Elhunyt lányuk emlékére Molnár Beáta-díjat alapítottak a szülők – pattant föl a Transtelexen. 2024 tavaszától, évente egy pályamunkára ítélik oda, összege: 2000 RON. De ha elolvassuk a pályázat elvárásait is a Sapientiánál, kiderül: ez a díj voltaképpen nem csak emlékdíj, hanem tömegek életét megmentő mozgalom apropója is. Szerintem.
A sajtóból mindenünnen a mindannyiunk által ismert szomorú történet köszön vissza. És, emlékdíj lévén, a Molnár Bea életrajza.
Melléülni. Is a must. Molnár Beáta (1991, Marosvásárhely – 2022, Báródsomos) Korunk-díjas műkritikus (2015), szerkesztő, kiállításszervező, kurátor, tanár, költő, újságíró, publicista. 2022-ben udvarlója meggyilkolta. Kép forrása
Mivel pályázni kizárólag csak az egyetemmel hallgatói viszonyban állóknak lehet, a híradásban ennél további részletekbe a sajtószerknek nincs miért bocsátkoznia. Korrekt. Ám ha átkattintunk a díjalapítás forrásához, beleszédülhetünk, mekkora íve lehet ennek a díjnak. Hogy mekkora a potenciálja, mint társadalmi Ügyben induló mozgalom szikrája.
A tematika ugyanis baromi erős. Tessék lassan olvasni.
"A benyújtott pályamunkák értékelésénél tematikailag előnyt jelent a társadalmilag érzékeny témakörök érintése, feldolgozása (mint a társadalmi szolidaritás példaadó megnyilvánulásai, a kisebbségben levő/ másságot képviselő társadalmi csoportok konfliktusainak elemzése, a párkapcsolati és családon belüli erőszak, hatalmi visszaélések), a tárgyak és emberek történetének, viszonyrendszerének vizsgálata." Forrás
Két elem a baromierős-höz, ami beleteker a gyomrunkba. És ha beletekert, itt munka van. Nincs mese. Kibúvó, nagyon nincs, főleg, hogy valamiért éppen most, történetesen a Sapientia hallgatója is vagyunk.
1. párkapcsolati erőszak = Je suis Molnár Beáta
Ezzel nagyon nincs mit mellébeszélni. Lehetetlen. A tét mélyen magunkba nyúl, kibeszéltetni a mélyen elhallgatott sérüléseket. Ami nagyon fáj. Belehelyezkedni az Áldozat/Agresszor lélekterébe, személyes élményből. Vagy tanúként.
Persze, fikció is lehet. De minek.
A lehetőség, ami ezzel a témával adott, ennél sokkal több. Nincs kecmec. Fölhúzni a műtős gumikesztyűt, jól belenyúlni a fájdalmainkba, jól kibeszélni a traumáinkat. Jól újraélni. Jól telesírni a klaviatúrát. Jólátírni újra és újra, ezerszer, ha kell. Amíg jó lesz. „Formai elbírálási szempontként szerepel a koncepció kiforrottsága, többsíkú, árnyalt, magas színvonalú bemutatása, új nyelvi elemek és kifejezési módok keresése.” Pontos, tiszta. Hajrá!
El-Hassan Róza: Nyújtott szék – Stretched chair. 1995. faszék, acélhuzal, feszítő csavarok. 90 x 43,5 x 50 cm. / Ludwig Múzaum képeslapja, 2012.
2. hatalmi visszaélések = J`accuse!
Picit ismerjük ezt. Egészen közelről is talán. Régebbről is, naná. Meg, mert baromi szerencsés volnánk, mi a kríziskommunikátori szakmában folyamatában is. Farkasszemet nézve is.
Kihagyni bűn lenne. Az Áldozattal szemben.
És történetesen van egy-egy ötletünk is, vagy formálisan már körvonalazódott koncepció. Témaismeret.
De ha belegondolunk: kinek nincs ilyen traumája? Mutassatok valakit, akit nem abuzált senki, soha. Egyetlen egyet. Akit nem taposott meg legalább egyszer eddig valaki, akire rá volt bízva. Akiben bízott. Vagy aki felelt érte, szervezeti kultúrában, felettesként. Családban.
Összegezve: nem a kétezer lejes díj itt a tét. Igazából nem az a nyeremény. Hanem, az, hogy (ahogy nemrégiben Tamás Hannácskáék csapata mondta egy derék akcióban):
„Jól érezzük magunkat, hogy nem vagyunk gyávák”.
Jól érezni magunkat fontos. Kiterítenek úgyis.
Elsülhet nagyon jól. És szét is lehetne trollkodni, ha szabad lenne a gazda. Mint a #metoo -t. Sanszos az is-is is.
No de, utána, a jelenlegi elfojtott történeteink napvilágra kerülésével, tuttira jobban sanszos élveznünk a gyönyörűszép Életet.
Jelen írás a Creative Commons licensz To Share jogai értelmében szabadon másolható, terjeszthető, a szerző neve és a gergelyedit.com forrás hivatkozásával.
Képeslap a Túloldalról. Válaszolok rá: Remélem, sokan pályázunk. Amit megírunk, sokakon segít majd. És utána hagynak bennünket, hogy élvezzük a szép életet. / Kép forrása: Gergely Edit magánarchívuma. Fotó: gergelyedit.com
