Amikor Domokos Péter meghív Papolcra vitapartnernek édesapja, a legendás Domokos Géza (1928-2007) író – a Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatója, az RMDSZ egyik alapítója, első elnöke – emlékére szervezendő beszélgetésre, meglegyint az az érzés, amit bizonyára ismertek: elég nagy a tét a szorongáshoz is, de erre csak „igen” vagy „igen” adható. (Vagy nagyobb lesz utána a nyomasztó kín, amiért gyáván elsunnyogta az ember.)
Így van ez aznap is, mikor beülök Bizsuba és elindulok Papolcra, a házba, ahol élete utolsó részében Domokos Géza visszavonult a „dolgozó szobájába”. Október 6 van, sajdító emlékezések napja. Éltető napsütésben.
– [02:16] "Az itteni árkádok alatt" – dolgoztam magam [GE] is közel három évet. Scânteia-Ház. Röviddel előtte, Pilisvörösvárott, Bodor Pál is mesélt erről. Jól van így mindez bennem. (Még visszatérünk erre. GE) – A román közszolgálati televízió magyaradásának fönti, 2003-ban készült anyagában megszólalnak: Domokos Géza, Szilágyi N. Sándor, Dávid Gyula, Octavia Nedelcu. – Összeállította: Kacsó Sándor. Szerkesztő: Kós Anna. Vágó: T. Bányai Péter. Operatőr: Berszán-Árus György, Sánta Ádám, Schneider Tibor Archívum kezelő: Rostás Emília.
A meghatottság a domináns, ahogy fogom a kormányt. Az agyam visszatekeri az időt a `90-es évek elejére, amikor Előszobás kollégáimmal, Árkoson, megismerkedtünk Domokos Gézával.
Még lüktet bennem ez az emlék. Pontosan így:
Árkos, 1994. Fotók: Székely Sándor/ Előszoba, Romániai Magyar Szó
JOBBRA: Az egyik díjazott, Bódizs Edith, a kolozsvári rádió riportere készít interjút Domokos Gézával. BALRA: a díjazottak egy része, b.-j.: Váry O. Péter, Laczkó Vass Róbert, Dancs Artur, Gergely Edit, és a szerkesztő-szervező, Cseke Gábor.
„Alighogy elbúcsúzott a fővárostól s megvetette a lábát Sepsiszentgyörgyön, Domokos Géza már az Esély első kötetén dolgozik. Úgy csalta el őt a felesége, Éva által gondosan felügyelt munkaasztala mellől a Romániai Magyar Szó napilap Cseke Gábor (lésőbb Színkép néven Szonda Szabolcs) által szerkesztett Szabad szombat, mikor az árkosi kastélyban készültünk díjazni az Előszoba elnevezésű irodalmi pályázat fiatal nyerteseit. Az 1994. június 25-26-án megtartott tartalmas irodalmi találkozó második napján a Kriterion hajdani igazgatója közvetlen, értő útmutatással, számos „szerkesztőbiztos” jótanáccsal szolgált az azóta irodalmi-szellemi életünkbe integrálódott, de akkor még pályakezdő és a “nagy ember” közelségétől megilletődött fiatalok előtt.” (Kép és szöveg forrás Káfé Főnix ).
A szervező Domokos Géza Egyesület papolci rendezvénye idén kettős apropójú: Domokos Géza születésének 95., elhunytának 16. évfordulója, műfajáról pedig így szólt Péter meghívója: „Élő kérdezz-felelek típusú beszélgetés, szocializáció a Domokos Gézát közvetlenül ismerő emberekkel, az ebből az alkalomból készült, füzetszerű fényképválogatás kiosztása a résztvevőknek„.
Fotó: Gergely Edit / geXperience
Még sohsem jártam itt, ezen a Mikes Kelemen Zágonjaként irodalomból ismert vidéken. Egy kanyarban hatalmas székelykapu. Eltévedtem, mintha. Fékezek, hívom Pétert. „Te vagy az, aki keresztbe állt meg az autóval? Látlak, mindjárt melléd érünk és gyere utánunk, be a kapun” – mondja megnyugtatólag. Ekkorra már mellém is ér a diplomata rendszámú Toyota.
Bő négy éve beszélgettem Péterrel, az alapítványról akkoriban hosszabb, gazdag, képgalériás interjút is készítettem vele Szellemi elegancia, közösségi elkötelezettség és hagyaték: 90 éves lenne Domokos Géza címmel.
A forgatókönyben megadott kérdésekre időben fölkészültem, de a biztonság kedvéért, indulás előtt még fölszaladok a netre megnézni Papolcot, és ezeket találom:
- Egy reménykeltő hírt: Bús Ildi kolléganő cikke a Krónikán arról, hogy Megnyitnák Domokos Géza egykori házát (2014. január 20.)
- Megtudom, hogy a zágoni fekete márvány síremléken a kis Kriterion-logó is ott van: „Markó Béla: Egy ember is változtathat a történelem menetén” (2010. január 25.) Forrás
- Visszalapozható egy kattintással a Domokos Géza Alapítvány teljes repertóriuma (2017-ig el) a Digitékán.
Fotó: Gergely Edit / geXperience
Kanyargós kis belső utcácskán tekerészünk. Ahogy begurulok Bizsuval az udvarra, percekig nem bírok kiszállni. Mint ha várnom kellene még. Amíg kilép a Ház Ura.
Beke Mihály Andrásék diplomata rendszámú autója előttem beér. Útközben megelőztek, majd telefonon Péter kipályvázott. Fotó: Gergely Edit / geXperience
Több mint tizenöt éve nem láttam Beke Mihály Andrást (balra): akkoriban, Bukarestben élve, nagyon szerettem az általa igazgatott Bukaresti Magyar Kulturális Központ (jelenleg Liszt Intézet) rendezvényeire járni, kulturális szerkesztőként. Otthonos volt. Jobbra Bodor János kolléga, a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap tudósítója, akivel most ismerkedünk meg, és olyan igazi jó érzés a kézfogása a végén is.
A kedves szomszédok tesznek-vesznek. Fotó: Gergely Edit / geXperience
Szép illedelmesen megérkeznek a kedves szomszédok is. Segítenek előkészíteni a terepet. Kérdem: hol szokott ülni Domokos Géza, melyik az Ő helye?
Mutatják: ez. Nem oda, inkább szemközt ülök le. Közben elkapom a fotósunkat, Kamillát. Fotó: Gergely Edit / geXperience
Mutatják: ez.
Nekilátunk a megszemélyesített forgatókönyvek studírozásának, amelyeket Péter alapos gonddal előkészített.
A megilletődött szomszédokat jól esne megölelni. Picit feszengünk. Fegyelmezetten étolvassuk a forgatókönyvet. Fotó: Gergely Edit / geXperience
Túlsó oldalról ez a pillanat így fest. Ekkor még álmomban se gondolnám, hogy nagyon gyorsan és organikusan kétpólusúvá válik az esemény: míg Beke Mihály András a „pesszimista sarkat” foglalja el, én az optimistában verek sátrat, és így egyensúlyozunk el mindvégig, hála neki, közös hullámhosszon.
Pétert régről ismerem, szerettem a tudósításait szerkeszteni a Maszol-nál, és együttműködni is gördülékeny volt vele. De itt, most esik le igazán: ő mennyi mindent ismer Domokos Gézáról, amit föl se fognék. Irigylem is, azt hiszem. Fotók: Domokos Géza Alapítvány/ Fotók: Gáspár Antónia Kamilla
„Nem nagyon hiszem azt, hogy, teszem azt, a [rendszerváltás előtti – DP] Kriteriont ma érdemes lenne újjáéleszteni, mert akkor el kellene prostituálnia magát ahhoz, hogy meg tudjon élni. (…) Arra a színvonalra, amit a Kriterion képviselt, ma, tartok tőle, nincs vevő (…), úgy hogy a Kriteriont meg kell tartani mint egy példa (…)”, fejtette ki Beke Mihály András újságíró, kulturális diplomata, Magyarország Főkonzulátusának csíkszeredai első beosztott konzulja. Tőle jobbra a kerekasztal szervezője, Domokos Péter. Szöveg forrása
– Lehet, hogy régen az író volt az influenszer, csak még nem volt kitalálva rá ez a szó. – ezt mondtam, de csak mert Beke Mihály András (balra) föladta a magas labdát Domokos Géza papolci tornácán azzal, hogy „az íróknak annyi, ma az influenszerek diktálnak”. A Háromszék – független napilap Sepsiszentgyörgy beszámolója. Jobbra a cikk szerzője, Bodor János kolléga.
Domokos Géza Alapítvány / Fotó: Gáspár Antónia Kamilla
„Meg lehetne mérni (…) az Új Kriterion Galériánál [Csíkszeredában] egy sima, hárompontos kérdőívvel, vagy QR-kód, legyen a honlapotokon egy kérdőív. (…) Legyen feleletválasztós. Legyen humoros. (…) Tehát éljen. Éljen, mert érték, mert van egy tőke. (…)”, foglalta össze Gergely Edit író, költő, műfordító. Balra, háttal: Beke Mihály András. Jobbra: Bodor János. / Kép és szöveg forrása
Mikor már hazafelé készülődünk, belépek elköszönni. És megtudom: ez itt Domokos Géza íróasztala. Ez a Dolgozószoba. Itt írta meg az Esély I., II-t. Az Éveim, útjaim, arcaim-ot. Balra Domokos Péter, jobbra Gáspár Antónia Kamilla, a Domokos Géza Alapítvány alelnöke, és fotó-dokumentátora.
Fotó: Gergely Edit / geXperience
Papolci tornác, fonott szék. Papolci dolgozószoba: Domokos Géza, íróasztalánál.
Fotó: Gergely Edit, geXperience
Mikor Bizsuhoz ballagok, másként érzem magam. Megmerítkeztünk a Kriterion-galaktikában, elvégeztük a feladatot, amiért jöttünk.
És, mintha,”romániai magyar irodalomban” (Cs. Gyimesi Éva kifejezése) lépik a bal lábam.
A jobb papolci, szentelt földön.
Papolc, 2002. (Fotó: Máthé Éva)
„A magány akkor sem magány, amikor az ember egyedül, már élettárs nélkül, még a faluközponttól is távol eső udvaron, árnyat adó diófa árnyékos csöndjében kergeti a betűket, hogy a lelkén könnyítve elvarrja a világhoz és annak végső értelmezéséhez fűződő szálait. A riporter előbb arra gondol, tolakodásával illetéktelenül megzavarta az alkotó magányt. Domokos Géza ekkor már az Éveim, útjaim, arcaim-at írja. Szeretné minél hamarabb befejezni, meg nem is. Amióta Papolc a végvár, minden nyara azzal telt, hogy született egy újabb könyve. Ha ezt befejezi, vajon jön-e még valami? Tervek, tervek… Felbecsülhetetlen értékű levelezése, amelyről akkor még úgy beszélt, hogy fiókokban, zsákokban szunnyadnak, már feldolgozatlan maradt…” Kép és szöveg forrás Káfé Főnix
