Kiemelt kép: Δούλος Ιωάννης • Modell: Arena Minda

A szöveg A határon túli magyar irodalom hete – Székesfehérvár konferencia Az információs társadalom és nemzeti identitás. Hozzájárulhat-e a Világháló a határon túli magyar irodalom (re)integrációjához? Internetes irodalom – kisebbségben is? című tanácskozásán elhangzott előadás UPDATE/szerkesztés  alatt levő változata.

Szervezők: Magyar Írószövetség, Szent István Művelődési Ház, Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár, Vörösmarty Társaság és Árgus Alapítvány.

Onagy Zoltán, Andrassew Iván. Fotó: Gergely Edit / Magánterület.tk

 

Előadók:

• Balla D. Károly: Az internetes nemzeti identitás felé?
• Hizsnyai Zoltán: Identitásháló – hálózati identitás;
• Moldován István: A Magyar Elektronikus Könyvtár határon túli kezdeményezései;
• Horváth Csaba: Javától – Delphin át – Abakuszig. Hatalmas tervek – nagy vállalkozások – szerény eredmények;
• Beszédes István;
• S. Benedek András: Internet az elefántcsonttoronyban;
• Andrassew Iván: Erdélyi és csángó irodalom az interneten. Miért fontos, hogy a román irodalom jelen legyen a magyar világhálón?
• Szabó Géza: Erdély az interneten?
• Gergely Edit: Drót a versben;
• Onagy Zoltán: Internet – egy korszak lezárult.

Flachback-esszé köv. Nézz vissza később is.

A Flashback-esszét live-bloggolásban közvetítjük. Itt szólok, amikor.

Gergely Edit

This work is licensed under a Creative Commons Attribution 4.0 International License.

Drót a versben

A hatalmasságok úgy állítanának elő kortárs magyar irodalmat, mint egy cementkonglomerátumot: az egyik legyen szép, a másik csúf, a harmadik kedves, a negyedik szőke, az ötödik egészítse ki és zárja le az egészet.

A hetvenes-nyolcvanas évek Romániájában született a következő szólás: cu sârma-n nas, [kú szürmánnász] azaz: drót az orrban. A medvetáncoltatás szlogenje. Élünk, vagyunk, táncolunk, ahogyan a szíjban folytatódó drótkarika engedi.

Egy ország drótra fűzve.

Nem szükséges hozzá különösebb szövegelemzés.

Ma új világ, új drótok, másféle ötvözetű karikák, új nevek, új, soha nem látott valutaféleségek táncoltatnak bennünket. Nemcsak azért, hogy ne érezzük magunkat sokkal jobban az előző korosztályok fiatal alkotóinál, hanem azért is, hogy tudjuk, ez itt a világ másik vége: ha euró, akkor 250 nélkül nem léphetünk át a határon, nehogy kiálljunk a metrósarokra koldulni vagy árulni magunkat.

Ha EU, akkor 2007 előtt szóba se jöhetünk. A „drót az orrban” tánca folytatódik, más karakterszámban, más jellegzetességek alapján, de folytatódik, és nemigen látszik a vége.

A web ma az egyetlen, ami napi szabadságot jelent a világvégi létben.

Aki napirenden kíván lenni az őt érintő történésekkel, felkényszerül a netre. Olyan anyagi és technikai kondíciókkal, amilyeneket a szolgáltató megszab számára. Székelyföldön, aki maradni akar, de menni mégis, az egyetlen útja ez.

Az internet, a napi kapcsolat szabadsága – a szabadság a drót a versben.

Itt senkinek nincsenek előjogai, kiváltságai, nem kisebbségi magyar, nem osztrák, nem német és a többi sem. Minden partner saját érzékenységével, tudásával és tehetségével vesz részt a beszélgetésben.

Aki beletanult a drótba, aki körülfutotta néhányszor az általa felmérni szándékozott netvilágot, és megérezte a netbeszélgetések mindentől különböző ízét és hangfekvését, tudja, és ehhez tartja magát: a net a szabad beszéd, a szabadság, a mindentudás és persze a szabadosság és gátlástalanság valósága.

Mi vonatkozik ebből rám, a kisebbségi íróra, aki a kisebbségen belül is egy kisebbségi kisebbséghez tartozik

mert nő a maga geoelzártságával, aki öt órát utazik a hírhedt román vonatokon ahhoz például, hogy a kisebbségi központnak tekintendő Kolozsvárt elérje.

Net nélkül egy elzárt végvár irodalmáraként a nehézkes román postát véve igénybe küldözhetném a szövegeket szerte az irodalmi folyóiratok rosszkedvű szerkesztőinek, akik azon írónőket kedvelik leginkább, akik illedelmesen bekopognak, és mélyen a szerkesztő szemébe nézve mellékelik az alkotásokat. Amit természetesen meg is értek, a feladat súlya miatt, a szerkesztés bonyolultsága miatt a személyes nexus komoly segítséget nyújt a vers vagy próza szerkesztői megítélésében.

A szertartás eme áhítata elkerülhető a net segítségével. Az író e-mailt küld, megmutatja magát levélben, cseten, mellékletekben – egy nap alatt akár tizenöt levélváltás. A szerkesztő válaszol. Kérdez, mintha ott ülnénk előtte a székben. Rákérdez bizonyos bekezdésre, ellenőriz.

Én, székelyföldi Gergely Edit, a net segítségével imígyen létrehozhatom az egyszemélyes Végvári Köztársaságot: a Magánterületet.

Hogyan néz ki ebből a köztársaságból a világ, a világban az irodalom, az irodalomban a magyar irodalom, a magyar irodalomból a kortárs magyar, a kortárs magyarból a kisebbségi, a kisebbségiből a még kisebbségibb irodalom? És mindez a neten (hogy hatványozzuk a hátrányokat).

1. Nem érzem magam elzárva. Ebből az következik, hogy nincsenek illúzióim.

A netlakó kortárs magyar kisebbségi legfőbb jellemzője, hogy nincsenek illúziói. Ajtó, ablak nyitva, mindent megnézhetek, amit akarok és amit megvizsgáltam, mind azt jelezte: kortárs kisebbségi írónak lenni nem kimondottan nagy szerencse. Úgy tűnik, egyáltalán nem szerencsés kortárs magyar írónak se lenni – klasszikusnak lenni meg mindegy ebből az aspektusból.

2. Az irodalom láthatóan nem lép pályára.

A pálya széléről kajabál, hogy ő értékes, hogy ő lebontja és újraépíti a hagyományokat, folytatja az értékteremtést, egyféle örök, folyamatos és kötelezően életben tartandó mechanizmus szerint.

A hatalmasságok úgy állítanának elő kortárs magyar irodalmat, mint egy cementkonglomerátumot: az egyik legyen szép, a másik csúf, a harmadik kedves, a negyedik szőke, az ötödik egészítse ki és zárja le az egészet. Egy ilyen kis piacnak, kis nyelvterületnek elég öt író, nem kell hat.

Az öt írót nevezzük kánonnak.

Az öt író eltartja a kiadókat, a könyvterjesztőt, irodalom kipipálva, az élet szép, mehetünk tovább, nézzük, a pityóka hogyan termett az idén.

Az irodalom – a kultúra – akkor téma, amikor valamilyen politikai színezetet képes erősíteni, gyengíteni.

Az irodalom egy piaci társadalomban melléklet, színezék.

Az irodalom ügyetlen. Az egyes ember ügyes, az irodalom ügyetlen. Saját menetrendje szerint változik, módosul, alakítja önmagát.

3. Amikor maga a kortárs irodalom a realizálható célközösség öt-tíz százalékát képes elérni, akkor elképzelhetjük, hogy milyen számokat, miféle százalékarányt kapunk végeredményként, ha ugyanezt az erdélyi webes jelenlétre (webirodalom, netes irodalom) lefordítjuk.

Érdekes példaként megfigyelni, hogyan kapcsolódnak össze a kereskedelmi szájtok, milyen zseniális egyszerűséggel vezetik végig a lehetséges vásárlót az egymásra utalt, egymás kereskedelmi sikereiből (is) profitáló webes területen.

Ha tudomásul vesszük, márpedig kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy a kultúra áru, akkor az irodalom szereplői aligha viselkedhetnek úgy, mint akik nem vesznek tudomást a világ változásáról, mert úgy vélik, ők nem tehetik meg ugyanazt, mint a rablógazdálkodást folytató ipar.

Mert ők finomak és érzékiek, nem jelenhetnek meg a durva, lenyomom a torkodon, akár akarod, akár nem módszerekkel.

Másrészt pedig nem vásári kikiáltók.

Harmadrészt pedig az értékes irodalom kitapossa a maga helyét, a könyv, mint mondják, nem hal meg, túlél mindent. Na ja, csak éppen a irodalmár hal éhen, mint ezt a Café és az Erdélyi Terasz emlékezetes vitájában megfogalmazták a résztvevők.

Megérkeztünk az alapkérdéshez.

Ugyan meddig folytatható a kommunizmus által ránk hagyományozott gyakorlat, hogy néhány államilag elfogadott író – a tiltott, tűrt, támogatott legeredetibb változatából – az állam által megtömött alapítványok támogatásával minimális honoráriumért, minimális példányszámban évente megjelenteti aktuális irodalminak tartott műveit?

Ezek a kötetek bekerülnek a nyilvántartásba, kimutatásokba. Bekerülnek a könyvtárakba.

A napilapok recenzálják, mert a kultúrrovat nem jelenhet meg üresen. Az irodalmi folyóiratok deklarálják az író fejlődését, amely immár világirodalmi magasságokba látszik ívelni.

A irodalmi folyóiratok kritikaoldalai sem jelenhetnek meg üresen.

Az író ír, és megnyugszik: ő író, bárki bármit mondjon.
A kiadónak jut valami.

A kultúrovatoknak is csurran-cseppen.

Ha más nem, néhány recenziós példány. A kör bezárult.

Egyedül az olvasó – aki az irodalmi lét legfontosabb komponense volna – marad ki az egészből.

A net éppen ezt a gyakorlatot veszélyezteti végzetszerűen.

Az internet, attól a pillanattól kezdve, miután napi gyakorlattá, a mindennapok információs csatornájává válik, legyalulja a kockázatmentes irodalmat.

Azt, hogy na, má’megint itten a leadási határidő, lenyomok gyorsan valamit, ne üvöltözzön haverom, a kiadó.

Azt, hogy nehogy beszóljak valakinek, aki később betarthat nekem.

Ha egy író a tizenharmadik könyvét ezzel a mentalitással írja, a neten azonnal kiderül.

Illetve: derüljön ki.

Aligha képzelhető el, hogy a weben részleteiben megjelenő, ott sokak által megolvasott regény. ha nem irodalom, hanem rutinos maszatolás, a kapcsolódó fórumokon ne tennék szóvá. Ne szólnának be, akik ilyen esetben mindig beszólnak, függetlenül attól, hogy mekkora király az író.

Ebből következik, hogy a webirodalom nemcsak jelenlét, hanem azonnali minőségellenőrzés is.

A webközösség ritkán fogadja el szó nélkül a baráti támogatásokat, a teljesítmény nélküli létezést. Az internetre rendszerint beesik egy látogató, aki minden rosszindulat nélkül azt mondja: meztelen a király.

A weben mindennap meg kell küzdeni az elfogadottságért. Nyilván ez az egyik oka, hogy az elkényelmesedett erdélyi irodalmi középnemzedék nem óhajt napi harcokba bocsátkozni a weben. Ami érthető. Egy negyvenes író íróként megy majd nyugdíjba. Mit harcoljon naponta?

Lehetséges verziónak látszik, hogy a fiatal és még fiatalabb erdélyi irodalom könnyed előzéssel otthagyja a díjakkal, rangokkal feldíszített előző nemzedéket obligát köteteivel, nem várja meg a 2007-es EU-csatlakozást, hanem dobbant egyet, és önállóan, függetlenül, saját szájíze és kedve szerint elfoglalja az internetről Európát.

*

Kapcsolódó linkek (ásásban):

Balla D. Károly vitaindító előadása az UngPartyn
BDK beszámolója naplójában, a Manzárdban
Dr. Arató Antal főszervező beharangozója a Káféban
Fehérvári konferenciáról az Erdélyi Teraszon
Onagy Zoltán Napikultjai: Hír 109-113 Drótvita 1,2,3 + Pillanatképek
Fall Sándor Magyar hypertext – fából vaskarika (!/?) (Krónika)
Illusztrációk: Székesfehérvár (magánarchívum)

#musicHeals