A boszorkánymester. (Versregény) Péterffy Zsófia rajzaival. Nyitott Könyv, Budapest. Felelős kiadó: Halmos Ádám. Szerkesztő: Dánél Móna. Borítóterv: Gaso Utószó: Stilét Tamás (Triceps).

Gergely Edit: A boszorkánymester [Részlet]

 

Elfelé

 

I.

Visz a víz, anyám mögöttem a padon,

nem tudom, hogyan hagylak el, csak visz a víz,

 

Egyre távolabb tőled, egyre szürkébb a part,

egyre kevesebb pillangó, madár, algataknyos

hárslevél, roncsautó, visz a víz el tőled,

hogyan majd, hogyan, ha vissza se látok.

 

II.

Hárslevél bukdos a Dunán, ide-idevillan hasa, háta

van hasa-háta a hárslevélnek?

Mi lesz, mi hasaddal-hátaddal, ha elhagytalak?

Mi a beszáradó sárga szappannal a kádperemen

a radiátorra gyűrt, szagod őrző fehér-kék frottír mi lesz?

Merre tovább?

 

III.

Most meghalok neked, siratlak, mert meghalok neked,

a szék alatt teli aktatáska, barna is, bőr is,

jön a pincérleány, a barna is, bőr is kifehéredik,

hószín köpeny világít rá a barnára is, bőrre is,

nézem a teli aktatáskát, ami vagy most, fehéren,

lerakja a fehér fényből a szilvapálinkát karcsú pohárban,

mosolyt küld rám, neked adnám, búcsú,

aktatáska vagy, barna, bőr.

 

Siratlak, kint romos emlékmű, bent én,

kint horpadt hűtőjű sárga Zsiguli, bent én,

kint a kék ég, bent én,

arcomon a hófény mosoly, a pincérlányé,

adnám, nem adom, nem adhatom,

köztünk nincs ritmusa ajándékmosolynak,

csak siratlak.

 

IV.

A testben fény és halott, mögötte dallamtalan

dünnyögő gyász, romok és tengernyi

várlak, várlak, várlak

fájdalmas mezítelensége.

 

A testben dübörgő gyász,

a tolóhajó szíve beleremeg két Duna-híd között,

hogy te láthattad, én látom, ez az ember is láthatja itt

aki a kezem fogja aki nem te vagy,

aki elvisz most mellőled, csak döng a part,

összecseng két-két kő a talp alatt,

ahogy ellépek a partról,

 

határozott vagyok és óvatos

szemmel tartom minden rezdülését,

ahogy tanítottad, Mester.

 

V.

Érkezik valami szemből és oldalt az Ország Háza előtt,

fénybogár, hegyoldal, helikopter, talán ágyúgolyó,

nem látja senki, csak a szél süvít, meghajtja a fákat,

susog a hárslevél, szakad az anyaágtól, súg még a kövön,

ahogy végigszánkáz ezer és ezer testvérével a szeptemberben,

súg érthetetlen nyelven, fel nem ismerhető dialektusban,

idegen lüktetéssel.

Te vagy, te tudsz így jönni, hogy nem állsz meg:

el tovább a haragos szélörvényben,

„Nem engedlek” harsog a házfal,

ahogy el a vakolatlan téglasorok mellett,

réseit érinti, végigzongorázza tested,

jaj, a tested: „Nem vagy készen!”

Sóhajt az ég utánad. Vele sóhajt az öl, a bőr, a száj.

Innen szökni már nem!

Rémülten remeg a kopasz hárs a hold alatti ezüstben:

Jössz majd egyszer, már készen, készen leszek.

 

VI.

Most el, mert nincs életem veled,

mindenem nálad hagyom, indulok innet el,

lebontani a szövevényt, elhagyni a történetet,

elfogadni üres gyalogdalt nincs már erő.

Nem is ígérsz, hát nem folytatom veled a múltat.

Álmomban az erdő mind anyámra dőlt

megyek innét, erőt akarok, erőt, mi elaltat.

 

 

Gergely Edit

Kapcsolódó reci – Kinde Annamária: Tudjon-könyv * Kiemelt kép: Δούλος Ιωάννης DorProject / Modell: Arena Minda A felvétel a Szerző tulajdona: © Δούλος Ιωάννης

#ArtHeals

---

És Neked miben segíthetek? •  GEpress-referenciák.

---

#musicHeals

#vanvigasz

[prae] Triceps: Boszmesterek. Harry Partch vs. Gergely Edit

• Az arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE