[görögörömök] KÉPESLAP HELLÁSZBÓL, NYÁRRAL, KISGYEREKKEL

Transindex • Gergely Edit • 2011. augusztus 17., Thesszaloníki

Hellászban perzsel a nyár. A nap reggel fél nyolckor csap be a nyitott ajtónk szitáján – de a madarak fél hatkor kelnek. Fecskék.

Tele van Színdosz – a városszél, ahol lakunk – fecskékkel. Thesszaloníki galambokkal van tele: minden terén fellegben szállnak fel a galambok, ahogy a fiam kacagva közéjük ront.

Gyalogos városnéző sétáinkon gyakran láttunk őket speciális papírzsákból etető városházi alkalmazottakat, igaz, nem kérdeztük még meg, mi van a tasakban.

Ilyenkor, mikor ilyen erővel támad a meleg kora reggel, a reggeli és a közös napolajba mártózás után kivisz az út a vasútállomásra.

A triciklit egy színdoszi sokgyerekes, roma családtól kaptuk. 10 eurót tudtam volna adni érte, de hallani se akartak a pénzről: ajándék.

A vonatállomás a sínek fölött áthajló, üzemképtelen felvonó, fedett átjáróval, a kőkúttal, amelynek peremére már a gyerek is felmászik.

2 éves 9 hónapos, de diómiszí-nek, 2 s félnek mondom, és a gördeszkás csapatunkkal, nyugvó- és kiindulópont.

Thesszaloníki Története Központ. Fotók: Gergely Edit, Transindex

Innét kétfelé alakul a napunk: a síneken keletre fehérlő Thesszaloníki csontszínű épületei közt rejlő, hűs belsejű kincsekhez – vagy pedig körsétára eredünk Színdoszban.

Win-win helyzet.

A körséta újból és újból igazolja: egy kisfiúnak paradicsomi díszletet- és berendezést ad Thesszaloníki ipari külvárosa.

Közvetlen a kikötővel szemben ezt az épületet csak úgy hívtuk: a Hajónk.

A városban (de nevezhetjük falunak is) a mozgó járművek fele földművelő céleszköz: minden utcában legalább öt traktor parkol, szabadon hagyott pázsitrészeken, de ha traktor éppen nincs, a rácsatlakoztatható szerszámok parkjában biztonságosan lehet ámulni, miközben „megvizsgáljuk, hol a kormány”.

Aztán a fűnyírók.

A fűnyíró autószalonok szabadtéri, utcai parádéja. (Fiam különbséget tesz: „Ez nem fűnyíró, hanem fűnyíró-autó.”)

Öntözők.

A földbe épített, gejzírként kicsapó forgófejűek és a keréken araszolók. Kimászunk a szandálból, a friss zöld fűre,

„Hm… Meleg…”- mondom. „Nem meleg, hanem kellemes” – válaszol a kicsim azon a hangon, ahogy a fürdővizét szoktam beállítani, csak ő a kellemest szótagolja. Aztán a nagy felületű közterületeket rendben tartók munkamenete, szabad rálátással.

Babanarancs a megszokott trasszén – megszokott társalgó társaság.

Az árnyékból figyeljük, ahogy a városi (falusi) focipálya betonfalánál körbe egybegyűjti egy markológép a gazt és szemetet, begázol a bozótosba, egyenesre gyalulja, aztán sűrű porfellegben az egészet felpakolja egy billenőautóra.

Fiam triciklijén a frissen lesett manővereket gyakorolja, közben, a rekkenő hőségben, szinte aszaltan potyognak ránk az eperfa gyümölcsei.

„Nem poros, hanem kellemes”- állapítja meg a mindössze Hellászba érkeztünkkor beszélni kezdő fiam lilára mázolt, édes szájacskája.

Arra megyünk, amerre ő akar.

Ha triciklivel, minden autózúgásra beparkol a fövenyre vagy kapualjba, ha rollerrel (összecsukhatós ) – akkor gyakorta kézen fogva érünk haza.

Vagy nyakbangyerek.

Pasha Garden, a Héttorony szomszédságában. Fotó: A Szucsávai Szomszéd.

Apja nálunk hagyott napszemüvegében jár, és saját, kedvenc pólóiban.

– „Naaa, mit vegyünk fel?” – guggol a polca elé reggel, ahogy én még nemrég, aztán választja, teszi magához, hozza, ugrik bele.

Olykor alulra is pólót akar: megakasztja a nyakkivágást a derekán (hagyom).

Mindenütt kilyukadunk egy játszótérre.

Think Outside The Box.

A színdoszi játszótereket 50 méterre mindkét oldalon 20-as sebességkorlátozó közlekedési tábla őrzi, s a játékok közt mindaz megvan, mint Thesszaloníki játszóterein:

• rugós aljú, bicikliüléses állathinta kicsiknek,
• gumiüléses, vasláncos hinták,
• belülről forgathatós körhinták – itt beáll középre, onnét forgat, vezényli a ritmust, ha még másik forgatós kerülne is.

Szedegetjük a lehullott barackot, fáról a meggyet, szilvát innen-onnan – puttonyban az otthonról hozottak.

Szeretem ezt így.

A deszkás fiúkat, akik, mint a Grundon, szervezetten edzenek, biztatják egymást a mutatványokra, és tenyérbecsapós köszöntésükkel csapattaggá avatták a fiam (legtöbbször hárompóznányi távról nézem őket). Odaadják neki is az eszközeiket.

Észrevettem, az adja neki a deszkát, aki épp a narancsszínű székről vezényli a magnóról a zenét. Július 9-én már egyedül is felállt rá.

A „humid” miatt csak korareggel 8 előtt, és csakis késő este lehet közlekedni. Outfitbe nem avatkozom bele: mindent a főbérlő fiaitól kaptunk. Thesszaloníkiben nincsenek turkálók. Szeretettel fordulnak egymáshoz, adományokkal.

És már vágyik is egyre…

Szerketáltunk itthon egy „gördeszkát”. Négy talált halászháló-parafa a kereke.

Vágyik pótkerekű kisbiciklire is, jaj nagyon, tenyeréből etethetné, aki adja – de azt nem tudok szerketálni.

Egyedül kanalazza az ételt – jól föléhajlik, s ha kicsurog mégis, „Énis!”- törülgetjük mindenünnen. A leves, argentin körtét maga kockázza fel, miután meghámoztam, recés-tompa gyergyói késsel.

Csurdén járkálunk itthon, be-bebújunk a zuhany alá „hogy lehűtse anyuka a hátad”.

Mindig tiltakozással kezdődik, mindig nagy énekléssel ér véget – bő félórát tart, legkevesebb.

Bizsut mindig ide parkoljuk. Legutóbb ide igazítottak a helybéliek, safe. Utánunk jöttek, kézzel-lábban magyarázták – anya gyerekével, Hargita rendszámmal -, hogy baromira elviszik az autót, ha kint maradok főcsapáson. Egek.

Ha kijövök, „Anyu, anyu!” – becsalogat, aztán hirtelen szembefordítja a zuhanyrózsát, kacagja a rebbenést, és várja, hogy megint.

Déli alváshoz újabban Obliót is kéri (Oblió! Oblió!) Madagaszkár után (ezért immár választania kell közülük: még nehéz).

Kedvence, amikor dobálják a háromszögeket.

Szerketálunk – következik.

Este a vele egyidős Dimitrákit nézzük meg, a Lámpszi lámpaüzletnél (a görög áki-val kicsinyít).

Anyukája egyből kérdi, elvált vagyok-e

(mert a görögök high-context culture nép, lazán belekérdeznek a magánba)

– és a legjobb görög kávét főzi Színdoszban.

Tisztán emlékszem, amikor a sok cégért egyszer csak „lecserélték” angolra: azaz, az egyetemen felvett görögórákra a sok cirill kínlódás után (oké, orosz érettségivel, de akkor se szláv szavak) hirtelen átkattantam, Emberek! Fölfoghatatlan ÉLMÉNY. Perfekt olvastam a cégéreket! És ebbül azt hittem: lecseréltek mindent. Oké, de hogy a csudába? … Hosszú másodpercek után esett csak le, hogy fenét cseréltek bármit is… Huhh, most is átszalad a gerincen. Az Elme kifürkészhetetlen csoda.

Hazafelé megvizsgáljuk, Giórgosz haltavernája sarkán mennyire haladt az öreg bácsi

az olajfa törzsének natúr kövecskékkel való befalazásával.

Egyenként rakja, mint az aranylapos mozaikot a bizánci mesterek – a párkányon vörösboros üvegpohara.

Aztán Manole mester olajfájától idejövünk, haza, a Prive-bár szomszédságába, ahol aztán éjfél utánig csörren táblázók kockája, s ahol szomszédunk A Diszkoszvető (gipszből), a bárpult fölött pedig Dionüsszosz és egy bort töltő, finoman redőzött nimfa.

Sétálóutcában bérelünk egy stúdiót, rezsivel együtt 200 EUR – a hátunknál levő filegóriás épület kb. 6 garzonnal (kettőt körbeköltöztünk az 5 hónap alatt) – legfelül a főbérlő Penthouse-ja.

Szemközt az 1972-es templom, ahol a loboncos pópa csak akkor barátságos hozzánk, ha az udvaron talál. Bejáratánál, kétoldalt, velem egyidős datolyapálmák.

Sétálóutca. Jó környék.

Mikor nem tudom, hol hagyom az autókulcsot… ugyanott parkol az autó, sétálóutcán, napokig. Tisztára dilisnek érzem magam, mikor eszembe jut: nézzem csak meg az autó ajtajában is… Egek. Nem ott van? Egy baromi nagy fekete Opelkulcs a fehér autóban… Már a lakás ajtajától is tisztán látom. Ki ne?

Aztán ilyenkor, éjfél után, mikor kiülök a filagóriánkba hűsölni, még áthallszik a táblázók zaja A Diszkoszvetőtől, s a motoros pizzakihordók burrogása a főútról.

Mikor nyűgösek a gyerekek, elengedik a napirendet: csak előveszik a nagy csomagokból a kalapokat-táskákat, és mindenki összevissza öltözhet, betesznek egy zenét, és pöröghetnek. Az ATEI iskolám dolgozóinak óvódája ez, a campusban (három hektár). Fiamat is bevették ide első naptól – és, noha 2 éve (!) nem kaptak fizetést az óvónők (sztrájkok) -, tőlem egyetlen eurót se fogadnak el. Nem pénzkérdés. Később elmesélem.

Idebenn, itthon aztán, a filegóriában kint még le nem zárt gépem fényénél közlekedem.

Nem óvatosságból, hanem mert nem gyújtanék villanyt arra, amit odakint bámultam:

akár a Nap is, itt közel, egész közel vannak a csillagok.

Gergely Edit

A szöveg keltezésekor a szerző a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Erasmus-ösztöndíjasa volt, marketing-kommunikáció szakon. Mindmáig egyedüli az A.T.E.I. Thessaloniki történetében, aki, egyedül nevelt két és fél éves gyerekével egyetemben végezte el sikerrel a szemesztert: tantárgyanként mindössze 1-1 adott vizsgalehetőséggel. Conversation + grammatics görög alapfokú nyelvizsgával együtt.

Eredeti közlés helye a szerző Transindex-blogján: https://gergely.transindex.ro

Kiemelt kép: Kikötő. Thesszaloníki. / Fotó: Gergely Edit, magánarchívum.

• Az arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE