Előszó: Most, hogy újból Magánterület van alattam, nekiállok bespájzolni a saját birtokra. Ebbe a rovatba olyan vintage interjúkat tárolok be, direkt kéziratból, amelyeknek a közlési helyeit illetve avatott szerkesztői kezek által véglegesre szabott formátumát már sehol föl nem lelni a világhálón. Nyomokban se.
Ijesztő szembesülni a ténnyel: odaveszett a magyar netes kult-sajtóarchívum jelentős része. Kihullott 15-20 évnyi tény- és véleményadat a kattintásra lévő kollektív közkönyvtárból.
Nyílásra hagyom a spájzajtót és égve hagytam a villanyt. Beszélgetni az interjú alatt tudunk idebe.
ge
– A beszélgetés 1999 tavaszán a csíkszeredai Tilos Kávéházban helyet kapó Kemény Szalon-estet követően készült, melyen részt vett Kemény András, Tarján Tamás, Martos Gábor és a Székelyföld kulturális folyóirat akkori szerkesztői: Ferenczes István, György Attila, Fekete Vince. – Az interjút videószalagra rögzítettem. Vállra vett SVHS-kamera mögül kérdeztem, a gyergyószentmiklósi SynTV kulturális szerkesztőjeként. A szöveg szerkesztett átirata a Korunk folyóirat 2000/10. számában jelent meg. Utóélet: Debrecen, Szeged (p.94).
Terepvizsgálatok a magyar nők erotikus irodalmáról
Beszélgetés Martos Gáborral
Elhangzott itt a mai estén egy idézet, apropó, vagy parafrázis Balla Zsófiától – annak kapcsán, hogy női lírát melyikünk tudna kapásból idézni, vagyis hogy „maradandó”-e a nők által írt líra. Így jött elő Balla Zsófia, meg – nagy nehezen – Hervay Gizella is felbukkant. Ebből indulnék ki: mennyire van jelen a markáns női szerző a magyar irodalomban? Mit „illik” írni egy nőnek ma, hogy „tisztességes” is és „emlékezetes” is maradjon?
MARTOS GÁBOR: Nagyon bonyolult a kérdés, nem biztos, hogy fogok tudni válaszolni rá. Hogy a nőírók mennyire vannak jelen az irodalomban arra egy nagyon szép anekdota, hogy egy irodalmi tanácskozáson valahogy fölmerült ugyanez a kérdés és az elnökségben ülő férfi költők azt mondták, hogy „hát… igen, ez nem is nagyon van”, miközben az első sor közepén ott ült Gergely Ágnes. Ez a dolog egyik oldala.
A másik oldala az, amiről ma este is esett itt szó: úgy, ahogy én nem vagyok biztos abban, hogy erdélyi irodalomról érdemes-e külön beszélni, abban sem vagyok biztos, hogy női irodalomról érdemes beszélni. Vannak költők – férfiak és/vagy nők, és írják a maguk dolgait. Vannak költők – anyaországiak és/vagy erdélyiek, és írják a maguk dolgait. Végül is, e kategorizálás mentén lehetne tovább is hasonlítgatni, hogy anyaországi női költők, erdélyi női költők.
Én azt gondolom, hogy ezen a szinten nem érdemes ezzel foglalkozni, miközben nem gondolnám természetesen azt, hogy nem lenne fontos adott esetben egy vers szempontjából, hogy aki írja, az férfi-e vagy nő, erdélyi-e vagy anyaországi (neadjisten: tengerentúli) magyar, hanem ezt nyilván jó tudni, jó mögötte bizonyos háttérinformációkkal rendelkezni.
Azt szoktam mondani, hogy ha van transzilvanizmus, akkor az éppen az, hogy az olvasó tudja azt, hogy a Balla Zsófia, Szőcs Géza versei, Egyed Péter esszéi, és így tovább – miért olyanok, amilyenek, mert természetesen nem választható el ez attól, hogy milyen környezetben születtek.
Balla Zsófia és Marius Tabacu – Fotó: Balla Zsófia személyes archívuma Forrás
Ugyanakkor azt is gondolom, hogy az esztétikai minőséget ez nincs ahogyan befolyásolja, mint ahogyan az sincs amiért befolyásolja, hogy azt egy hölgy írta-e vagy egy férfi írta.
Visszatérnék, újrafogalmazván arra szűkítve le a kérdést, hogy: erotika. Van-e „tétje”, helye a magyar szépirodalomban erotikáról, szexről, szexualitásról nagyon személyes, őszinte igazságot kifejezni olyasszerűen, mint Zabuzsko3?
– Belemehetünk ebbe is és akkor nyilvánvaló, hogy ha elkezdünk erről beszélni, akkor azt kell mondani, hogy Karafiáth Orsolya a magyar irodalomban. Nemrégiben a magyar televízió kifejezetten értelmiségieknek szóló – tehát jó későn vetített – műsorában Karafiáth Orsolya könyvéről beszélgettek komoly, irodalomhoz értő emberek és ott azt mondták, hogy Karafiáth Orsolyával bekerült a magyar irodalomba az erotikus költészetnek a női vonala is. Ez lehet, hogy így van – nem óhajtok komoly irodalmárokkal ebben vitába szállni –, de úgy, ahogy egy költészet lehet férfi oldalról erotikus, hát miért ne lehetne női oldalról is erotikus, hiszen ugyanannak az erotikának a két partjáról, féltekéjéről van szó, ami kiadja azt az egy közös erotikát, amit mindannyian emberek, akik erotikus életet élünk.
És miért tagadnánk meg azt a – nem is az a jó szó, hogy – jogot, de hát miért ne írhatná meg egy nő a maga módján a saját érzelmi, erotikus, vagy akár – urambocsá’ – szexuális élményeit úgy, ahogy adott esetben egy férfi megírhatná? Majd meg fogja találni a maga helyét az irodalomban.
Félreértés ne essék, nem a pornográfiáról beszélünk, hanem arra a fajta, mondjuk úgy „nagylászlói” férfi erotikára utalok, ami a verseiben megjelenik. Miért ne jelenhetne meg ez máshol? Zabuzskót egy picit ebből a szempontból másnak érzem, mert az egyrészt egy kifejezetten fölvállaltan is provokatív céllal készült írás, másfelől meg az nem egy olyan típusú – tehát valahol az irodalom, a szociológia, a szociográfia és sok minden másnak a határán mozog.
Azt én egy másik típusú írásnak érzem, mint, mondjuk, a Karafiáth Orsolyának a saját női, érzelmi-szexuális-erotikai oldalról megközelített élményverseit.
A Terepvizsgálatok… -ban Zabuzsko a maga ukrán kisebbségi létéből fakadóan is benne van, meg a „honosítandó” feminista mozgalomhoz időzített provokatív jelenlétével is. Ön szerint, aki az erdélyi magyar irodalom közelmúltjával-jelenével foglalkozik, fel van-e készülve az erdélyi/magyar irodalmi közeg (előbbinél éppen a transzilván múlt utáni váltás miatt) arra, hogy egy ilyen Zabuzsko-féle provokatívan nőies irodalmat el tudjon fogadni, vagy egyáltalán: reagáljon rá?
– Reagálni biztos, hogy fognak rá. Még azt is meg merném jósolni, hogy nyilvánvalóan elég éles reakciók fognak megjelenni. De hát azért már ez is létezik, ha belegondolunk, hiszen – most nem akarom Balla Zsófiáig visszavinni, de ha csak a „fiatalokat” vesszük – László Noémit említve: hát a Nonó-versekben is van egy nagyon jól tetten érhető női (én nem szeretem az erotika szót igazából, és nem a prüdéria miatt, hanem mert nem tudom én ezt igazán, de hát nincs most rá jobb szó ) erotika.
Azt gondolom, hogy érzelmek vannak. Hogy ezek mennyire tudnak női- s mennyire férfi érzelmek lenni, én ebben is eléggé bizonytalan vagyok, hogy őszinte legyek. Azt gondolom, hogy különböző érzelmek vannak, és akkor menjünk el odáig a játékban, ha úgy tetszik, hogy Weöres Sándornak a Psyché-versei azok női erotikus versek vagy férfi erotikus versek? Esterházy Péternek a Csokonai Lili története az női erotika vagy férfi erotika? Ezek természetesen nagyon sok vitát váltottak ki, hogy ki írta – nő írta, férfi írta –, tehát pont Esterházy körül hogy ment a találgatás, emlékezzünk vissza.
Én azt gondolom, hogy igazából azok a jó versek, meg az a jó irodalom, amelyik valamilyen módon érzelmekből táplálkozik és hát – bocsássa meg nekem, hogy nem tudom igazán – én csak a férfi érzelmeket tudom. Hogy a női érzelem mennyire más, azt én férfiként nem tudom megítélni. Azt tudom megítélni, hogy az, amit olvasok, az a kifejezett érzelmei révén valamilyen módon rezonál-e az én érzelmeimmel, tudok-e ahhoz kapcsolódni, és akkor – ha úgy tetszik – majdhogynem mindegy, hogy a szerző neve felül férfinév-e vagy női név.
Férfiszemmel ábrázolt erotikánál maradván azt mondja Okszana Zabuzsko egy Új Könyvpiacnak adott interjújában, hogy John Updike-től Maria Vargas Llosáig alig lehet olyan jelentős írót találni akinél ne találkoznánk a szexualitás szókimondó ábrázolásával, s hogy „nagyon tanulságos is lehet ilyen könyvet olvasni: ha valóban megtudom, hogy az adott írónak milyen érzései vannak a szexualitással, a nővel kapcsolatban, akkor kicsit többet tudok általában a férfiak érzelemvilágáról is. Csak az a probléma, hogy a nőknek mindig tömérdek lehetőségük volt, hogy ezt megtudják, míg a férfiak hátrányos helyzetben voltak: soha nem tudhatták, hogy a nők valójában mit is éreznek.”
Egyetért-e ezzel, érzi-e úgy, hogy Ön, férfiként, többet tudhat meg a nők által írt ilyen jellegű szépirodalmi szövegekből?
– Azért – ha már itt tartunk – Szapphóig is érdemes lenne visszamenni. Nem vagyok abban biztos (hogy most nagyon sarkosan fogalmazzak), hogy nekem a női szexualitásról a László Noémi, Balla Zsófia vagy Gergely Edit verseiből kellene igazából többet megtudnom.
És ez nem a versek lenézése, hanem vannak a versek, amelyeknek megvan a maguk helye az ember életében és van a szexualitás, aminek ugyanúgy.
S a klasszikus mondást idézve: „csókolózni csak a csókolózás útján lehet megtanulni”, abban sem vagyok biztos, hogy a versek mentén a szexualitást meg lehet-e tanulni, vagy abból lehet igazán megismerni. Mint ahogy abból sem gondolom, hogy többet tudnék meg a férfi szexualitásról, ha úgy tetszik, vagy a saját szexuális szerepemről az életben, ha elolvasok egy férfi-verset erről a témáról, vagy egy úgynevezett férfi-verset.
Okszana Zabuzsko – kortárs ukrán költő, író, filozófus, a VI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik meghívottja (Viktor Jerofejevvel együtt). 1996-ban megjelent Terepvizsgálatok az ukránok szekszuális életéről c. regénye a független Ukrajna első igazi bestsellere. Magyarra fordította: Körner Gábor. Európa Kk., 1999. / Forrás
Nem vagyok biztos benne, hogy ugyanez a másik oldalról is így van, hogy énnékem abból kéne a női szexualitásnak a rejtelmeit igazán megtudnom, amit a versek mondanak. Nagyon sokat tud azonban hozzátenni egy Zabuzsko-féle (mondom: valahol az irodalom, a szociográfia és a kultúrtörténet – vagy annyiban történet, amennyiben a mai életünk történet – határmezsgyéjén mozgó) írás, egy vers, vagy bármilyen irodalmi mű.
Gergely Edit, SynTV/Korunk
MARTOS GÁBOR Fotó: Molnár Ádám / Forrás
Névjegy:
Nézzen szét még a SPÁJZban. Itt a
