[VIDEO][Görög örömök] A görög recept

Soha nem láttam még ilyen derűs, kiegyensúlyozott népet, mint a görög. Nézem, miért nem aggódik itt senki. Mert nem.

Olyan, mintha a kultúrájuk és történelmük – amit kitűnően menedzselnek, csődökkel szemben is –  fenntartaná őket minden időkben: mint egy kemény kőtömb, sziklasziget. Innentől már csak a gondolkodást kell rajta menedzselni.

Vagyis. Fordítva.

Mindig Thesszaloníkiből indulok ki – és Színdosz Thesszalonikibe (az egyik külváros – Szerk. megj. Gyöngyi Annamária) érkezem. A két helyszín élete és közterei mind mutatják, mi a közgörög napi prioritása.

A közgörögöt szeretettel gondolom, mint ami a kiegyensúlyozottságot műveli, éli és összetartja – politikai konjunktúra kontextusától függetlenül. A görög szellem és életerő független az EU-politikai konjunktúráktól.

Mindig nézem

ezeket a zsúfoltan, összevissza parkolt utcácskákat, ahol mégis mindig szépen átcsordogálunk, mint a patak. Sofőrtől-sofőrig szemkontaktus visz, rendez, szabályoz, enged.

Nézem ezeket a semmi-extra játszótereket a hatalmas fák alatt, ahol a szúnyogok is hózentrógerben járnak, olyan az élet, móka, nevetés.

Anyanyelve halandzsa. Perfekt megérti magát mindenkivel. Felvétel: GE / Magánterület - családi archívum.

 

Nézem ezeket az újragondolt titokhelyeket, a Ladadika csapdautcácskáit, ahol kiülnek a tetőre a gipszgörögök (kezdőkép) a tavernák esti fényéhez, s a romépületek tűzfalain is idilli háttér pihen.

Nézem ezeket a sütis üzleteket és pékségeket (artóplasztejá), kibetűzöm néhol: po-gá-csa. Hümmögök.

Nézem a kirakatokat, ahol sehol de sehol nincs nyitásrend (a kivételt képező art-bizsubolté a galériában UPDATE: elveszett a Transindex-szel. GE), hanem a telefonszám van ott a boltos nevével: csöngeted és jön, nyit széles mosollyal.

Nézem ezeket a görög férfiakat, akik messziről kurjantanak a tricikliző fiamnak: Po-po-pó! (= a görög „wow”).

És nézem, milyen lazán köszönik a Jásszász!-t többölnyi távolról, milyen szépen hallgatják a misét, csókolnak ikont, milyen szelíden kávéznak gyalogos séták közben is az örökös szalmaszálukkal (=kalamaki), és milyen elevenek a legnagyobb melegben is.

Nézem, miért nem aggódik itt senki. Mert nem.

És tanulok.

A Jásszászról azt hittem, a Helló! görög formája – mert hellózni soha, senkit. Dehogyis!

Itt az etimológia: Ugejá szász! = Egészség neked/Önnek! Ez rövidült közvetlenebb kapcsolatok Jásszász!-ává. De, ha nagyon lazán röppentik – pl. a sulisok, fiatalok, közeliek: akkor csak a Já! énekel. Két á-val: egy magas, egy mély.

Kicsit ilyen a szerkezete a görög kedély koherenciájának is.

Szeretem ezt így, visszaérve Színdoszba is. Ahol Húsvétkor azt tanultam a színdoszi közgörögről: babakocsiról esti sétán lepottyant kistáskám húsvét másodnapja reggel ott várt a rendőrörsön.

Benne az ötven euróval, a két naranccsal és székely bicskámmal.

Az örsön mellette még hat idegen batyu sorakozott a behozott-talált táskák részlegén.

Hogyhogy ne szeretném a görögöket, ha ők ismeretlenül is szeretnek engem? (jogosítványom, diákigazolványom, bankkártyám is a kistáskában volt).

Szeretem őket. Nagyon.

Szeretem a mészárszékek csüngő kolbászait az ablakban. Szeretem a biciklijavító bácsit köszönteni nyakig gombolt, rövidujjú vászoningében és baseball-sapkájában.

Az albán Rominát, a műhellyel szemközt totyogó kislányt nézni, mikor a fiam megpuszilja, és aztán közelebb és közelebb ül mellém a párkányon.

Szeretem a ruhásüzletek udvarra nyíló hátsó ajtójába kitett széken varrogató nénik kontűrjét.

Asarki benzinkutast, aki már nem kérdez vissza, hogy Mono pende euro? (Csak 5 euró?), s én sem kérdek vissza, hogy Hártáki? (a.m.: „A papírka”? =számla).

Szeretem a deszkás fiúkat, akik, mint a Grundon, szervezetten edzenek, biztatják egymást a mutatványokra, és tenyérbecsapós köszöntésükkel csapattaggá avatták a fiamat.

Legtöbbször hárompóznányi távról nézem őket, a kurzusaimmal. Fotózok, legtöbbször fejben.

Szeretem a fiammal egyidős Dimitrákit (a görög –áki-val kicsinyít), aki nem szereti megosztani a játékait. így legtöbbször a lehullt hatalmas szilvákkal focizunk, olykor hármasban.

A Lámpszi lámpaüzletnél apukája, Giorgosz, maga szerketálja a lámpákat, s azonnal mutatja, amit sejtek: az üzlet fölött laknak. A legszebb mosolyú görög férfi, akit eddig láttam.

És nagy a verseny.

Anyukája az üzlet elé hozza ki a kisszéket, kávéra invitál, és egyből kérdi, elvált vagyok-e (mert a görögök high-context culture nép, lazán belekérdeznek a magánba) – és a legjobb görög kávét főzi Színdoszban.

Zárójel a kávéról: még nem vontam le zárókövetkeztetést az etimológiából, de: görögül a barna szín így hangzik: „káfé”.

S amit ők „görög kávé”-ként tesznek elénk – én eddig „török kávé”-ként ismertem. A különbség: jobbára hidegen, hosszúnak főzve szeretik inni, reggeltől-estig, és mindig mindig mindig szívószállal.

Én azt kérdem

a Lámpszí (= lámpaüzlet) ajtajában: mindenütt a görög csőd harsog, s ők? Hogyan élnek?

Ugyanaz a válasz jön, mint Elleni nénitől a szemközti villából. Mint a Naoussa melletti Dalamara bortanya ifjabb gazdájától. Mint a kagylóhalászoktól a Methoni öbölben.

Mint nagyszerű multikult-tanáromtól, Antigoni Papanicolautól. Mint az Edessa-i görög rendőrtől Színdoszban, aki feleségül kért (high-context-culture man), mihelyt másodszor beparkoltam az elvesztett kistáskánkért az örs udvarára. S mint sokan másoktól.

A válasz?

prioritáslista a kulcs mindenhez.

A görög recept ez:

minden napra megállapítjuk a sorrendet: mi a fontos magunk számára, családunknak, az üzletnek, a kisközösségünknek.

Erre állunk be reggel, mielőtt 40 fok fölé ugrik a hőmérséklet: szépen megkávézunk, akikkel lenni szeretünk a reggelben.

Szépen elrendezzük a családtagjainkat – ahová a leginkább szereti a szívünk, s ahová az ő szívük is leginkább húz. Azt az óvodát, azt az iskolát. Azt a munkahelyet.

Foglalatoskodunk picit a bolttal – de üzleti ügyek úgyis majd este, a tavernában, ahol összeülnek az üzlettársak egy hosszú vacsorára.

Zárójel: a görögök nem kocsmáznak instant alkoholt alkohollal. A görögök minden italhoz kis falatkákat, halakat, salátákat, sütiket falnak, így minden kocsmázás voltaképpen 4-5 fogásos vacsora.

Recept tovább

Nem idegeskedünk hivatali intéznivalókért – a papírmunkát, a bürokráciás köröket csakis a bevándorlók vagy vendégmunkások futják.

A közgörög összeköti majd valamivel: soha nem áldoz napot, privát időt a Hivatalnak.

Kérdem, no igen, de ha valami fontos értesítés jön, másnap azzal kezdik a napot?

Neeem. – jött a válasz. Akkor is a család, a kávé, a nyugalom, a szépen élés – és aztán ha holnapba belefér, akkor megoldjuk. Ha nem, akkor úgyis megoldjuk – idővel, éppen, mire kell.

Tovább: tervezzük és megéljük az ünnepeinket. Nagy esküvők, hetediziglen rokonokkal. Nagy keresztelők, hetediziglen barátokkal.

Nagy örömök a készülődésben.

Nagy örömök a találkozásokban.

Nagy örömök a levegőzésben, sütkérezésben. A csónak tengerre engedésében, kivontatásában.

Az ajándékozásban. (Zárójel: a görögöknél nincsenek turkálók – nagy szeretettel, karitatív szellemben fordulnak egymáshoz, a rászorulókhoz).

Nagy örömök a vallásos együttlétben. A szertartásokban.

Az ízekben.

Az élet sava-borsában.

 

Gergely Edit Színdosz, Thesszaloniki.

 

A szöveg keltezésekor a szerző a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Erasmus-ösztöndíjasa volt, marketing-kommunikáció szakon. Mindmáig egyedüli az A.T.E.I. történetében, aki egyedül nevelt 2 és fél éves gyerekével egyetemben végezte el sikerrel a szemesztert: 1 vizsgalehetőséggel. Conversation + grammatics külön kreditek – abszolvált görög alapfokú nyelvizsgával együtt.

Közlés eredeti helye a szerző Transindex-blogján RIP.

Gergely Edit

– a Transindex.ro RIP portálról.

A szerző projektmenedzser- és HR-képesítésű, marketing végzettségű szabadúszó kommunikátor, Méray-díjas újságíró. Két szépirodalmi kötet szerzője. Blogja, a Magánterület.tk, az első magyar nyelvű blog (2002) volt Romániában (Czika Tihamér: Kis erdélyi blogtörténelem). Ez itt a folytatása.

---

Go to #musicHeals project with Musicien compositeur jazz Laurent Rochelle.

• Az arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE