Kiemelt kép: Charleroi airport selfie.
„– Apa, remélem, látod ezt.” [GP (privát) Budapest – Facebook, 2026. április 13, hétfő, 1:22]
~
– Gazsi, remélem, látod ezt. – (fenti láttán) Erdély, Székelyföld.
Az erdélyi magyar politikai közösség soha nem volt ennyire jelen – és talán soha nem volt ennyire láthatatlan saját maga számára.
Minden működik: a szavazat, a támogatás, az intézmény, a nyelv, a közvetítés.
És mégis: mintha nem lenne kimondva, hogy mi történik.
Nem botrány van, hanem struktúra.
Nem konfliktus, hanem elrendeződés.
És az elrendeződés a legnehezebben észrevehető állapot.
Ám a struktúra, mint minden zárt térben felejtett dolog, egy idő után SZAGOT kezd árasztani.
Départs
Brüsszeli átszállás, Kolozsvár járat. A beszállásnál állunk több tízméteres sorban. Mint a gyergyói kenyérsorban, gyerekkoromból, Ceaușescu alatt.
Késünk a beszállással.
Engem előtte megmotoztak.
A cipőt is le kellett húznom, a talpamat is megnézték. Miután megkérdezte, és beleegyeztem, alaposan letapogat az egyenruhás hölgy. Mint a filmekben. Leizzadva teszem, amit mond. Lábat széttesz, karokat kinyújt.
Hosszú, kiszolgáltatott percek.
És egyszercsak átszalad rajtam: talán viszek valamit, hordozok egy problémás csomagot – és nem is tudok róla.
Végül megtalálja a hajtűt a kontyomban.
Sokan vagyunk elakadva így.
Millimétereket araszolunk, mire a belső, beszálló sor végéhez ideérkezem. Mögöttem egy középkorú, erdélyi házaspár. Magyarul beszélnek. A férfi halkan, de megkönnyebbülten mondja: rájött, hogy a sajtok okozzák az irdatlan bűzt a hátizsákukban. A nő fellélegzik. Megvan a forrás.
Innentől már nem zavar van, hanem feladat.
Nevetnek is. Latolgatják: ki kellene venni, mert így felviszik a gépre, és ott is bűz lesz.
A világ visszanyeri a rendjét. A bűz nem titok többé. A probléma megoldhatóvá vált.
A férfi elmegy a mosdóba kiemelni, légteleníteni valahogy, kimosni a hátizsákot.
Nem értettem pontosan: kidobja-e, vagy megtartja.
Még nem döntötték el, mikor elindult.
GEfotó / Magánterület
A nővel lassan araszolunk. A késés miatt két kaput nyit a légitársaság, jobbra és balra. Kettőssével haladunk. A nő mellém ér.
Ekkor megszólalok.
– Végre magyar szót hallok. Tíz napja nem hallottam.
Rám néz. Vár kicsit, majd mély szünetekkel a mondatai között, ezt mondja:
– Mi se… Két hete… Nem is igen beszéltünk magyarul… Egymással se… Hogy nehogy…
Nem tudom, mit mondhatnék erre. Kérdeni végképp. És ha mégis, akkor azt hogyan. Nincs erre nyelv.
Romániába tartunk, és magyarul beszélünk. Anyanyelvünkön folytatja.
– Az állapotok miatt. Nem is mondom ki. Tudjuk mind, mit jelent ez.
Lehajtja a fejét. Mint akitől túl távol az összes bejárat. Haza.
Mint akinek túl veszélyes már mindenfelé a saját erdélyi magyarsága. Hallgatunk.
A bűz forrása azonosítható.
A döntésé még nem.
Levélszavazat: részvétel vagy funkció?
A levélszavazás körül nem volt, nincs, és talán – lásd Magyar Péter első nemzetközi sajtótájékoztatóját, melyben kijelenti: továbbra is szavazati joguk lesz a határon túli kettős állampolgárságú magyaroknak – nem is lesz közvita.
Ez azonban nem a nyugalom jele, hanem a megszokásé. Szokásjog.
A levélszavazás intézménye az elmúlt években naturalizálódott – a magyar kormányzati kommunikációban és az erdélyi magyar politikai közegben egyaránt. Lásd: magyarországi választási tájékoztatók, Nemzeti Választási Iroda; RMDSZ-kampánykommunikációk több választási ciklusban. És a sajtó.
Ami azonban természetessé válik, az többé nem kérdeződik meg.
Nem beszélünk arról:
milyen politikai viszony jön létre a szavazó és az állam között
milyen legitimációs szerepe van a határon túli szavazatoknak
és ki gyakorolja ténylegesen ezt a politikai erőt.
Ez önmagában a probléma.
(Függetlenül attól, hogy a konzulátusokra leadott szavazok eredménye és az átszavazások végleges eredménye jelen keltezésekor még nem ismert.)
A részvétel technikai feltétele adott, a politikai következményei viszont NINCSENEK MEGVITATVA.
A határon túli magyar állampolgár szavaz, de nem él abban a politikai térben, amelyet alakít. Ez nem erkölcsi kérdés. Ez strukturális kérdés.
A modern politika nem a jelenlétre, hanem a számokra épül. A levélszavazat szám. A szám legitimációt termel.
És ha ez nem lokalizált: SZAGA VAN. Mert nem tudjuk, kihez tartozik.
Nem tudjuk, ki viseli.
Kié ez a tisztázatlanul megtermelt legitimáció?
És ki az alanya annak a politikai közösségnek, amely így létrejön?
A kérdés nem az, hogy jogunk van-e szavazni.
A kérdés az: kinek a politikai valóságát erősítjük meg ezzel a külhoni szavazattal.
Részt veszünk, vagy csak hordozzuk (tovább) a hátizsákot?
Független sajtó – deklaráció és valóság
Magyar Péter első nemzetközi sajtótájékoztatóján négy prioritást jelölt meg, ezek közül a harmadik a független magyar sajtó megteremtése volt.
Ez egy fontos állítás.
De Erdélyben a sajtó nem üres tér.
Erdélyben már létezik egy sajtóstruktúra. Részben autonóm, részben függő szerkesztőségek. Most nem azt keressük: milyen céllal és milyen forrástól függő erdélyi magyar sajtó létezik.
Hanem
a független sajtó követelése önmagában értelmezhetetlen ott, ahol a nyilvánosság már FINANSZÍROZÁSI VISZONYOKBA ÁGYAZOTT.
Erdélyben a sajtó nem omlott össze.
Ellenkezőleg: kiépült.
De nem feltétlenül olyan viszonyok között, amelyek a nyilvánosság autonómiáját biztosítanák.
A kiépülés feltételei:
külső források
politikai csatornák
implicit lojalitások.
Vannak új kezdeményezések.
Új szerkesztőségek, új platformok, amelyek a függetlenség igényével lépnek fel.
Ez fontos.
De önmagában nem oldja fel a kérdést.
Mert nem az a döntő, hogy egy médium minek nevezi magát.
Hanem az, hogy milyen viszonyok között működik.
És hogy ezek a viszonyok mit tesznek lehetővé — és mit nem.
A függetlenség nem deklaráció.
Hanem helyzet.
A függés nem feltétlenül cenzúra.
A függés gyakran finomabb.
Hallgatás.
Súlypont-áthelyezés.
Témaválasztás.
A kérdés immár nem az, hogy mit írnak meg.
Hanem az, hogy mit nem lehet már megírni, mert a kockázata túl nagy.
Ami nem írható meg, az nem tűnik el.
Ott marad.
Mint valami a hátizsák alján.
(Folyt. köv.)
A szerző kulturális közönség- és közösségszervező képesítésű, marketing-kommunikáció végzettségű szabadúszó kommunikátor. Méray-díjas újságíró. Két szépirodalmi kötet szerzője. Blogja, a Magánterület.tk az első magyar nyelvű blog (2002) volt Romániában (Czika Tihamér: Kis erdélyi blogtörténelem). Ez itt a folytatása.
Kapcsolódó:
Hol vagytok, erdélyi magyarok? | Puczi Béla után, de a mi hangunkon. [hozzászólókkal]
contact@gergelyedit.com
Köszönet az elmúlt két hónap közel 10 ezer megtekintéséért , és a 2023 szeptember 19-től mért 57+ ezer cikkolvasásért.
A Magánterület 2.0 organikusan terjed, egyetlen reklámot sem fizettünk eddig, semmilyen platformon.
Jelenleg innen- és ennyien (UX – egyedi látogató) olvasnak bennünket:
#musicHeals
Tompos Kátya Budapest, 1983. március 13. – Budapest, 2024. május 31.
Exkluzív interjúink:
Weber Kristóf Fotó: Lenthár Balázs • Laurent Rochelle Stéphane Migot • Gergely Edit Winter Zeev • Balázsi Gábor • Gyalai István • Arena Minda Gertrud Gozner
Olvasd el Laurent Rochelle zeneszerző-szaxofonművész-lemezkiadóval készült friss interjúnkat. • Weber Kristóf zeneszerző-kritikus a művészet- és AI kapcsolatáról gondolkodik. • Balázsi Gábor newyork-i rákkutató emberi léptékben enged közel egy FLOWinterjúban. Kurtág100: Gyalai István bécsi grafikussal.
arenaminda-gergelyedit projekt:
Arena Minda / Photo: Δούλος Ιωάννης • Gergely Edit / Fotó: Winter Zeev
Koncepció:
A Magánterület 2.0 – geXperience független microsite és ArtHeals fórum.
Műfaja: Serious matters & Glamdoire.
Stratégiai cél: femicide-tribute.
Fenntartó, szerk.: Gergely Edit
A Történet:
Arena Minda – hivatásos modell, via Párizs www.arenaminda.com
Gergely Edit – hivatásos kommunikátor, Székelyföld szívében.
Ikertestvérek, akik két világot élnek át, egyszerre. Még ebben az Életben.
PARTNEREK:
Attila Simon • Δούλος Ιωάννης • Gertrud Gozner
HANGmérnök: Winter Zeev
microsite Háttérkép: Kovács Zsolt
Köszönöm, hogy a Magánterület 2.0 megépítésekor a KZSfluxus-Octosonicra támaszkodhattam.
Az arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE
Fotók: Attila Simon • Δούλος Ιωάννης • Gertrud Gozner
