Előszoba után: mit jelent ma egy romániai magyar irodalmi tehetségkutató?

Mit jelenthet egy romániai magyar próza–líra–esszé mix irodalmi tehetségkutató pályázat ma? Mit jelentett rögtön 1989 után?

Ma egy romániai magyar próza–líra mix tehetségkutató pályázat, mint amilyen az Előszoba volt, mind szakmailag, mind közösségi szempontból izgalmas lehetőség — talán aktuálisabb is az igénye, mint valaha.

Ám a maga idejében, 1989 után, szimbolikus, történelmi jelentőséggel bírt: az ott lecsapódó kreatív erő az új korszak kulturális szabadságvágyának egyik korai jele volt.

A Romániai Magyar Szó bukaresti székhelyű országos napilap Cseke Gábor szerkesztette Színkép hétvégi melléklete által hirdetett pályázatra összesen 122 szerzőtől érkezett pályamű.

Teljes névsort lásd legalul. Garantálom: némely névtől (kik nem nyertek) simán ki fogsz akadni.

Enfin, össz 13 díjazott volt, blabla.

Nem nyertem meg.

De valami nagyon izgalmas születik meg bennem most abból, hogy – Cseke Gábor laborpontos feljegyzéseinek hála – pontosan tudni lehet: hogyan mért a Zsűri, mit vett figyelembe, és miként ítélt.

Mutatom azt, ahogyan szűrtek, ki-ki privátban. Majd folyamatban felülvizsgált a zsűrielnök: mindent okézva.

Óh, a zsűri:  Farkas Árpád költő (elnök, Sepsiszentgyörgy – RIP), Bencze Tibor könyvterjesztő (Csíkszereda), Majla Sándor költő, szerkesztő (Székelyudvarhely – RIP), Éltes Enikő szerkesztő (Bukarest) és Cseke Gábor (RIP).

1. A jelrendszerük logikája

• A „+” a legmagasabb, feltétlen díjazás.

• A „–” a legalacsonyabb, feltétlen elutasítás.

• Közte mindenféle árnyalat, amelyekből összeadva a zsűri közös értékelése állt elő.

• A leírás szerint a zsűri a szigorú hierarchiát betartotta, és csak ott engedett, ahol nagyon eltértek volna.

Cseke Gábor (1941. július 29. Kolozsvár - 2023. március 18., Csíkszereda) költő, író, újságíró, szerkesztő, blogger.
Fotó: Pusztai Péter / 2021.

Nászta Katalin villáminterjúja, Ágoston Hugó interjúja

” (…)Érdekes helyzet alakult ki: a díjazottak közül elsősorban olyanok szerepeltek, akik érett, öntörvényű munkákkal jelentkeztek ugyan, de tehetségük, képességük sok esetben nem volt kimondottan eredeti, kirobbanó, mint a másoké, akik viszont nem épp hibátlan írásokkal neveztek be.

A dilemmát úgy oldottuk fel, hogy mindazokat, akik valamilyen módon figyelemreméltó teljesítményt nyújtottak, dicséretet kaptak, s így az eredetileg tervezett díjak száma megugrott.

A táborozásra meghívtuk mind a díjasokat, mind a dicséreteseket.(…)” (Cseke Gábor)

2. A díjazás és a dicséret

• A valódi díjazottak: I–III. helyek.

• A dicséretesek: azok, akik „valamilyen módon figyelemreméltó teljesítményt nyújtottak”.

• Ez tehát nem teljes konszenzust jelentett a zsűriben, hanem azt, hogy többen láttak értéket, még ha nem is mind az öten.

3. Következtetés az én esetemre (Gergely Manó post alias Edit)
Mivel dicséretet kaptam, ez azt jelenti:

• Nem volt minden zsűritag részéről feltétlen „+” (különben díjazott lettem volna).

• Nem volt többségi „–” vagy „?–” sem (különben kiszórtak volna).

• Biztosan legalább 2–3 zsűritag adott valamilyen pozitív jelet („+?”, „?+”, „-?”).

• A többiek valószínűleg semlegesebbet („?–”, „?”), de nem elutasítót.

Tehát a zsűriből legalább 2–3 fő szavazott rám érdemben pozitívan, és ez tette lehetővé a dicséretet és a tábori meghívást. Árkosra.

A díjazottak pedig:

Vers: I. Rab Hajnal (Székelymuzsna), II. Botár Emőke (Csíkbánkfalva), III. P. Buzogány Árpád (Gagy) és Fazekas Attila Hunor (Szováta).

      Dicséret: Lackó Róbert (Gyergyóremete), Gergely Manó alias Edit (Gyergyószentmiklós-Kolozsvár), Bölöni Péter (Pécska), Deák Erzsébet (Zsibó), Nagy Ágnes (Nagykároly), Ambrus Tibor (Kolozsvár), Grausam Géza (Csíkszereda).

Próza: I. Dancs Artur (Szatmárnémeti), II. Bekő N. Ildikó (Zilah) és Bódizs Edit (Kolozsvár), III. Váry O. Péter (Sepsiszentgyörgy).

      Dicséret: Levinschi Szávuly Attila (Székelykeresztúr – RIP), Bartis Imre (Marosvásárhely), Hollichi Gyöngyi (Székelyudvarhely).

Csoportkép nem készült.

A 18 meghívottból 13-an jelentünk meg Árkoson, a vastag dőlt betűsök.

És elszabadult valami, amit azóta emésztek. Privát, meg jelenség. De lassan felismerem a mintázatokat. Tétet. Elmulasztottakat. Ja niin edelleen.

Előszoba. Antológia a Romániai Magyar Szó Szabad Szombat melléklete 1993-94-es irodalmi pályázatának anyagából. Szerkesztette: Éltes Enikő és Cseke Gábor.
Alapkiadás: Előszoba. Antológia. Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 1995. Felelős kiadó: Birtók József. ISBN 973-97223-2-6
A címlapterv Ferencz S. Apor munkája. A kötet megjelenését a Magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatta.

Egy nagyon klassz felelős kiadó, BTW. Humor. Korrektség. Szeretemember.

Emlékek Árkosról

Cseke Gábor és az Előszoba találkozásunk jut eszembe. Árkoson.

„(…)A szombat reggeli busszal kiutaztunk Árkosra. Velünk tartott az első „előszobás”, Gergely Edit (Gergely Manó néven pályázott), s akiről addig azt hittük: hímnemű. Ő is az éjszaka érkezett, csak ellenkező irányból, Gyergyószentmiklósról, s a pártszálló előcsarnokában töltötte a hajnali órákat, ott futottunk össze. (…)” Cseke Gábor

1989–1990 környékén, a romániai kommunista diktatúra összeomlása után, különös értéket kapott minden olyan irodalmi kezdeményezés, amely a szabad kiáltás és önkifejezés terepét nyitotta meg. Az Előszoba antológia, amelybe tesztszerűen a szexuálskizofrén (így neveztem akkor) Gergely Manóként bekerültem, nem csupán irodalmi felület volt, hanem kulturális tér.

A kiértékelőn Cseke Gábor maga mellé intett, jobbjára (lásd fotó fenn), a fiúk – Artur, Lackó Vass Róbert – udvariasan előreengedve tereltek felé. Szemben ült Farkas Árpád. Egyszer csak előttem landolt (lásd a fotón is fenn) egy origami hattyú.

Hosszan, halkan, cigarettázva mesélt Farkas Árpád. Cigarettáztam-e én is? – erre, valamiért, nem emlékszem (wink).

Nagy csöndben, áhítattal hallgattuk. Körülöttünk halkan dongott a Romániai Magyar Szó fotósa, Székely Sándor.

Ezért is dobbant bennem akkorát, amikor pár évre rá PNL ezt mondta nekem egy interjúban:

[spájz] Parti Nagy Lajos: „Az erdélyi diáklányok Farkas Árpád verset hordoztak a tárcájukban”

A Manó története

Elsőéves filológus hallgató voltam, két centivel lebegtem a föld felett. Szívemben Kolozsvár, a Mariánumbeli vagány tanárok – Szilágyi N. Sándor évfolyamvezetőm a sajátos mosolyával, CséGyé (Cs. Gyimesi Éva – RIP, Kolozsvár, 1945. szeptember 11. – Kolozsvár, 2011. május 23.) a penge mondataival, a melegszívű Egyed Emese, Horváth Andor (RIP), Láng Gusztáv (RIP), Péntek János, Pozsony Ferenc, JózsaTé, Gábor Csilla, az energikus Berszán István – és a finn tanszék, a gyöngéden támogató Bodrogi Enikő).

A Hașdeu-beli vagány szobatársak – a vad és szabad Iringó, a dörzsölt és elegáns Kinga, az okos és kimért Enikő – más-más világ és temperamentum egyazon légtérben.

A levegőben, mindenütt odaki, Gheorghe Funar. Kicsit el voltam veszve amúgy is. Nem ment a háztartási önfenntartás. Hosszú sorok a pénzbedobós telefonfülkéknél. Főzni semmit sehogy. Tisztára Parnasszus üzemmód. Nem aggódtam nagyon. Béres László éppen akkor, velünk alapította a Maszkurát (külön jövök erről késöbb, vö. Osonó botrány topic), tréningeztünk hetente, alternatív egyetemista színjátszókörön. Egy ilyen önismereti-kontakttáncos találkozón kellett szimbólumot(logót) és becenevet választani magunknak. Akkor rajzoltam le egy Manót. Innentől Lacikáék így szólítottak. (ez a kör ma is BTW. Tegnap pl., több évtized kihagyással, Iringó is rámírt: „Mi a Manó?” Izgatottan várom, találkozzunk – remélem, sikerül is megölelnem a napokban. Majd mesélek.)

Nagyot vonatoztam és stoppoltam Árkosig, izzadtan és fáradtan az izgalomtól. Baromi hideg volt hajnalban. Elszívtam 4 cigit a Gézabácsitól (Juhász Géza, Puck) kapott, „Manó”-bevéséssel dedikált, plus size meggyfa-ében szipkámmal. Fáztam.

Megérkezett Cseke Gábor és Székely Sándor pakkokkal, kinyitották kulccsal az épületet. Bemutatakoztunk, nevetett, úgy, mint aki érti a játékot, majd csendben, sokáig nézett hosszú szemkontaktus. Aztán behívtak cuccolni. Kitettük a borvizeket az asztalra. Otthonos szitu volt, és bizalmi.

Szupernő keresztanyám – kivel nem mellesleg egyévben debütáltunk (kötet formátumban, mármint) – kézzel festett gézblúzában leföldeltem némelyest a szorongást (kind of eurostress). Kabala ma is.

Azonnal belezúgtam Susan Potter [Bódizs Edith] blogger kollegina lezser, áradó energiáiba. Ő vitt el magával utána bedolgozni a Kolozsvári Rádióhoz. Azóta is érzem azt a biztonságot, ami azóta is ugyanúgy rezonál bennem valami otthonos sisterhoodra.

Ámultam Robi önmenedzsmentjén. Hihetetlenül könnyedén pörgött irtózatos energiákkal. Kétségbe ejtett, hogy óh én ezt sohse tudnám. (Nem is tudtam, hahha.)

Dancs Artur elegánsan könnyedén, légies humorral.

P. Buzogány Árpád stabilan, megbízhatóan, mosolykás szájszél, és nagyon tiszta, halkszavú barát (később vicces interszekciók, majd nagy csönd. Miattam.)

(…)

És nem tudom, utána, mi verselők-szárnybontogatók,  magunk közt mit ittunk össze. Csak azt hogy sokat, és teljesen fölöslegesen.

Időnként itt kísért.

A titokzatos előérzetek, hogy kivel, milyen szövetség köttetik, ki miben száguld előre, kinél mit néztem ki-, és be. Filmszerű flashback, bolyongás a szoborkertben, csónakázás, ereszdelahajamat és vagánykodás. Vonzások, és bohémkodás ezerrel.

A túl kicsi a világ, túl hosszú az élet feelingje. Hm.

Manóhoz, zárójel: kíváncsi voltam, milyen nemű szerzőt prognosztizálnak a (tudatában voltam: nem szokványos)  vershangomra, miközben vastag vonalas füzetben úgy öt éve verseltem ki magamból a mindenféle szorongást.

(BTW A füzet hátára be volt írva: „Fedezzen már fel valaki!” s.k. [blush] )

Kicsit bánom, nem vettem ezt már akkor tudatosabbra, mármint az árkosi jelenlétet. Nem építkeztem hálózatban. Nem ambicionált, az elégtétele túl, hogy megkaptam a választ: dícséretben részesültem és a díjazásra legénykét vártak. Szal, hogy rendben vagyok, irány nagyon okés, önkritikám is.

Nyilván, most jól bánhatom, hogy nem derülhetett ki, női névvel mi lett volna az eredmény, ehhe.

De ma is megtenném ugyanezt, ugyanígy. Csakhogy odamennék még privibe beszélgetni Cseke Gáborral, Farkas Árpáddal. Éltes Enikővel. Utóbbival még van esélyem, már ha nem lazázom el a köv. 50 évünket is.

Úgy emlékszem, Cseke Gábor kihívott az épület melletti kispadra, mint azt hiszem mindenkit, de én nem voltam túl proaktív. Szembe szúrt az éles nap. Kavart nekem egy nesskávét. Élveztem, hogy innentől nem kell már semmit tennem, megtudtam, amit akartam, kiengedhetek. Inkább szemlélődő voltam, vagy még az sem. Standby nyugi.

Ezt nem bánom. De ma már, ha lenne még egy dobásom, sokkal jobban figyelnék mindenkire. Beleértve önmagamat is.

Nézz vissza később is: nosztalgia update köv.
+ Elhatároztam: átolvasom az Előszobát  - és hozok egy enyhén elfogult (vagy - ahogy Hugi, ARENA MINDA mondja: pas du tout) certain regard recenziót is. / ge, 2025.09.09.

P. Buzogány Árpád, Levinschi Szávuly Attila. Fotó: Székely Sándor (RMSZ)

Akkor és persze most – a pályázat szerepe 1989 után

Kulturális tér, de minek is?

Éltes Enikő költő, szerkesztő (via): merthogy, mint Cseke Gábor részletesen beszámol róla a blogján: ő volt a projektmenedzser. Ő volt az, aki a megbízására összerakta az Előszoba stratégiát. Aki összefogta az előkészítő munka és szervezés szálait.

A jelenlétnek, a megszólalásnak, a közösségépítésnek. A próza és líra keverése tetőzte ezt az antológiában: az irodalmi határok átlépése önmagában is szabadságeszményhez kötődött. Rugalmasság, kísérletezés, hangérzékenység. Akkori magyar közoktatási minisztériumi támogatással megjelent kötetben.

(…) Egy esélyt akartam 1993-ban a velem egykorúak és fiatalabbak számára. Megkapták a szerkesztőség teljes támogatását, de az érvényesülésért való harcot senki nem vívhatta meg helyettük…

Számomra viszont az egyik legszebb, legörömtelibb szerkesztőségi feladatot jelentette az a 10 évvel ezelőtti pályázat, melyért talán – ennyi idő múltán – úgy érzem, köszönetet kell mondanom elsősorban „főnökeimnek” s a lapnak, és nem utolsósorban a pályázóknak, akik akkora bizalommal fordultak hozzánk.

És azt is leírhatom, hogy bármikor megismételném – hiszen tíz év alatt egy másik nemzedék lépett a színre -, ám kevésbé vagyok már naiv, tudom, a tehetség nem elég.

Míg hiányoznak az igazi mecénások, a lelkes támogatók, nem lehet senkinek semmit ígérni a lap nyilvánosságán túl, hiszen manapság nálunkfelé a kiadók nem kockáztatnak, nem dolgoznak ismeretlenekkel, nem lépnek át bizonyos határokat, részben mert ha akarnák, sem engedhetik meg maguknak az anyagiak miatt, részben pedig nem is akarják… (…)

Éltes Enikő (Forrás: Romániai Magyar Szó Színkép melléklet, 2003. december 20.)

Mit jelent mindez ma?

Ma, több mint három évtizeddel később, amikor a romániai magyar kultúra már jól láthatóan integrálódott a közösségi palettára – de persze regionális, identitáspolitikai finomságokkal – egy ilyen pályázat máig jelentős szakmai és kreatív lehetőséget kínál.

Ez a „próza–líra mix” olyan írói gátakat dönthet le, amelyek még ma is túl merevek.

Ráadásul, ha tudatosan szervezik, a tehetségkutatás egyszerre termékeny műhely és találkozóhely lehet: olyan felület, ahol az új hangok, formabontó szemléletmódok, akár gender-, identitás- és nyelvi kísérletek is felszínre kerülhetnek.

Márkaépítés a nosztalgiából

Az Előszoba jelentése ma: egy elveszett, de mégis inspiráló „alternatív brand”. Az élményalapú storytelling (pl. Árkos, Cseke Gábor, origami hattyú, cigarettázó Farkas Árpád) vizuálisan és érzelmileg nagyon erős. – Reméljük, legalábbis. Lásd lenn. – Kommunikációs szempontból ezt úgy lehet pozicionálni, mint „az erdélyi irodalmi szabadság laborját”, amelyből sok mai alkotó indult. Ez a nosztalgia ma is brand asset, amit ki lehet játszani egy kampányban – például: #Előszoba93 újra.

A storytellinget pedig messze nem én kezdem el itt.

Hanem a Színkép utódja, az immár Szonda Szabolcs költő, műfordító által kiválóan szerkesztett mellékletben történt 2003-ban egy jubileumi körkérdés, visszaemlékezés-sorozat publikálás – az összes pályázót megszólítván.

(…) Lássuk hát a pályázat vonzáskörzetéből beérkezett 11 visszajelzést! Az (ön)értékelő megállapítások skáláján találunk olyant, mely szerint az Előszoba-pályázat egyfajta romantikus szerzői korszak fokmérője volt, egy másik vélekedés tükrében pedig az akció mostani felidézése akár kihívás is lehetne az azóta alkotói tekintetben elhallgatott tollforgatóknak.

A két vélemény közötti fonalra fűződik fel az ezeken az oldalakon olvasható sorokból kivehető összkép. Amint látni fogják, kevés szóval is beszédes vallomásokról van szó, ha jól mélyükre olvasunk, hogy felfedezhessük a (Színképhez, a házigazda-felülethez illően) sokszínű pillanatfelvételt, amely körülbelül annyira eklektikus, mint a tíz esztendővel ezelőtti Előszoba-pályázat mezőnye.

No meg titokzatos (egy harmadik vélekedés szerint), azaz – a (háttér)irodalmi (?) folyamatokban betöltött helyét illetően – még bizonyára felfejtésre váró.

Utólagosan értékelve, végső soron lehet ez az évfordulós Előszoba-akció egyik, meg nem fogalmazódott célja: betekintés annak az alkotói rétegnek az életébe, abba az eleven, háttérszerű köztes állapotba, amelyből a mindenkori „elit” irodalom rejtett csatornákon át táplálkozik.(…)

Szonda Szabolcs. (Forrás: Romániai Magyar Szó Színkép melléklet, 2003. december 20.)

Nem vettem részt ebben.  És, mihelyt 2005-ben Bukarestbe kerültem a lap utódja kulturális szerkesztő-rovatvezetőjének, Szonda Szabolcs és Cseke Gábor pedig továbbra is vitte a Színképet- most döbbenek rá – lett volna lehetőségünk ezt kivesézni. Nem kezdeményeztem ilyet. Ez az én dinamikám, az én hajlamom alulmenedzselni magam, jegelni fontos kérdéseket évtizedekre olyan projektekben, amelyekben érintett vagyok és push-ra fölröpítenének. (Sima oldschool szerénységből – nem erény. Neveltetés. Pszichoszinonima önszabotázsból. Vagy imposztor szindróma. Ragozhatjuk betűszavakra is, de, ugye, „attól, hogy van szavunk valamire, még nem jelenti azt, hogy az a valami létezik is” – l. Feldmár. Szal, nem akadunk ezen fenn, de fontos volt tisztánom, hogy (ezúttal hahha) ez nem konfliktusos alapú. No, de „eddig, és netovább”.) De, valamiért, nagyon sokan nem kattantunk rá akkor erre, a díjazottak közül se. Ezen még gondolkodnom kell. Szimptomatikus-e.

A lényeg, ők nem nehezteltek. Csöppet sem éreztették. Sohse firtatták, miért.  Mert ilyen klassz volt a világom, szelíd velük. Köszönöm, Szabolcs.

Innováció: párhuzam és ellenpont

Az Előretolt Helyőrség ma a mainstream, sok vitával, politikai háttérrel. Az Előszoba ezzel szemben lehetne „a független, közösségi, önszerveződő” ellenpont, amelyre büszkén lehet hivatkozni. Kommunikációs stratégiában: Előszoba = grassroots mozgalom vs. Előretolt Helyőrség = top-down intézmény. Ez teret nyit a közbeszédben: vajon szükség van-e ma új Előszobára? Ki indítaná el? Milyen közegben?

Azt érzem, Cseke Gábor (RIP) lendületéből: az Előszoba ma újrapozícionálható „örök alternatívaként”, amely képes generációk közti híd szerepére. A kommunikációs stratégiában a nosztalgiát kell ötvözni az innovációval, és a közösségi interakciót előtérbe helyezni – így lehet stimulálni a közbeszédet a Helyőrség-dominancia idején is.

Projekmenedzsment, nettóban.

Kedves Érintettek, ti mit gondoltok erről?

Gergely Edit 

A szerző marketing-kommunikáció végzettségű, projektmenedzser képesítésű Méray-díjas újságíró, tanácsadó - övé az erdélyi magyar blogtörténelem legelső blogbejegyzése (2002), according to Czika Tihamér: Kis erdélyi blogtörténelem (2007), nem mellesleg saját üzemeltetésű, privát felületen: Maganterulet.tk - hosted by TransyCan.

#artHeals

Az 1993-as Előszoba-pályázat résztvevőinek névsora:

(a nevek után, ahol esete, dőlt vonallal a pályázaton használt szerzői álnév, illetve, minden esetben, zárójelben az akkori tartózkodási hely)

Ádám Zsuzsanna (Budapest)
Ambrus Árpád (Gyergyócsomafalva)
Ambrus Tibor (Kolozsvár)
András Zsuzsánna (Kászonjakabfalva)
Andrási István (Majlát)
Bábán Zsófia (Zilah)
Bajkó Krisztina (Barót)
Balási András (Marosvásárhely)
Bálint András Arnold (Kilyénfalva)
Bálint Huba (Székelyudvarhely)
Balogh Emese (Sárköz)
Barabás Annamária (Sepsiszentgyörgy)
Barabás Berta (Kolozsvár)
Baranyai Zsuzsanna Gabriella (Marosvásárhely)
Bartha Zoltán (Marosvásárhely)
Bartis Imre (Kolozsvár)
Bekő István (Kolozsvár)
Bekő N. Ildikó (Zilah)
Bencze Anikó (Brassó)
Biblia Attila (Marosvásárhely)
Bimbo Olimpia (Arad)
Bódizs Edith / Susan Potter (Kolozsvár)
Bogdán Pál (Máramarossziget)
Borbé Levente (Csíkszereda)
Borka Annamária (Gyergyószentmiklós)
Borócsik Irén (Tornya)
Borsos Szabó Alpár (Temesvár)
Botár Emőke (Csíkbánfalva)
Both Gyöngyvér (Új-Zimánd)
Botos Szimona (Nagybánya)
Bozsvai Enikő (Szatmárnémeti)
Cavasi Róbert Zsolt (Nagykároly)
Dán Zsuzsanna (Szatmárnémeti)
Dancs Artur (Szatmárnémeti)
Dankuj Csaba (Kolozsvár)
Dankuly Lászlóné Simon Erzsébet (Marosvásárhely)
Dávid Eszter (Simonyifalva)
Deák Erzsébet (Zsibó)
Dézsi Csaba István (Mikeszásza)
Dezső Mária Magdolna (Gyergyószentmiklós)
Erdődi Ottó (Arad)
Farkas / Marosvölgyi Aliz (Csíkszereda)
Farkas Andrea (Gyulakuta)
Fazakas Attila Hunor (Szováta)
Fazekas Ede (Szilágycseh)
Felházi Zoltán (Kisbács)
Ferencz Katalin (Gyergyószárhegy)
Füleki Beáta (Nagybánya)
Fülöp Loránt (Szováta)
Gáll Anna (Gyergyóalfalu)
Gáll Bartalis Ferenc (Gyergyószentmiklós)
Garai Balázs Levente (Gyergyószentmiklós)
Gedeon Gyula (Váradszentmárton)
Geréb Éva (Székelyudvarhely)
Gergely Edit / Gergely Manó (Kolozsvár)
Gombos Szilárd (Arad)
Goron Sándor (Nagyvárad)
Grausam Géza (Csíkszereda)
Grosz László (Arad)
György Mózes Árpád (Gyergyóremete)
Győri Karola (Kolozsvár)
Hajós János (Kolozsvár)
Hegedűs Adalbert (Petrozsény)
Hollichi Gyöngyi (Székelyudvarhely)
Horváth István (Máramarossziget)
Horváth Levente (Arad)
Ifj. Dezső Géza (Kolozsvár)
Jobb Domokos (Szaniszló)
Juhász Zoltán (Pécska)
Karácsonyi Zsolt (Arad)
Katay Juliánna (Nagykároly)
Kedves Antal (Gyergyócsomafalva)
Kelemen Kinga (Arad)
Kincses Anna (Szilágylugos)
Kirilla Teréz (Kolozsvár)
Gáspárik Attila / Komics (Marosvásárhely)
Kopacz Levente (Szemlak)
Kovács Melinda (Székelyudvarhely)
Kristóf Éva (Gelence)
Kristóf Sándor (Marosvásárhely)
Kuri Gyöngyvér (Marosvásárhely)
Laczkó Róbert (Gyergyóremete)
Lázár József (Szatmárnémeti)
Lévay Zsuzsanna (Szatmárnémeti)
†Levinschi Szávuly Attila (Székelykeresztúr)
Lokodi Imre (Marosvásárhely)
Lövétei Lázár László (Lövéte)
Magyari Sáska Zsolt (Gyergyószentmiklós)
Makó Attila (Kézdivásárhely)
Makucz Endre (Gyümölcsvölgye)
Máthé Zoltán (Kolozsvár)
Megyaszay Kinga (Csíkszereda)
Muntean Radu Tibor (Arad)
Nagy Ágnes (Nagykároly)
Nagy Enikő (Nagyenyed)
Nagy Gabriella (Dés)
Nagy Gedeon Imre (Érkörtvélyes)
Nap Katalin (Gyergyószentmiklós)
Nyitrai Réka Gyöngyi (Kolozsvár)
Ozsváth Irén (Szászcsávás)
P. Buzogány Árpád (Gagy)
Páll László (Korond)
Papp Attila (Sepsiszentgyörgy)
Papp Erika (Marosvásárhely)
Pataky Lehel Zsolt (Máramarossziget)
Péter Imre (Csíkszereda)
Rab Hajnal (Székelymuzsna)
Rápolti Mónika (Szatmárnémeti)
Sándor Károly (Zetelaka)
Sánta Enikő (Szatmárnémeti)
Schmidt Gabriella (Majlát)
Selek Judit (Szatmárnémeti)
Simon Mónika (Gyergyóalfalu)
Sógor Levente (Nagybánya)
Szabó Csaba (Szatmárszőlős)
Szabó Ferenc (Sepsiszentgyörgy)
Szabó Gábor (Székelyudvarhely)
Szabó Géza (Kolozsvár)
Szabó Tünde (Arad)
Szalai Mária (Pankota)
Szaniszló Attila (Arad)
Szécsi Éva (Kolozsvár)
Székely Ferenc (Marosvásárhely)
Székely Zoltán (Marosvásárhely)
Szendrei Imola (Szatmárnémeti)
Szente Levente (Székelykeresztúr)
Szonda Szabolcs (Sepsiszentgyörgy)
? / Szöszke (Marosvásárhely)
Takács István (Nagyvárad)
Tamás Gyopár (Gyergyószentmiklós)
Tamási Melinda (Szinérváralja)
Tankó Éva (Gyimesbükk)
Tepfenhárt Timea (Szatmárnémeti)
Tódor Csaba (Csíkszereda)
Tókos Pál (Köpecbánya)
Valenas Monica Gyöngyi (Arad)
Valkay Krisztina (Kolozsvár)
Vámos Adrian (Arad)
Váry O. Péter (Sepsiszentgyörgy)
Veress Emőd (Székelyudvarhely)
Vetési Attila (Székelyudvarhely)
Wittmeier Ildikó (Arad)

(Forrás: Romániai Magyar Szó Színkép melléklet, 2003. december 20.)

Kiemelt fotó: Székely Sándor, Romániai Magyar Szó. Árkos, 1993. B-j.: Váry O. Péter, Laczkó Vass Róbert, Dancs Artur, Gergely Edit, Cseke Gábor.

Ha tetszik, amit itt művelünk, hívj meg egy kávéra. Köszi! ge

#musicHeals