Kukorelly Endre, 2024. – fotó: Szilágyi Lenke I PAPAGENO.

Előszó

 

Húsz évvel később egy régi interjú nem „anyag”, hanem műszer.

Könyörtelenül megdolgoztat, miközben címet keresünk neki ide a Spájzba (archívumba) két héttel a magyarországi választások előtt, két héttel az idei Kossuth-díj körüli botrányok után.

Kossuth-díj. Amit az idén 75 éves Kukorelly Endre nem kapott meg.

És posztumusz sokan nem: Ferdinandy György, Kemenes Géfin László, András Sándor, Papp Tibor, Borbély Szilárd, Térey János, Fehér Béla. Bodor Pál Diurnus.

Megmutatja, mit csinál velünk a nyilvánosság, amikor a mondatokból jelszavak, a vitákból táborjelentések, a figyelemből pedig adagolható drog lesz.

A „hatalom drog” tétel ma már nem metafora, hanem működési leírás — különösen akkor, ha oknyomozó videókban látjuk a megvesztegetés hétköznapi technikáit: azt a nyelvet és rutint, amely a romlást természetessé teszi.

Nekem elsőre csak ez akadt a szemembe:

„ezek a csávók lenyúlnak bármit”

— és már meg is volt a keret.

Mert a „lenyúlás” nem karakterhiba, hanem módszer:

a hatalom megszokja a maga adagját, a környezete megszokja a mellékhatásokat, a néző pedig megtanul drukkolni az egyik dealernek a másik ellen.

És közben elfelejtjük, hogy a cselédvircsaftban nem az a kérdés, ki nyer a konyhában, hanem hogy miért engedtük, hogy ez legyen az egész ház ügye.

És ezen a pontos a feltüzelő címjavaslatot inkább elengedjük.

A szöveg 2005-ös, de a hangja ijesztően mai: nem azért, mert „előrelátó”, hanem mert a mechanika nem változott, csak a felbontás lett nagyobb. Ezért nem halogatjuk a „kispájzolást”: tesszük ki most, amíg még nem csak archívum, hanem mondat is lehet.

És közben ott a legegyszerűbb ellenszer is,

ami nem jelszó, nem tábor, nem kampány.

Épp időben rámutat a Kukorelly 2005-ös zárszó.

Boldog születésnapot, a ma 75 éve született Kukorelly Endrének.

ge

---

Jelen írás nem mesterséges intelligenciával létrehozott tartalom.

---

Szerk. megj. (2026): A szöveg 2005-ös. Egyes szereplők megítélése és a közbeszéd nyelve azóta radikálisan megváltozott.

Kukorelly Endre:

Tőlem bármely muksi hajnalig dedikálhat, csak ne legyen ez a messziről bűzlő kutyulódás

ge Könyvheti interjúk sorozat.

 

A budapesti melegrekordot megdöntő (74.) Ünnepi Könyvhéten Kukorelly Endrére a Ráday Könyvesüzlet hűvösében bukkanunk.

A színes könyvkínálat mögé rejtett mini-netcaféban pötyögtet, be kell fejeznie, mondja, otthon nincs internetje.

Miközben visszaül a lakályos üregbe, hátramosolyog. Rögtön kezdődik programja a Ráday utcai színpadon, ott találkozzunk.

Új könyvét, a Kalligram Kiadónál megjelent TündérVölgy című regényét aznap délelőtt már az óbudai Fő téren is bemutatta.

 

– TündérVölggyel a Tündérkertben: az erdélyi írókon-irodalmárokon túl látja, ismeri-e erdélyi olvasóit? Olvas-é Erdély Kukorellyt?

– Olyan persze nincs, hogy „Erdély olvas” vagy nem olvas. Van, aki olvas. És van aki nem. Találkoztam már néhány erdélyivel, aki olvasott tőlem valamit.

Az nagy öröm.

Sőt meglepetés, bár az is lehet, hogy az összes olvasómmal találkoztam.

 

Megérne ugyanis egy misét utánanézni annak, hogy, összehasonlítva erdélyiek magyarországi népszerűségével, milyen a magyarországi szerzők ismertsége, recepciója Erdélyben.

Úgy értem, hogy miért ilyen gyér.

 

Miért ily kevéssé és esetlegesen lehet hozzájutni a Jelenlét vagy a Kalligram könyveihez egy kolozsvári boltban?

Mi az oka annak, hogy a politikai változások ebben a tekintetben szinte semmit sem hoztak?

 

– A Kolozsváron nemrég megtartott E-MIL rendezvény, felvezetője szerint, a budapesti Könyvhét bevezetője akart lenni. Ön mint mindkettő vendége hogy véli: szükséges-e azzá lennie?

– Gondolom, ilyesmi kezdeményezések változtathatnak azon a helyzeten, amit az imént némi rosszkedvvel mondtam el. Az E-MIL fiataljai, Orbán János Dénes vagy Sántha Attila, az örökifjú Fodor Sándor, legszeretetreméltóbb lányok és fiúk csinálják, meg lesz az eredménye.

Megtisztelő, hogy a Sapientia Egyetem új, csodálatos épületét Garaczi Lászlóval és Grecsó Krisztiánnal a mi irodalmi estünk avatta.

– Mit gondol a 74. Ünnepi könyvhetet megelőző standbérlési hercehurcáról, s a végeredményről: a Vörösmarty téri szervezésről?

– „Mindössze” annyit változtatnék, hogy valamiként „külön ültetném” az irodalmat-humán tudományt az összes többi, a Könyvhetet nem túl gusztusosan leuraló könyvnek látszó tárgytól, szerzőnek látszó politikustól és médiafuttatta jóembertől.

Lenne egy külön nap. Vagy két külön nap.

Nem tiltanék senkit, tőlem bármely muksi hajnalig dedikálhat, csak ne legyen ez a minden évben ismétlődő, messziről bűzlő kutyulódás.

– A Magyar Nemzetben nemrég megjelent Csontos-kritika meglehetősen alpári modorban szedi le önről (és a TündérVölgy kötetről) a keresztvizet. Ugyanakkor egy Garaczi-recenzió a korszak meghatározó apa-könyveként aposztrofálja. Mindez hogyan érinti?

– Persze szörnyen rosszul esik, ha – nem a könyvemről, hanem – rólam így beszélnek. Mondjuk kezdek hozzászokni, ha pártpolitikai szempontból nézzük, mindkét oldal igyekezett már bemosni nekem, nem túl jó érzés, de hát ez ilyen. Nem ez a baj.

Nem az a baj, hogy ezek a csávók mindenbe gátlástalanul belerondítanak, lenyúlnak bármit, amivel pozícióba kerülésüket, pozíciójuk megtartását biztosítani vélik. Hanem az, hogy „mi” tűrjük,

sőt a kelleténél jobban odafigyelünk rájuk, sőt egy csoportjuknak egyenesen drukkolunk a másikkal szemben.

Mintha nekünk, „uraknak”, az volna legfőbb foglalatosságunk, hogy ügyeink intézőinek, a cselédségnek ki-az-úr-a-konyhában-purparléját magunkra vegyük.

Azonosuljunk velük, sőt felnézzünk rájuk.

Unatkozó úrinők, akiknek legfőbb szórakozása a cselédvircsaft. Melynek közvetítésével, minden más, igazán fontos dolgok rovására való valószínűtlen kihangosításával a média jár „elöl”, azt hiszem, soha nem látott mély színvonalon.

Tehát hogy egy frusztrált, a pártemberek talpát nyaldosó figura, mint bármi mást, az én könyvemet is igyekszik felhasználni, az normális(an piti). Egy erős, a legerősebb érdekérvényesítő lobbycsoporthoz, a hivatásos politikusokéhoz kíván dörgölőzni, ez könnyen követhető.

De hogy ezt médium így közvetíti és a jónép megveszi sőt beveszi, az baj.

– Mit gondol, milyen jelentőséggel bír a kritika az olvasói gyakorlatra, és milyennel a médiaszereplés? A kimutatások szerint televíziós sztárocskák eladási mutatóit meg sem közelítik a szépirodalmi műveké: hogyan értékelné ezt?

– A műkritika hatása (is) médiumfüggő.

Egyáltalán: szűk – és történelmileg állandó létszám-arányú – értők-érdeklődők körén kívülre bármi csupán pl. a televíziók révén juthat.

Nincs az, ami nincs képernyőn – ez most így van, ez a trend, de, tudjuk, valamennyi trend megtörik.

Nem vészes a helyzet, és igazán sok mindent lehet tenni. A panaszkodás helyett.

Beszélgetni.

Meghívnak egy középiskolába, beszélgetsz a gyerekekkel, és azt veszed észre, hogy egyszerre minden jóra fordul, mint a mesében.

 

Gergely Edit 

Eredetileg megjelent:

Kukorelly Endre: Lehet, hogy az összes olvasómmal találkoztam Krónika, Kolozsvár; Kukorelly Endre: Miért ilyen gyér az erdélyi fogadtatás? | Terasz.hu

Kontextus:

#vintage Orbán György: A könyvek világa ne adjon helyet nem könyves szempontú felosztásoknak

Kapcsolódó:

#vintage [interjú] [Kolozsvár] Grecsó Krisztián: Nagypolgári közeg, székely gyökerek, maffiózó termés. A kisebbségi lét megedzi a lelket

---

#musicHeals

---

#artHeals contact@gergelyedit.com

 

---

Exkluzív interjúink:

arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE

Koncepció:

A Magánterület 2.0 – geXperience független microsite és ArtHeals fórum.

Műfaja: Serious matters & elitbulvár. Glamdoire.

Stratégiai cél: femicide-tribute.

Fenntartó, szerk.: GE

A Történet:

Arena Minda – hivatásos modell, via Párizs www.arenaminda.com
Gergely Edit – hivatásos kommunikátor, Székelyföld szívében.
Ikertestvérek, akik két világot élnek át, egyszerre. Még ebben az Életben.

---

 

• Az arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE