Vannak napok, amikor az ember úgy érzi: a világ szétesett.
Határon átlépni éjfélkor, fáradtan, benzinkutak zárt kasszái között,
szétcsúszott logisztikával, intézni való gyermekügyekkel,
a privát élet és a közösségi kötelezettségek fémrácsába szorulva –
ez már önmagában egy külön kis történelemóra.
A sietség mindent felülír.
Az ember nem néz körül, csak pakol.
Továbbindul.
Együttműködések, kezek, autók, éjszakai fények —
És csak ma – azaz másnap, 8:59-kor derül ki:
a pénztárcám hiányzik. Nem is én vettem észre. Pontosabban: nem vettem észre.
Nem is tudom, mikor történt, hogyan esett ki, mikor váltam meg tőle.
Az ember néha saját testéhez sincs kapcsolva, nemhogy a tárgyaihoz.
Éjfélkor még határon álltam, 3-kor ágyban voltam, 6-tól talpon… laptop kinyit,
és ott a Messengerben hatvan piros üzenet – közte Cătălin Roșcától, egy kérdés:
… éééééésss …
És IldikócskaMéhecske és KissDruszám, sajtós régi kedves Emberek. De, az első, amit látok: ez a fotó.
Egy „idegen” nő írja.
Igen. Pontosan ez az Élmény. Mostantól: Zselyke-élmény.
Zselyke.
Mintha a világ félrehúzná a függönyt, és kiderülne:
a káosz alatt mindig ott van valami egészen egyszerű:
az emberi jóság.
Nem csinál belőle históriát.
Nem moralizál.
Nem kér érte semmit.
Azt mondja: „most reggel dobta fel a Facebook”.
És: „igazán nincs mit”.
Ezek azok a mondatok, amelyekben meg lehet bízni.
Egyszerűségükben is.
Pontosak.
Fegyelmezettek.
Tiszták.
Zselyke csíkszeredai.
Én Szentgyörgyön intézkedem.
Ő azt mondja: „a testvérem ingázik, megoldjuk”.
Mintha az emberi világ még mindig működőképes lenne.
Mintha a segítség: infrastruktúra volna.
Mintha létezne egy „alattomosan” működő, észrevétlen szolidaritási háló,
amit nem hirdetnek meg pályázatban,
nem szervez ki egyetlen egyesület,
nem alapít hozzá senki civil stratégiát.
Egyszerűen van.
És közben én pánikban: rossz pillanatok, (saját durr)defekt, csúszások, ügyek.
És Zselyke türelmes.
Visszaír.
Megnyugtat.
„Biztos nemsokára jelentkezik ő is.”
Ez a mondat egy egész filozófia:
a világ még nincsen elrontva.
És én, aki tegnap éjjel úgy éreztem, hogy szétestem —
hirtelen arra gondoltam:
talán élek.
És talán mások is élnek körülöttem.
Talán ez a normális.
Nem az, hogy minden nehéz.
Nem az, hogy minden összeomlik.
Hanem az, hogy egy idegen jó szívvel belép a történetedbe,
és azt mondja: megoldjuk.
TGM* talán azt mondaná:
az emberi közösségnek nem az intézmények adják a tartását,
hanem az a pillanat, amikor valaki odanyúl érted —
mert úgy véli: ez a dolga.
Nem jutalomért, nem célból, nem rangért.
Azért, mert ő is ember, és ez kötelezi.
A modern világ hajlamos azt hazudni,
hogy minden kiszámíthatatlan, minden kaotikus,
és mindenki a maga terhét cipeli.
De vannak pillanatok, amelyek széthasítják ezt a hazugságot.
Egy elhagyott pénztárca.
Egy Cătălin, aki megtalálja.
Egy Zselyke (aki angyal).
Egy testvér, aki ingázik.
Egy idegen srác, aki nem veszi fel a telefont (még),
de valahol ott van, él és megvan.
Egy közösség, amely megoszt 23 csoportban egy nevet-könyvtári belépőt, „felismeri valaki?”-t: mert talált egy személyes értéktárgyat.
Mert „valakinek fontos”. Mindenkinek – aki látja a hirdetést.
És igen, fontos.
Nem a benne lévő pénz miatt.
Hanem mert bizonyíték arra,
hogy az emberekben való hit több, mint érzelem:
racionalitás.
tény.
gyakorlat.
Ha körültekintünk,
látjuk, hogy a világ még működik.
A segítség nem nagy gesztusokban lakik,
hanem a szelíd jelenlétben.
A szolidaritás nem elmélet,
hanem az, hogy valaki idegenként is vigyáz rád.
A remény pedig nem az égben van,
hanem a kommentek között,
az üzenetek türelmében,
a „biztos nemsokára jelentkezik” finomságában.
Nem tudom még, hogy a fiú – Cătălin – mikor keres.
Csak azt tudom, hogy a történet már most heppiend:
mert bebizonyosodott, hogy a világ még őrzi az arcát.
És ezért megéri élni.
Szeretettel.
GE
* Akinek születésnapja közelg, és, mivel maga mondá, hogy Ifjú Hívei a Világból („lelkes, okos, fantasztikus” Csapat), oldalt szerkesztenek Számára, beleegyezésével, a Facebookon: a legkevesebb, hogy megmutatom: itt.
A szerző projektmenedzser képesítésű, marketing végzettségű, Méray-díjas újságíró. Két szépirodalmi kötet szerzője. Blogja, a Magánterület.tk, az első magyar nyelvű blog (2002) volt Romániában (Czika Tihamér: Kis erdélyi blogtörténelem). Ez itt a folytatása.
#musicHeals
És Neked miben segíthetek? • GEpress-referenciák.
A Magánterület 2.0 – geXperience független microsite és ArtHeals fórum.
- Műfaja: Serious matters & elitbulvár. Glamdoire.
- Stratégiai cél: femicide-tribute.
- Fenntartó: saját büdzsé, saját szerkesztés, saját vétó. Különjogok: Arena Minda
-
Az arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE
Fotók: Attila Simon • Δούλος Ιωάννης • Gertrud Gozner
