Egy őszi délután, amikor minden a helyén van – a fejhallgatók, a csend, a sütőtök és a pite. Moi aussi. Egy kisvitriol történet arról, hogyan lesz fúziós konyha a „kb.”-ből.
Nem vagyok az a nagyfőzős típus.
A még-nem-sokáig-kiskorú, és egyben legközelebbi rokonom igen. Tőle tanultam a teriaky-csirkemellett, nemrég. De azóta minden megváltozott. Nem tökölünk wokkal, mert airfryerben egészségesebb. Gyermek különben is komolyan odafigyel, szeretem ezt az önfegyelmet, kitartást. Nanogrammra pontosan méri a kalóriát, mérlegel, minden edzés, minden falat dokumentálva. Én meg, mióta elkezdte a tavasztól, kb. ugyanez – mérleg nélkül.
Ő a saját fejhallgatójával járkál*, én az enyémmel. Néha összeütközünk a hatalmas házban (34 négyzetméter!), többnyire a konyhában. Mostanában eljutottunk odáig, hogy nem kell sokat beszélni.
És ez valahogy ünnep. (lásd. cserihanna lenn)
*A fejhallgatóra a szomszéd hőszigetelési munkálatai miatt stratégiai-védelmeztük rá magunkat. Nagy. Puha. Közép-felső kategórás, noise cancelinges - ami jelentősen megmenti az életminőséget - és orgánumot is - ekkora zajszennyezésben. Távhívásoknál, persze még így is szétburrantja Verőcét, Bukarestet.
Csend, béke, sütőtök.
Kivéve ma, amikor kétszer telefonált haza iskolaidőben, és mindkétszer megszakítottam a telefonos elmélkedést az egyik Ügyféllel, enyhe riadalomban (azt hittem, vészhelyzet), aki, persze, mert szerencsés vagyok, lazán megértő (köszi, K.!)
Jók a következmények is.
Ezt a virágot nem tudom, hogy hívják. Tippeket ide kommentbe pls, a cikk alá. Merci. /GEfotó
A konyhámban a hirtelen-nagy-tisztaság az egyenes leágazású következmény. A másik, hogy hirtelen lett több lassítható időm. Minden tele van őszi virágokkal, szerencsekövekkel a minimálban – , mert a bringával feszt beleszaladok az Olt mellett valamibe, és a konyhakertben is életre kapott még ebben a hűvösben is például a körömvirág – és ez a fehérszirmú, bokros, nem tudom a nevét mi.
Ami nem változik: a csipkebogyószedésnél mindig elhatározom, hogy namost nem, de úgyis megint beleakadok valamibe. Nem változott az, hogy ilyenkor roppant nagy a románul „palacsintának való tök”
dovleac pentru plăcinte
-választék. De van Pákéban egy porta, ahol fantasztikus kiállításban kerülnek ki, dísztökökkel együtt, és népviseleti próbababákkal, és ahol egyszer megállok majd nappal, direkt csak fotózni – és beteszem ide (nézz vissza később is).
UPDATE 🙂
A másik állandó:
ha mégis nekifogok főzni, nálam még mindig fúziós az iskola: “kb.” a mértékegység, a “na, ez így jó lesz” a filozófia.
A pite története
Szóval a hétvégén kitaláltam, hogy pite lesz.
Nem paleo, nem keto, nem “macro-friendly”. Csak olyan, amilyen.
Az a fajta, amitől jó illat lesz a házban, és amit Kótyika (gyermeké) és Martalóc (az enyém) azonnal maguknak tulajdonítanak.
A folyamatot persze nem dokumentáltam fotókkal, pedig szép is volt, nem csupán élveztem.
Nincsenek „lépésről lépésre” képek, sem “mielőtt–utána” kompozíciók.
Egyszerűen elfelejtettem fotózni.
De higgyétek el: az illata jobban sikerült, mint a fotó bármikor.
Hozzávalók (a „mérleg nélküli” verzióban)
-
egy kisebb sütőtök (amit már majdnem elfelejtettél megsütni, de még jó): én lerben sütöm
-
5 tojás (2 is elég, de én most dőzsölni [Apám szava] akartam sok habbal)
-
pár evőkanál cukor (fehér, barna, kókusz – amit épp találsz): én most vaníliást használtam, és kevés mézet – a sütőtök édes. (Rögtön mihelyt lejövünk a cukorfüggről.) Vagyishát: ilyen az íze.
-
egy jó nagy löttyintés tejszín
-
némi fahéj, szerecsendió, szegfűszeg – az “őszillat” trió
-
linzertészta, amit előző napokban összegyúrtam és pihent a hűtőben, mert kell neki, meg mert tele van a város
szerekultúrával esténként (82%-os francia vajjal – francia multiból, de Arkase-t is szoktam gyakorta, árkosit): ebbe nem-kezelt héjú citromreszelékem van egy nagy tartásban lecukrozva, onnan aroma, csipet só, tojás, sütőpor, 1,7%-os 65g-os proteines tej (mert csak azt veszünk mostanság: nyugi, bármi jó) -
és egy adag jókedv – mert nélküle nem sül meg rendesen: ez is van itthon bőven mostanság.
Tejszínhab állati a mienk – és cukrozatlant szoktam venni mindig. GEfotó
Elkészítés (a „fotók elfelejtve” módra)
-
Előmelegíted a sütőt a tésztának – aztán rájössz, hogy a sütőtököt még meg kéne sütni. A kettő között én ki szoktam szellőztetni a sütőszagot.
- én most annyit fúzióztam, hogy egy piskótatésztához hasonló alaphabot kevertem ki: fehérjéket keményre (sóval+cukor), belepotty a sárgákat (ez, igen: szetiszfájing) , és ebbe tettem bele a sütőtököt (csak villával törve, miután kézzel kiszedtem a magokat a sült cikkekből).
- Amikor már kész, elkezded összekeverni a többit, és közben azon gondolkodsz, vajon Radu Afrim új előadása akkor most Szentgyörgyön lesz-é éppen ma este, vagy ráér csekkolni holnap is, hogy hol.
- pitéstálat nem találtam meg (a tisztaság logikája nem egyenesen aránylik a rend logikájával nálam): kapcsos tortásba tettem – aminek az előnye, hogy nem kell kivajazni, hiszen sütőpapírt teszel az aljára, a falairól meg majd lejön valahogy a kapcsossal, nem?
- élveztem kinyújtani, a sodrófa nem ragadt, és a jó minőségű zene is belejátszik a fülesből. Folyton ugrott vissza – de higgadtak maradtunk testületileg. Végén csak a levegőben megdobáltam, mint a pizzatésztát a profik hahha: bevált! (ToDo, Edit: ezt a következőben filmezni le).
- Szépen ráfektettem a nagy korongot a tortasütőre és megágyaztam a tölteléknek: a szélét nem (!) metszettem körbe, hanem, majd a legvégén gyöngéden betakargattam – azt megjegyeztem legutóbb egy ilyennél: vigyázok, ne süllyedjen belé, mert nem tud megsülni: nyers, nyúlós marad a tésztája a szint alatt. Töltelék alá – mint almástésztának is, Anyu receptje: egy réteg gríz (hogy ne áztassa át a töltelék az alját) + villával megszurkálni (jesszus, majdnem zabpelyhet tettem a gríz helyett, fúzióösztönből. De ellenálltam. Next time.)
- tetejét én nem szeretem megkenni tojássárgával, mert összezavar (stresszel tkp), hogy nem tudom megítélni, mennyire van megsülve, megkapja a sütő, megégetem (ne bosszantsá’, a fogpiszkáló trükköt tudom, csak nem akarom kinyitni a sütőt közben – mert bepárásodik a kontaktlencsém).
-
Minden be az előmelegített sütőbe (légkeveréssel, 180 fok. Bárhogy jó: csak a linzert sütöd tkp: meg a tojáshabot az elegyben).
-
30 perc múlva illat van.
-
Kótyika megjelenik a konyhaajtóban, Martalóc már ott fekszik, és mindketten azt hiszik, nekik sütötted.
És én csak állok a sütő előtt, fejhallgatóval a fejemen, és érzem, hogy
ez most nem csak pite.
Ez a szabadság illata.
Sütőtökös, hangos, csendes, édes.
Dance!
A manócska gyergyói, Édesanyám ajándéka. GEfotó
Mert volt itthon éppen, vertem fel hozzá tejszínhabot. Elhagyható. Tálaláskor fahéj.
Leginkább vaníliafagylattal tálalnám – az nincs itthon.
Forrón folyik – ne ijedj meg, teljesen rendben. Hamar megköt. Ajánlott lecsipegetni a finom linzert addig is a tetejéről – erre való.
Ilyen ez a recept.
Az Életem egyetlen 2025. október 17-je.
Fúziós konyha, ahol összeér a minimalizmus, a magadura nyugalom, a szeretet és a fahéj. (Kéne valami zöld rá dekor. Menta? Friss bazsalikom? Csó )
Kótyika és Martalóc jóváhagyták, elvileg. (Róluk később, külön. [wink])
Gyerek is bevitte a szobájába, megeszi ha hazaért a gólyabál afterből. Nem teszem repülőre a telefont, hívhat, ha vészhelyzet: autó itt parkol a ház előtt. Reggel 10-től meg szolfézs van neki – én meg gyakorlok a zongorán itthon azalatt. (Megvolt az első zongoraleckém! – külön posztban hozom.)
A világ pedig egy KICSIT JOBBAN rendben van ma estére. Nemde?
Asszem a kulcs: Noise cancelling.
(Nem? – tipp: ne nézz híradót! – már ha van tv-d. Nekünk nincs 15 éve. De én sem nyitok már ki hírportált ma. Szabál. – Eszegetünk épp. Vendéggel).
Legyen az a Tietek is. Ha meg kedvet kaptatok sütni, írjátok meg: ti hogy szoktátok/szeretitek?
This work is licensed under a Creative Commons Attribution 4.0 International License.
A szerző nem gasztroblogger. Projektmenedzser képesítésű, marketingkommunikációs végzettségű, Méray-díjas újságíró. Két szépirodalmi kötet szerzője. Blogja, a Magánterület.tk, az első magyar nyelvű blog (2002) volt Romániában (Czika Tihamér: Kis erdélyi blogtörténelem). Ez itt a folytatása.
#musicHeals
* * *
