Kiss Judit Ágnes Kontroll interjújának elemzése:
a média felelősségéről, a női testről és a nézői reflexről
Van, amikor egy interjú több lesz önmagánál.
Nem azért, mert botrány van benne – hanem mert egy társadalmi mintázat véletlenül teljes terjedelmében megjelenik a képernyőn.
A Kontroll epizódja Kiss Judit Ágnes József Attila-díjas költővel pontosan ilyen pillanat.
A beszélgetés egyik kulcsmondatát sokan megjegyezték:
„Ha nem lenne ennyire átszexualizálva a női test, akkor a szarkaláb ugyanolyan természetes lenne, mint a férfi őszülő halántéka.”
Kiss Judit Ágnes / Kontroll 3T
A tartalom: fontos, világos, feministán pontos.
A test pedig – akarva vagy akaratlanul – szintén beszélni kezdett.
A blúz könnyű, vállat szabadon hagyó, természetes anyagú.
Kiss Judit Ágnes nem visel melltartót.
A kamera pedig mindent rögzít: a mozgást, az anyag áttetszőségét, a mell jelenlétét.
Rákattintással indítod az adást.
És a nézők elkezdtek beszélni.
(Infó: a YouTube Kontroll.hu-csatornán, a felvétel alatt, föllelhetők a natív nézői kritikai kommentek is.)
Köztük, mintegy közvetíve, szembesítve, Jónás Tamás költő is – nem bántva, nem alázva, hanem kérdezve:
Mi ez a kettősség?
Miért beszélünk a túlszexualizáltságról, miközben a kamera előtt ennyire jelen a mell?
Tudatos? Nem tudatos?
Jónás Tamás. © Gyögyi Hegedűs
GE PrintScreen Kiss Judit Ágnes Facebook-oldaláról
Ez a Jónás Tamás-komment nem perverz, nem bulváros, nem támadó.
Ez: társadalmi reflexió.
Egy férfi néző jelzi, hogy a test és a tartalom disszonanciája látható.
Minekutána „kering a messengeren”. (Presztízs – tabu – krízis.)
És: két női nézőtől megkapta. És töpreng, nothing personal.
Gesztus – nekem. Jószándék – nekem. Pályatársi aggodalom – nekem.
És tematizálás(!). Mert fontosak a Nők.
Én (is) örültem volna, ha Jónás Tamás szól nekem. Oké, lehet, hogy jobban örültem volna, ha privátban szól – de akkor meg nem jelenség. Hanem épphogy: botrány.
De nem: Jónás Tamás karakán, korrekt.
Kiss Judit Ágnes válasza pedig éppoly fontos, mint a komment:
„Hogy valakinek ez jön át, mert semmi más nincs a fejében.”
Ez egy női önrendelkezés-mondat. (Alapjában. Persze, a kritikát csípőből elutasító attitűd mögött. És minket ez a súly érdekel a jelenségben. CÉL: a mondandót képviselni. Hitelesen.)
A testem itt van, így van, ezen nincs magyarázkodni való.
Ez a dialógus valójában arról szól:
Ki felel azért, amit a kamera kiemel?
A nő? A néző? A host? A produkció?
A válasz: mindannyian, de nem egyforma mértékben.
GE-PrintScreen – az adás promózása Sipos Betti Facebook-oldalán
A host és a stáb felelőssége
Sipos Betti nem „csak” műsorvezető.
PR-mesterije van, és tartott előadásokat Székelyföldön többek között a dress code témájáról – igaz, elsősorban a sajtósok és kommunikációs szakemberek öltözködési protokolljáról.
A szakmában ő pontosan tudja:
• mi az, ami kamerán másképp néz ki, mint élőben
• mi az, ami eltereli a fókuszt
• mikor kell finoman korrigálni
• mikor kell sálat, kardigánt, más beülési pozíciót javasolni
• mikor kell a vendég mellé állni, és vigyázni rá.
A vendég nem látja magát monitoron.
A host és a stáb viszont igen.
Ilyen helyzetben a legtermészetesebb szakmai lépés az lett volna, ha Betti finoman jelez:
„Ez a blúz kamerán nagyon könnyű és mozgékony – hozzak egy sálat?”
Ez nem kontroll, nem cenzúra.
Ez védelem, gondoskodás, kontextusteremtés.
Nem történt meg.
Ezért a néző olyan dolgokat lát, amelyek eltérítik a fókuszt a beszélgetés témájáról.
Ez szakmai kérdés, nem morális.
Mert, ha megtörténik, és a Vendég elutasítja: onnan a Vendég felelőssége nő. Növekszik, úgy értem.
Onnan tudatos. Provokáció. De: ebbe a hostnak/produkciónak is bele kell egyeznie, csakis közös intenciónak (kisarkítás, hecc, teszt, becézhetjük ratingnek) okés.
Azaz: ettől a dealtől megváltozik az adás célja. A tematika, a feminizmus, a nők Ügye: ürügy lesz csupán.
És ekkor jön: a Kontroll kontrollált promóképe
GE-PrintScreen a Kontroll Facebook-oldaláról
A műsor promójában a Kontroll gondosan kivágta Kiss Judit Ágnes felsőtestét.
A Facebook-posztban/yt-thumb-ban – használt kép:
- csak arcot és vállat mutat
- a mell teljesen eltűnik
- a blúz nem látszik
- a vizuális tartalom steril és neutrális.
Ez azt jelenti:
A stáb pontosan tudta – vagy producer kapcsolt -, hogy a videón erős a test-jelenlét.
És a promóban ezt tudatosan semlegesítette.
Tehát:
– látták
– kezelték
– eltakarták
– de a videóban eredetiben hagyták.
Ez már editoriális döntés, nem véletlen.
A nyers videó testet mutat.
A promó tisztára mos.
A néző pedig kap egy paradox üzenetet:A női test egyszerre kontent és eltakarnivaló.
És pont’ erről szól maga a műsor is.
ezért fontos róla írni
A reflexiók nem a mellről szólnak.
Nem is a ruháról.
Hanem arról, hogy:
• a női test soha nem „láthatatlan” a kamerában
• a nő nem tehet róla, hogy a teste reagál
• a néző se tehet róla, hogy észreveszi
• a host felel a kontextusért
• a szerkesztő felel a reprezentációért
• a kulturális tér pedig mindezt értelmezi.
Ez a jelenség nem pletyka.
Nem moralizálás.
Nem testpolicing.
Ez kulturális kódfejtés.
Arról szól:
Hogyan bánunk a női testtel médiában, üzenetekben, kameraképen – még akkor is, amikor épp a női test tabuiról beszélünk?
A Kontroll felvétele ezt a vakfoltot tette láthatóvá.
És ettől fontos.
Ettől elemzendő.
Ettől releváns a vita.
Zárszó – vagy inkább: vitaindító
A test nem ellenség.
A tekintet nem bűn.
A nézői reflex nem perverzió.
A női természetesség nem provokáció.
A valódi kérdés:
Kinek a felelőssége vigyázni arra, hogy a tartalom ne csússzon el a kép miatt?
A válasz:
– részben a vendégé,
– részben a nézőé,
– de leginkább a műsor készítőié, akik látják, mi kerül a monitorra.
Szakmai döntések sora: ultimate döntés, hogy adásba engedjük-e.
A Kontroll most – talán nem szándékosan –
egy mintázatot mutatott meg.
Hogy a női test jelenléte
egyszerre természetes, problémás, releváns és kontrollált.
És érdemes róla beszélni.
Most már szakmai szinten is.
Záradék
És végső soron mindez nem más, mint annak a réges-régi küzdelemnek egy újabb fejezete,
amelyben a nők nem különleges lényekként,
nem allegóriaként,
nem vizuális hordozófelületként,
hanem egyszerűen: emberként kívánnak jelen lenni.
Ez a harc persze sosem a mellekről, a ruháról vagy a kameráról szólt.
Mindig is arról szólt,
ki irányítja a tekintetet:
ki nevezi meg a valóságot,
és kinek a narratívája határozza meg azt, amit más emberek látni „illik”.
Azaz, a kérdés:
amennyiben a Vendég mellei vezetik a tekintetet, KINÉL VAN A KONTROLL? És, ha ott van, ahol: ki működteti?
A nem-működtetés is hatalmi döntés.
Kinél van a hatalom. Kérdés.
* * *
A női test nem érv. Nem indok. Nem zavaró jelenség.
Nem tárgyalási alap.
A női test egy élet hordozója,
egy gondolkodó lény tere,
egy személy történetének legelső otthona.
És ha valami, ennél feministább nincs is:
hogy joga van úgy jelen lenni, ahogyan éppen van.
A kultúra valódi feladata nem az, hogy eltakarjon,
hanem hogy el tudjon viselni egy testet a maga egyszerű igazságában.
A szeretet pedig nem a hibák, a ráncok és a kontúrok eltüntetése,
hanem az a lassú, türelmes, emberi gesztus,
amely megengedi:
hogy aki beszél, jelen legyen.
Így vagyok most én is.
Így figyeltem.
És így írtam.
Szeretettel.
A szerző projektmenedzser- és HR-specialista képesítésű, marketing-kommunikáció végzettségű, Méray-díjas újságíró. Két szépirodalmi kötet szerzője. Blogja, a Magánterület.tk, az első magyar nyelvű blog (2002) volt Romániában (Czika Tihamér: Kis erdélyi blogtörténelem). Ez itt a folytatása.
- A Magánterület 2.0 – geXperience független microsite és ArtHeals fórum.
- Műfaja: Serious matters & elitbulvár. Glamdoire.
- Stratégiai cél: femicide-tribute.
- Fenntartó: saját büdzsé, saját szerkesztés, saját vétó. Különjogok: Arena Minda
-
Az arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE
