Hosszú poszt lesz, de nem fogunk unatkozni: multimédiásra szabtam.

 

Nem mert ügyes vagyok, hanem mert 24 óra alatt összefésülhető tonna izgalmas infó történetünk kulcsembere, Herman Levente életéből. Ő ugyanis „multidiszciplináris”. 

Olyan idegen a szó, hogy bereped tőle a televizor képernyője. De az nagyon a szívünkhöz nőtt, amit széles e világban találtunk őróla.

És, Hugival, Arena Minda, elhoztuk néktek a friss megnyitószöveget is, by Vida Gábor.

Videón van (alul, görgess, ha azzal kezdenéd. Mi előbb képgalériát preparáltunk ki). Legalul KVÍZ.

---

Pillanatkép a tárlatnyitóról: Bordás Beáta EMŰK-igazgató beköszön az év utolsó tárlatnyitóján. Szemkontaktusban Herman Leventével. Kettejük között szólásra készül Vida Gábor író, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője.

---

Privát intró

November másodika (2023) szürreális nap volt az életemben. Úgy jártam-keltem aznap szakmailag, hogy baljós súlyok nyomták a vállam, lelkemet meg privátban mély, szeretet- és karácsonyos angyalok emelték ellensúlyhoz.

Az idő bennem előre- és visszaszaladt, holott még beleszagolva a friss reggelbe fölpezsdített az Élet kiszámíthatatlan gyönyörűsége (l.”Gyönyörű, kiszámíthatatlan Élet.” TGM), ám a legrosszabb forgatókönyv ütemtervébe simán beleillett akár egy privát kivégzés is. If does that make sense.

Szorongtam nagyon, úgy délelőtt 11-ig.

Aztán beleálltam: 2 és fél órát, szünetmentesen, kríziskommunikátorként negocsiáltam (önös érdekkel), 3:1-hez felállásban.

A vége nem is lett rossz, diadalmas forma, de baromira lefárasztott. Kellett egy kis tunning.

Egy biztos pont tartott egybe: hogy este, miután lefut minden obligát- és kikerülhetetlen, majd ArtHeals lesz: belépek este 6-ra az EMŰK kiállítóterébe, és jól megnézem magamnak Herman Levente festményeit.

---

A hatalmas vásznak szélei a kiállítóterem közepén összefogatva voltaképpen installáció. Tetszik, mert hat. Embermagasságban, és nem eltartva szemlélhetsz. Közben meg egymással is összekapcsolódnak. Derékszögben sétálsz el. Hacsak, ahogyan egyébként a katalógus Vida-szövege is ösztökél: úgy nem döntesz, hogy belépsz.

---

Így is történt.

Azzal az eltéréssel, hogy nem 6-ra, hanem fél 6-ra mentem be. Mert, véletlenül, bent felejtettem egy intézménynél a kistáskámat, benne Bizsu kulcsával, pénztárcával, lakáskulccsal, és már elég hűvös ilyenkor Sepsiszentgyörgy ahhoz, hogy ne az utcán lófráljak bő 1 órát (kabát a bezárt autóban a.k.a. Bizsu).

Volt még szürreális elem az estben, ami, így visszanézve, filmszerű, akkor-ott meg Gondviselésszerű volt.

Például, hogy mikor az intézményhez ügettem, egy angyalarcú hölgy szedegette a gesztenyét az udvaron, és nyomban segített összekapcsolni, a saját telefonján, tök ismeretlenül, az illetékes titkársági dolgozókkal.

Lényeg: kiderült, véletlenül, éppen 6-ra jön valaki és jó esélyekkel mindent megoldunk.

Eufórikus élmény volt a sok véletlen egymáson-bucskázása.

És valami azt súgta: ez csak a kezdet. Kisimult homlokkal  átballagtam az EMŰK-be: Hugival ott beszéltük meg a randit.

---

Kedves fogadtatás: Lynch-hangulatban

Ahogy benyitok, látom, hogy még nincsenek túl sokan: négy ismerősnek tűnő művészeti arc, a fények szordínóban. Köszönök, kissé korán érkeztem, mondom, és kérdem, udvariasságból csak, hogy körülnézhetek ugye, és hogy ugye, nyitva van. Zárva van, de igen – jön a válasz.

Csípem a fanyar humort, föl is vidít.

Megköszönöm az engedélyt, kicsit még udvariaskodunk, és behajolok az Ady József-kiállításkor már jól belakott terekbe. Picit fura, hogy nekem kell a legbelső termekben fölkapcsolnom a villanyt, de nem akadunk föl mindenfélén, már beszippantott Herman Levente világa.

Az első konnotációm David Lynch-hez visz.

A Twin Peaks-terek kies fenyegetettsége, az a nyomás a mellkasodon, hogy „valami nincs rendben”.

Megvan ez az érzés a filmből, ugye? Mulholland drive, dettó. Megvan?

---

És, ne feledjük el a Stalkert se. (Feledhetetlen.)

Fotórealisztikusan tiszta a kép. Valami vagy történt, vagy történni fog. Feszültségteli csendéletek Herman Leventétől. Picit minden lebeg.

---

Hoppá, fölsejlik valami nagyon vonzó… ééés ez a pillanat, amikor az Ady József-kiállításon már Hugival meghonosított „Szelfizz a kedvenc műveddel!” mozgalom hevületében szelfizhetünk*.

Kezdjük a kályhától. És mert van a közelben pár cucc, elem, dramaturgiai lehetőség, szeretjük ezt alkalmazni (nem hiába jártunk filológusdiák korunkban Kolozsvárott a Béres Laci-féle Maszkura diákszínjátszókhoz. – Erről majd még külön, később).

Ebből improvizáltunk egy shorts-ot. Itt nézd meg. 

---

*Upszi. Most komolyan. Picit se? 🙂

---

Szóval lefutottam a szép kört.

És van egy második benyomásom, de csípkedem magam, mert mindjárt 6, és körbe szeretnék érni a kiállításmegnyitóig.

 

Csernobil rulez

Herman Levente teremt valamit ezeken a festményein, ami újabb konnotációval köszönt be nekem: a csernobili atomreaktor katasztrófáját valahol Gyergyóditró környékén biciklizve Édesanyámmal éltem át.

Azóta is beleborzongok, hogy vajon mekkora dózist nyomtunk be mi ketten a maratonunkkor, merthogy Ceaușescu alatt ezt azért évekig nem igazán lehetett kicentizni.

Szorongásban nyomokat hagyott, nem kevésbé a 30 év után upgradeolt katasztrófaturizmus:

az euronews-en futottak a képsorok, milyen ma az elhagyott Csernobil.

Igaz-e, hogy ott a „fenyegető csönd”?

Már mindjárt 6 óra, és most nyomatom a befejező kört a betonokhoz. Fogalmam nincs, hogyan cipelték be ide ezt a sok romos villanyoszlopot.

A parkettán nincs törmelék, nyomok.

És hová állhatott be a daru vele? – kint lépcső van, kerekesszék följáró.

Érthetetlen.

---

Nagyon beton

Szépen megkomponálnék egy totált – de nem merek rátámaszkodni. Moha is van rajta.

Román szerelmes üzenetek.

De hát mégiscsak műalkotás, nem tapizzuk.

Amúgy, a román feliratoktól bekattan a RO zsargon is: „beton”.

A beton, kérleXépen, románul két dolgot jelenthet, és ezt nagyon világosan vettem, a bukaresti 3 és fél évi ottlétem alatt.

 

Pillanatképek a kiállításmegnyitóról: fent betonok és a Nagyérdemű.

Lenn: a szakmabelieket is challengeli, hogy Bordás Beáta művészettörténész elhintette a fölvezetőben: „vélhetően már mindenki rájött közben, hogy mi a helyzet a betonokkal”. 

---

De, sietek mondani még egy lehetséges spektrumot:

a Dilema Veche révén.

(Szerettem a régi Dilema Vechét. Megírta pl. hogy ki az első romániai blogger. Klassz, mert felfednek egy csalót vele. Izgalmas. És, tiszta reper, hogy ha a Magánterület az első romániai magyar blog, akkor ahhoz mennyire előtte volt a romániai román, közösségi posztban nyomozták ki – a románok elképesztően ügyesen winwin, és összetartanak, hajtják föl egymást (fölhajtóerő). Ez fáj, amikor. Hogy hogy nem tanulunk tőlük. Truccból se. Kivételek, persze. Elenyésző.

Amikor Vida Gábor anno átvette a Román Írószövetség díját, és elmentünk utána a fogadásra is: láttuk. Reggelig ventilláltunk a konyhában (szolgálati lakásom) palack borral. Még mesélek külön.)

---

Egyes számban a beton metaforikus értelmű, és szuperlatívusz.

Értsd:  formidable, excellent. Kiváló, pazar, remek.

Lehet tisztára beton a Herman Levente sepsiszentgyörgyi tárlatanyaga.

Viszont, ha többes számban van, akkor átszalad a másik végletbe:

metonímiává lesz, lekicsinylővé válik, cu note depresive.  Forrás: „Printre betoane”, by Rodica Zafiu.

Már visszaérek a fiúkhoz, és jól elkapom őket az örökkévalóságnak.

Lassan 6 óra, de, valamiért, még nem jött senki.

Bemutatkozom, és mondom Leventének, hogy ugyan nincsenek a képek címei föltéve, ami rendhagyó, de a vásznak hátán úgyis írja, és az működik. V

alamit szabadkozik, hogy 5 napja ezen dolgoznak, és „holnapra fölteszi”. Picit fura nekem ez a ráérősség, ha ma este van a tárlatnyitó, de nem akadunk fönn procedúrákon (ajvé).

Nekem belefér minden furaság, tényleg, így is tök kerek a koncepció.

Kérdem, hogy naés a betonok?

Nevet, hogy nyugodtan hozzáérhettem volna, konkrétan meg lehet fogdosni. Concrete.

Nagyon kedves, közvetlen, és bár most találkoztunk először, tisztára egyenes, és olyan jó érzés, ahogy figyel, reagál. Kérdi, kissé rezzenve, hogy vajon mit írt a sajtó eddig erről? Mondom, halkan, nyugodtan: én írom meg. Sic.

És, veszik a kabátjukat, és, nekem csak akkor esik le:

elnéztem a napot.

A megnyitó holnap van. Babám, most kapj el.

Addigra már kitettem a reels-t is, és ügetek a kocsikulcsért.

Levente még utánam kiáltja: vár a megnyitóra is.

Könnyű szívvel megígérem.

---

A hivatalos Grand Opening

Másnap este már föltelik élettel.

Nagyon sokan vagyunk, nagyon ünnepélyes minden, és a házigazdai intróból kiderül, hogy nagyon kevés idő van mindenre: gyakorlatilag félóra alatt le kell zajlania az egésznek (sacc 15 perc a megnyitó, gratulációk, majd sacc 10 perc nézelődés).

Menetrend szerint aztán fönn, az emeleti kiállítótérben Bodoni Zsolt tárlatát nyitja meg Zuh Deodáth

(akivel együtt turnéztunk előző este, a nyakában akkor profi fotógép volt, nem csupán telefonnal lőtte, mint én: ő is dolgozott. És hát ez rendben van nagyon is így: a tudatos és profi moderátor-elemző hozzáállás az alapjáraton éppenhogy ez a fölkészüléshez. – Visszatérünk még őrájuk egy külön blogposztban.)

Hallgassuk meg akkor együtt Vida Gábor megnyitóját:

Közben meg kipreparálom alája a 8 KVÍZ-kérdést.

Epilógus:

Nem akarok úgy leállni, hogy ezt ne mondanám el.

Amikor fölmegyek a netre, hogy tegyek egy mélyebb kört Herman Levente dolgaiban (30+ éves sajtós rutinnal, PRmesterizőként), szépen kitágul a világ, összeáll a Kép.

Akkor látom meg igazából, amit összben gondolok most:

Herman Levente egy Sorozatember.

Folyamatában látja a képet, frame-ekben gondolkodik. Fut a fejében a képsor, lebontva, ezek a frame-ek lesznek a festményei.

Mint ha film lenne, csak belassítja.

Kiemeli a fonált, futtatja a szálakat.

Van forgatókönyve is, ha nem is mindig tudja. (De, tudja.)

És hozzá, két frame között, ahogy a szemet becsapja a saját optikai tehetetlensége, elmesél nekünk egy-egy történetet. (Néha versben, gondolatritmussal.)

Közben meg, mert kísérletező alkat,  fölgyorsítja is. Majd megszólaltatja. Olyan lesz, mint egy-egy akkord.

Lefogja egy hathúroson.

És semmi más nem vezérli közben, mint, nem is tudom, Hugi így szokta mondani nekem, mikor olyritkán lelkizünk:

hibázni, azt szabad, de nemigen van má’ idő hüléskedni, mert megyen el a szép Élet.

Gergely Edit  

A szerző Méray-díjas újságíró, blogger, övé az erdélyi magyar blogtörténelem legelső blogbejegyzése (Maganterulet.tk /2002), according to Czika Tihamér: „Kis erdélyi blogtörténelem“ (2007).

geXperience KVÍZ: 
Legalul megadjuk a linket a megfejtésekhez

1. A szintén Herman Levente néven eddig két kötetet publikáló magyarországi költő rokona-e a marosvásárhelyi festő Herman Leventének? (Válaszvariánsok: Igen/Nem)
2. Készített-e valaha saját filmet Herman Levente festőművész? (Igen/Nem)
3. Film(ek)ben, profi színészek mellett, szerepelt-e a festő Herman Levente? (Igen/Nem)
4. Festett-e valaha portrékat Herman Levente? (Igen/Nem)
5. Föl tudja-e emelni saját villanyoszlopait Herman Levente? (Igen/Nem)
6. Ha egy gitárt adnának a kezébe, tudna-e játszani rajta valamit? (Igen/Nem)
7. Árusítja-e éppen most egy fishing vírusprogram a Herman Levente képeit? (Igen/Nem)
8. Mi lehetne a neve a sepsiszentgyörgyi tárlatának? Nyitott válasz: írjátok be az itteni képek alapján.

Titkos válaszokhoz kattanj ide.

Névjegy:
Herman Levente (1976) festőművész Marosvásárhelyen született, 25 évet élt Magyarországon. Jelenleg Marosvásárhelyen él.
Tanulmányok:
1990–1994 Képző és Zeneművészeti Középiskola, Marosvásárhely; 1995–2000 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, Grafika Tanszék. Mesterei: Eszik Alajos, Kocsis Imre, Kiss-Tóth Ferenc.
2001–2004 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Regionális Tehetségkutató Program (RTP), tanársegéd.
Alapító tagja az Élesdi Művésztelep Egyesületének, 2017-től igazgatója a művésztelepnek.
Tagja a MAMŰ Társaságnak. MMA ösztöndíjas alkotó.

2007-től a Várfok Galéria alkotója. Alkotásai jelentős gyűjtemények részei, elég ide sorolni a Magyar Nemzeti Galériát, az Egyesült Államokat, Pécset, Milánót, Bukarestet, mint kiállítások helyszíneit. Alkotásai számos magyar és külföldi köz- illetve magángyűjteményekben találhatók, így például Londonban, Brüsszelben, Kínában, Miamiban és New York-ban.

Megfejtések:

[VIDEÓ] Megoldások a Herman Levente-kvízünkhöz

* * *

[spájz] Részegh Botond: Kortárs attitűdöt kellene tanítani – de addig is, NB!: Eufóriából nem lehet bizniszelni