Gáspárik Attila. KÉPFORRÁS | Kulissza, 2008, március 14. | Az Új Magyar Szó mÁRCIUS 14-I nyomtatott lapszámában megjelent INTERJÚ SZERKESZTETLEN VÁLTOZATA.
A romantikus része a médiafelügyeleti cselekvésnek elmúlt – vallja Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, a médiafelügyelet ülése szünetében. Eme interjú megjelenése napján, délután 1-kor tudja meg: nyolcévi államtitkári rangú pozíciója után a marosvásárhelyi színitanoda rektorává, avagy szerény tanárává válva folytatja inkább azt, aminek most egyedül értelmét látja. Nevelni.
A madárijesztő tanítóvá lesz
Meglepett a CNA-ból kilépésed híre. Azt hittem vicc, hisz nemrég voltál megerősítve mandátumodban.
– Tudom, szalad az idő, merthogy eltelt másfél év a nemrég óta: 2006-ban erősítettek meg. Én már akkor nem akartam továbbvállalni, és akkor többen megkerestek.
Egyezség született… ez azért túlzás.
De a szervezettel, mely engem kinevezett, az RMDSZ-szel tárgyalások folytak, és elmondtam, nincs szándékomban ez folytatni. Megkértek, hogy európai parlamenti választások jönnek 2007-ben és akkor az nagyon jó volna ha én a CNA-ban lennék, és a tapasztalatommal nem érné semmilyen sokk a médiát.
Nagy szavaknak tűnik, de ez volt a „deal”: ahogy befejezem a doktorátusomat, az egyetemi karriert választom. Tudatában voltak ennek most, ezért vetődött fel, hogy a helyettesem, Szász Attila államtanácsos személyében [Szerk.megj. 2026: Szász Attila jelenleg a Marosvásárhelyi Rádió magyarnyelvű műsorainak főszerkesztője] olyan tehetséges fiatal legyen, aki folytatja.
Ralu Filip. 2002-2008 között vezette a román médiahatóságot. Képforrás
Erre rátevődik két magánéleti körülményem. A családot nem tudtam meggyőzni, hogy Bukarestbe költözzön, mivel éltünk már nyolc évvel ezelőtt – nem akartam családi problémát ebből. A másik, Ralu Filip CNA-elnöknek a halála…
Mi ketten voltunk egyek, és megmondom őszintén, most sem találom a helyemet itt a struktúrában.
És a rektori pályázás?
– Az is érzelmi. Tizennyolc éve tanítok a vásárhelyi egyetemen. Annyi mindent megéltem ott, hogy nem közömbös, mi történik. Én azt hiszem, hogy ha a romániai magyarságnak van jövője, az nagyban függ a magas szintű oktatástól is.
Minőségi felsőoktatásra kompetens képzéssel van jövő.
Ehhez érzek hatalmas kihívást, energiát, mert a színvonal ma hihetetlenül alacsony: sok rossz középiskolai tanárból egyetemi tanárt avanzsáltunk, politikai döntések alapján egyetemeket hoztunk létre, nem létezik egy országos regionális felmérés az igényekről, nem létezik egy vízió az elkövetkező 5-10 év intellektuális piacáról, mennyi a piac felszívóképessége, milyen embereket kellene termeljünk, mennyi embert.
Már ott vannak a Sapientia új kuratóriumában a képviselőik immár, tél óta.
– Nem kommentálom.
Visszatérnék erre: amióta itt vagy a CNA-nál, sem sikerült a nyolc év alatt leülni a kultuszminisztériummal, a tanügyivel, kialakítani egy médianevelési stratégiát – legutóbb épp egy román köztelevíziós műsorrács-vitán emlegetted, hogy erre mekkora szükség van. Miért nem sikerült ezt a lépést megtenni?
– Konferencia rengeteg volt, következmény nélkül. Hipotézist tudok csak felállítani, nem biztos, hogy igazam van. Amennyiben médiaoktatásba kezdenénk, valaki érdekeit sértenénk: azokét, akik ma manipulálják a médiát.
Minél alacsonyabb a nézőnek a színvonala, annál jobb a tévének. A középiskolás nevelésről beszélek. Arról, médiaoktatást kell folytatni, mert nem a valós tudás dönt két ember között, hanem a kommunikációs képesség, és jelenleg I.-XII. osztályban nagyon kevés helyen, fakultatív módon, elhanyagolható arányban folyik csak médiaoktatás.
Itt egy szándékos sötétségben tartását látom a fiatal generációnak.
Kinek a szándéka?
– A médiának. Tehát ma a politikai élet a tévében van, a tévé mutat téged, tehát vagy, ha nem mutat, nem vagy. Abban a pillanatban, ahol ez az ország másfél évente váltogatja a tanügyminiszterét, annak a legkisebb érdeke az, hogy valamely médiával is összerúgja a port. Itt még el kell telnie 3-4 évnek, míg valamely médiatröszt annyira megerősödik, hogy megengedje magának, hogy szociális programokkal, nézőneveléssel foglalkozzon, gyerekműsorokat, kulturális műsorokat adjon. Addig az „eredeti tőkefelhalmozódás” zajlik, mindenki hülyít mindenkit.
Az már megtörtént, hogy egy-két tévé visszautasított egy-két reklámot, mert azt mondta: tisztességtelen. Ezek az első fecskék.
De amíg nyár van, addig még van sajnos.
Az utóbbi évben európai nyár is volt. Ez nem jelent semmit?
– Nem jelent. Ha belenézünk abba a moslékba, amit az EU-s alapító országokban sugároznak, egyik sem jobb Deák asszonyság vásznánál. Nincsenek illúzióim ezzel kapcsolatosan.
Nincs európai modell. Semmiben nincs európai modell. Van néhány irányelv, és azokat alkalmazni kell.
Tudjuk nagyon jól, hogy párszor… tehát a Hofi vicce: tizennégy disznó van Rákosi elvtárs!- miközben négy. Mire Rákosi: no, tízet exportálunk, négyet megeszünk. Tehát többet jelenteni lehet. De mi meg is kell csináljuk, ezen át kell esnünk.
Nagyon világosan látszik az erdélyi magyar médiában is – persze kicsi szinten – hogy egyfajta polarizálódás van, és nem az információk mentén haladnak, hanem az érdekek mentén.
Amíg nem piacorientált, amíg nem a piacról él meg egy média, valami mást kell szolgálni. Ezért nem akartam ma licencet adni valakinek. Aki bejelenti, hogy negyvenezer eurót akar veszíteni havonta, annak én nem hiszek. Annak alantas szándékai vannak.
Március 14-én van az eredményhirdetés.
– A választás.
A nyilatkozataidban úgy viselkedsz, mint ha ez máris biztos volna. Becsuktad már az ajtót, be az Egologót a Transindexen, Marius Cosmeanunak már azt nyilatkoztad, hogy elhagyod Bukarestet. Össze is pakoltál? Mi a B-terv?
– Összepakoltam, igen, az ülésre és a számítógépért jöttem be. Nem vagyok abban a korban, hogy nekem egyik úszó szigetről a másikra biztosan át kell ugrani. Elugrottam a biztos szigetről egy eléggé biztosnak látszó biztos szigetre. Megtörténhet, hogy melléugrom. Semmi gond nincsen, van egy osztályom, őket fogom tanítani. Egyszerű szürke mezei tanárra is szükség van és én nagyon fogok örülni.
De – tényleg, ez maradjon köztünk, és az olvasók között – igazából egy picit amilyen lelkiállapotban most vagyok, jobban örülnék, ha én is ott ülnék, egy lennék a sok közül. Nagyon sok volt a nyolc év madárijesztőnek fenn a cseresznye tetején. Szép dolog, hogy messzire ellátott a madárijesztő, szép dolog, hogy sok madarat elijesztett, szép dolog, hogy alulról felnéztek rá. De a szél is odajön, a madár is oda kakil fentről.
De ha nagyon önző lennék, és csak magamra gondolnék, akkor most nagyon szívesen beülnék a kispadba, és el tudom képzelni, hogy a régeni műkedvelőkön kicsit segítenék. Nem voltam az, akit gyerekkorában a zongora körül kergették, hogy neked főnöknek kell lenni.
Ez nem főnökség, ez a felelősség része. Felelősség van és időzítések vannak. Az időzítésnek is van felelőssége. Van egy készülődő új médiatörvény, amit nem tudsz befejezni, mert mindenképp távozol, nem?
– Persze, tudom: a ráció győzött megint. Nézed a színház sanyarú helyzetét, nézed azokat, akik tanulni akarnak, nézed a kollégákat, akik ki akarják fejezni magukat, és akkor mese nincs: le kell venni a zakót, oda kell állni. De a médiatörvény az jó állapotban van.
Mit hagysz itt?
– Egy leszállóágban lévő ipart.
A klasszikus médiaformák meghaltak. Nincs több benne. Ennyi volt.
Egy drót jön be a házamba, és azon ezerötszáz szolgáltatás van, amiből lesz olyan műsor, ami csak a citrusfélék gomba-megelőzésével foglalkozik. Van román nyelvű golfcsatorna. És van az országban három golfpálya. Ha már ennyire csatornát csinál valaki, azt jelenti, hogy nem a széles néptömegből akar megélni. Rengeteg szolgáltató lesz, amit nem tud már szabályozni médiahatóság – abban a formában, ahogy régen. Fragmentálódik az egész hallgatóság, és azon kell gondolkodnunk, hogyan tudjuk megvédeni a kiskorúakat, az elesetteket. Hogy tudjuk támogatni azokat, akiknek nincs pénzük – mert ez pénzkérdés lesz – a médiára.
És akkor két lehetőség van. Egy: képezzük kicsi kora óta a gyerekeket, tutoriáljuk, vezetjük kézen fogva, hogy meg tudja különböztetni az értéket az álértéktől. Az nem jelenti azt, hogy én nem fogyasztok álértéket. Hogy nem nézem Győzikét. Nézem.
Hasonlítasz is rá…
– No jó, akkor abbahagyom… Szóval: tudjon disztingválni a gyerek.
A másik: a közszolgálati tartalmakat kell valamilyen formában megnyernünk. A közszolgálati média pillanatnyilag nem csinál mást, mint lopkod folyamatosan a kereskedelmiektől. Megjelent a Bűvölet a magyar közszolgálati televízióban, a zenés üzenetek a Marosvásárhelyi Rádióban, megjelent a reklám, az autós műsorok, a hosszúcombú, mézzel csurgatott testű rózsababák. Tehát óhatatlanul arra megy a média diskurzus – ebben meg kell menteni. Az egyik lehetőség, ami – Európában nagyon kevesen vagyunk, és én képviselem – az, hogy tartalmakat kell létrehozni, amit a kereskedelmiek is le tudnak sugározni. Felelőssé kell tenni őket.
Önszerveződés a másik.
Nagyon nehéz önszerveződésről beszélni, amíg például van a MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete), aki… hát reszketek, hogy valamit beleszóljon már az új médiatörvénybe – de semmi érdeklődés nem mutatkozik.
Ebben a formában, hogy politikum működteti a CNA-t, milyen sorsot látsz neki?
– Öt éven belül ezt a hivatalt nem is látom működőnek. Nem lehet, már nem hülye a nép, már nem kell megvédeni. De nem működtette a politikum, szerintem nagyon messze jutottunk a függetlenedési harcban európai országokkal összehasonlítva.
Ez hol látszik?
– Például a gazdag médiapiacon látszik. Abban, hogy azért ha feltevődik, hogy ha a kisebbség csak az anyanyelvén sugározzon, akkor abban meg tudunk egyezni. Mikor én idejöttem, megbüntették egyik tévét, mert hat másodpercen keresztül Markó Béla nem volt fordítva, vagy az első büntetést arra adták ki, hogy az egyik telefontársaságnak csak angol nyelvű reklámja volt. Tehát rengeteget mentük arrébb. Tehát nincsenek már azok a nagy felhörrenések, nyugodt piac van.
Kettő: rájöttek a politikusok, a parlamenti pártok, hogy az, hogy a tévén vagyok egész nap, nem hozza magával automatikusan, hogy meg is fognak választani. Ezért levették a kezüket a médiáról. Sok politikus hitte, hogy médiája lesz, ő a király. Ma sorra adják el, mert nincs értelme.
Az embereket nem lehet félrevezetni sokáig. Egy ideig lehet.
De még egyszer: úgy érzem, a médiaszabályozás és piaclefektetés romantikus időszaka elmúlt. Tehát most itt van ez a váltási lehetőségem, és nagyon-nagyon szeretnék a diákok elé állni, beszélgetni velük. És akkor radikálisan így döntöttem: ne írunk többet – olvasni olvasunk.
Írni Előre-blogot sem?
– Az egy tévedés, egy félreértés volt. Én egy múzeumot akartam, és nem magyarázkodni. A letagadott kincseinket tegyük oda fel, hogy bárki kíváncsi, mindig meg tudjuk keresni ennek-annak a ballépését.
Ahogy Magyarországon is ott a szoborpark, most versparkot akartam, mert
mi is megkötöttük a kompromisszumainkat annak idején. ’90-ben kikiáltottuk Hajdú Győzőt az első és egyetlen számú közellenséggé – ám azok kiabáltak a legjobban, akik ott voltak mellette.
Tehát semmilyen blog nincs. Írni kellene egy magyar nyelvű könyvet az oktatásról, a versoktatás, drámai műfajok középiskolai módszertanáról.
Egy-két dokumentumfilmet is el kellene végezni.
Lehet, hogy tévéműsorokat is kellene vezetni, de ahhoz le kell fogyni… úgy tíz év múlva. Tehát nem volt ez az én világom.
Megnéztem, hogy sikerül-e ebbe beleszólni. Sikerült.
Szerintem magasan túlteljesítettem azt, amit el lehet várni itt az embertől, ezen a szinten. És biztos vagyok benne, az utánam jövő még többet fog cselekedni.
Az eredeti beszélgetés eredeti helye a Kulisszán, hála:
Gáspárik Attilát az Új Magyar Szó akkori média-oldalán is búcsúztattuk. (Rovatszerk.: Gergely Edit)
Kapcsolódó 2026: HENG-LÉC Gáspárik Attila jelenlegi blogja.
Kapcsolódó ÚMSZ:
– Színkép, Új Magyar Szó – a rövidített interjúváltozat
– Tévészörny a saját farkára lép – GE-jegyzet az ÚMSZ-ban a CNA első magyar médiaoktató füzetkéjéről
– Előre könyöklőblog
Névjegy, 2023. Gáspárik Attila
Először színészként végzett, Marosvásárhelyen, ahol a tanárai megtanították szöveget értelmezni, aminek aztán minden pozíciójában hasznát vette. Szerzett több diplomát és doktorátust, volt rektora az alma materének, ahol ma is tanít, bár színészetet már nem.
1990-ben egyik megteremtője lett a politikai kabaré műfajának Erdélyben. Valószínűleg ma is simán elmehetne stand-uposnak. Külső munkatársként dolgozott román és magyar televíziónak egyaránt, volt alelnöke a romániai Országos Audiovizuális Tanácsnak.
Kutat, publikál, több könyve jelent meg. Bő évtizeden át igazgatta a marosvásárhelyi Nemzeti Színházat. 22 évet töltött a felsővezetésben, azt mondja, abból nem lehet normálisan kikerülni. Most igyekszik mosolyogva szembenézni bizonyos kudarcaival.
Nemrégiben eljátszotta Komáromban Tót szerepét az Örkény-darabban, ez visszahozta a kedvét a színészethez. De legszívesebben görcsoldót készítene a magyarságnak. (Tilos Rádió / Fejfény)
