[A PERVERZIÓ FÖLDRAJZA] Görög titoktemető: a Csontok Háza

Az Oszteofilákió, a Csontok Háza, az a hely a görög temetőkben, ahol az elhunyt családtagok csontjai porladnak. A raktár. Még friss csontjai.

Mikor kilépek az Oszteofilákióból, vissza se nézve fordítom hátra a kamerát. Ezért ferde az épületéről készült külső felvétel. Ez az egy készült. Valamiért, azok után, amit odabenn láttam, nem tudok képbeállításokkal pepecselni. Súlyos, súlyos a kamera, az odabent készült képek, s ahogy az odabent látottak ráépülnek a külső temető ornamentikájára: súlyos kontrasztok mindenütt.

A görög temetőkkel először Gefirában találkoztam. Gefira – hidat jelent, és legalább három Gefira van Görögországban. Ez Gefira a Gefira – Agiosz Atanásziosz. Belépéskor egyensírok. Hófehér, zárt márványdoboz-rengeteg. Totálban, mint valamely Hősök Sírja.

Fotó: Gergely Edit / Transindex.ro

A későbbiekben látom, kisebb településeken itt mindenütt ez van. Thesszaloniki központi nagy temetője abban különbözik, hogy van kő- és sírbolt, és gyakoriak az elhunytról mintázott kőszobrok. De ami mindenütt jellemző: a görögök modern temetőiben fejfa gyanánt kis almárium áll.

Termopán almárium-sírok.

Gefirában márvány az alapja, háromszögű a teteje, kereszttel a csúcsán, névvel, elhalálozás dátumával, és hogy az elhunyt hány éves volt akkor. A fejfa maga pedig mindkét oldalán, elül-hátul üveges szekrény, benne az elhunyt fényképe: színesben, vidáman, akárha az otthoni kandallón. Van, ahol több fénykép is van: idős néninek ifiasszony-korából is ott a mosolya.

Látok ősz bácsit szirtaki közben, az ünnepi asztal előtt, látok középkorú férfit a sportviadalban szerzett serlegét mutatva – minden kép finom keretben, akár a zongoratetőn.

Fotó: Gergely Edit / Transindex.ro

És vannak az ifjak, katonák, fegyverrel és mulatságban. Pillanatképek.

Fénykép mellett a kedvenc tárgy, csipketerítőn, mécses is sok helyütt, és első ottjártunkkor, húsvétkor: pici csipkén piros tojás. Amelyik sírban többen nyugszanak: mindenik fényképnél saját piros tojás.

Fotó: Gergely Edit / Transindex.ro

A sírok mind födöttek, ültetni oldalra ültetnek, a sorok szélére. Óriás márványvázákban művirágok. Lábnál ismét üveges szekrényke: mécsesnek, olajnak, alul homoknak, gyertyáknak. Sok helyütt itt is piros tojás. Mécsesláda tetején kívül mindenütt rézmécses. Mindenik tetején a kereszt.

Fiam szereti a keresztet. Masíroz kerregő kerekével, hang után tudom, éppen merre simogatja őket, éppen merre rámol: csak a mécsesládikákat rámolja, de inkább rendbe szedi, álljon minden sorba, egyenesen. Nem nyúl a tojásokhoz. Mécseslángnak ujjong, odahajol, ámul, és mondja: Ez! Ez is! és a kereszteknek ugyanezt. (Édesapám, Attila-tata sírjánál ismer gyergyói faragott tulipánt, amelyet Károly-dédi simogatott ki egy darabból azon az éjszakán, amikor Margit-déditől búcsúzott. És ismeri a Házsongárdot is.)

Fotó: Gergely Edit / Transindex.ro

Látok fonott sütiket is egy üvegszekrénykében, másikban cukormázzal leöntöttet, kifele a szemetesládában pedig sok sütis dobozt. A sírsor szélén oldalt tenyérnyi cetliket látok a márvány sírkereteken. Közelről derül ki: mindegyik reklám-öntapadós, a készítő cég paramétereivel, logó, iroda postacíme, telefonszám.

Már beültetem a kicsit, amikor a rácson át látom: egy külső sírhoz néni és bácsi érkezik, műanyag rácsban ráfújós tisztítószerek garmadája: ablakmosó-, pucoló eszközök. A bácsi nekilát körbeseperni a márványt, a néni kiveszi az almáriumkából a festett, hóembert mintázó kerámia mécsest. Fordulnak, tisztogatnak, dolgoznak, békés egyetértésben. A néni visszateszi a hóembert a tiszta csipkére. Olvasom, Ioánnisz, és hány éves volt.

Nézem, hogyan tisztogat szép ritmusban kisgyereke sírjánál a szülőpár.

Nézem, ahogy hajladoznak, összehangoltan. Benne van, ahogy kiválasztották a tisztítószert otthon. Benne, ahogy betették a rácsba a friss terítőcskét. Benne, ahogy a kedvenc hóember visszaül majd a fénykép mellé. Benne, ahogy majd hazaindulnak, kézen fogva.

Termopán-almáriumok itt, fotóim helyszínén is, Színdosz Thesszalonikiben. Termopán szekrénykék, fényképmontázsok. Látom a stíluskülönbségeket: jól észlelhetően két fotós generációé ez a szakág.

Színdoszban a hozzátartozók arra is figyelnek, hogy személyes búcsújukat is a sírra helyezzék – így kerül a számos, az elhunyt kedvenc idézeteként feltüntetett versszak mellé a csupán keresztnévvel szignózott búcsúztató, sajátos márványkelléken. Képeim közt ilyen az a márványkönyv, amely a sír lábánál, a kegyeletet lerovók felőli oldalon kínálkozik.

Fotó: Gergely Edit / Transindex.ro

Már menetelünk a márványkavicsokon kifelé, amikor feltűnik az Oszteofilákió. Az szúr szemet, hogy nincs rajta se ablak, se kereszt. Ajtó benyitva, sehol egy lélek – lassan közeledem. Semmit nem tudok még erről, senki nem mesélt ilyen épületről azok közül, akiket a Gefirában látottakról kérdeztem.

És most belépek az éles napról ide.

Fotó: Gergely Edit / Transindex.ro

Egyből érzem a súlyt, de míg szemem szokja az árnyékot, csak azt látom – gondolom –, amit a vaku villant. Így készült el a képsor.

Fotók: Gergely Edit / Transindex.ro

Pár vaku az egész, mi beégeti ezeket a képeket, örökre.

Pár vaku a görög temető. Vak marad, ki ide bé nem jön.

Innentől csak az újságíró dolgozik, a dokumentarista, én nem is létezem.

Fotó: Gergely Edit / Transindex.ro

Kifelé még látom a piros műanyag keresztet jobbra, mellmagasságbéli polcon. Mit nem mutat a kép: benne nem mécses ég, hanem elemmel működő villogócska.

Fotó: Gergely Edit / Transindex.ro

Odakint a hasító verőfényben kézen fogom a kavicsokat válogató kicsimet. Suhanunk ki.

Eszembe jut, a bejárat fölött felirat volt, de nem értettem, mi az. Vállam fölött ezért még visszanéz a kamera.

És aztán vezetnek a kérdések: mi ez itt, mit láttunk? Deviancia vagy szokás? Vagy deviancia a szokásban? Baleset? Jogszabályok? A test, lét, nemlét méltósága?

A kérdések mellett a fény-árnyék, a kinti-benti kontraszt, ami – a látottakon túl – megrázó.

Hazaérve körülnézek. Ágni bloggerkollegina mielőtt belefog, előrebocsátja „Hát ez morbid beírás lesz.. aki gyenge gyomrú és érzékeny, ne olvassa!” [A blog jelenleg nem üzemel. GE] A Magyar Elektronikus Könyvtár Homéroszig visz vissza, és nem hoz korban közel Ágnihoz, vagyis a tényekhez. És megnézem a görög kultúra elemzését. Santorini: a görög temetők tipikus turista-arca A Wikipédia temetőmenedzsment fejezete, a Re-use of graves bekezdés, valamint a „vitatott semlegességű” jelzéssel ellátott „Maintenance and mourning”.

Bizonyára, még lelhető értelmezés, de én kilépek az utcára. Anni barátnőnk színdoszi születésű, de Athénban él, ám nursery-t tanul az iskolámban (délutáni óráim alatt ő játszik a fiammal). Mutatom a képeket: ez a Csontok Háza, mondja (angolul társalgunk).

Azt mondja, ide tilos belépni civileknek, nagy szerencsénk lehetett, hogy történetesen nyitva volt a kapu.

Valószínű, mondja borzongva, éppen betették a csontokat a sarokba, és, mert párnapja eső van, ezért ilyenek a körülmények odabent. A hozzátartozók is csak bizonyos, meghatározott időpontban járhatnak be. Anni – aki különben még nem vett részt egyetlen temetésen sem –, úgy tudja: a kinti sírokban legtöbb tíz évet vannak az elhunytak csontjai, utána a Csontok Háza rekeszkéit-dobozkáit kell jóval hozzáférhetőbb összegért évente bérelni. És ott, ahol a hozzátartozók nem jelentkeznek, meglátszik a dobozokon is – véli Anni leengedett hangon.

Oszteofilákió, Színdosz. Fotó: Gergely Edit / Transindex.ro

A szucsávai szomszéd azonnal a román ortodoxok halottas szokásaival jön. Hét év, hét év után veszik ki a koporsót mindenütt, Szucsáván is: körülállja a család, felnyitják a koporsót… és aztán visszatemetik. Édesapja több, mint hét éve ment el, de ők nem kérték ezt. Tizenkét éve él a görögöknél, de nem találkozott a Csontok Házával. Nem érti, mondja, hiszen hatalmas területek vannak erre, viszont, teszi hozzá, megérdeklődi a sörgyárban a görög munkatársaktól.

Másnap hozza is: ez a téma tabu a görögöknél. Kitértek a kérdései elől, majdhogynem hátat fordítottak neki.

A színdoszi pópának nem mondom, újságíró vagyok – mégis kihesseget azonnal az irodából. De nem is vagyok újságíró: anyuka vagyok, diák vagyok, rámoló-rakocsáló kisfiúval vagyok, megfigyelő-képrögzítő vagyok kölcsön-fotógéppel, fatulipánnal és Házsongárddal a szívében.

Elleni néni – Ubi gazdája a szemközti villából – sokáig szemléli a felvételeimet. – Ez a pap bolond, bekerítette lakatolt vasráccsal a templomot, és üvöltözik a hívekre. Ne törődj vele” – mondja, és odébb teszi a laptopot – leteszi oda a sütit, s apró, metszett kristálypohárkában a házi hecserli konyakot.

Gergely Edit

– Eredeti közlés helye a szerző Transindex-blogján. – A szöveg keltezésekor a szerző a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Erasmus-ösztöndíjasa volt, marketing-kommunikáció szakon. Mindmáig egyedüli az A.T.E.I. történetében, aki egyedül nevelt 2 és fél éves gyerekével egyetemben végezte el sikerrel a szemesztert: 1-1 adott vizsgalehetőséggel. Conversation + grammatics külön kreditek görög alapfokú nyelvizsgával együtt.

Olvasnál még görög élménybeszámolót? Ezúttal az életfölfogásukról:

[VIDEO][Görög örömök] A görög recept

Go to #musicHeals project with Musicien compositeur jazz Laurent Rochelle.

• Az arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE