Előszó

Most, hogy újból Magánterület van alattam, nekiállok bespájzolni a saját birtokra. Ebbe a rovatba olyan vintage interjúkat tárolok be, direkt kéziratból, amelyeknek a közlési helyeit illetve avatott szerkesztői kezek által véglegesre szabott formátumát már sehol föl nem lelni a világhálón.

---

[Megj.2026.03.10. Bárdi Nándorék Adatbankja bejelentette, hogy a Transindex-et kereshetővé tette.  Viszont: Holt Költőket nem találunk a mentésben még. Kommnt-vitagyökereket se. Ha megtaláljátok, jelezzetek, kérlek. contact@gergelyedit.com ].

---

Ijesztő szembesülni a ténnyel: odaveszett a magyar netes kult-sajtóarchívum jelentős része. Kihullott 15-20 évnyi tény- és véleményadat a kattintásra lévő kollektív közkönyvtárból.

Papírformátum híján az ezalatt született, s a valaha megszülető generációnak immár lehivatkozhatatlan ez a valóságszelet.

A Terasz.hu Erdélyi Teraszostul, az Új Magyar Szó és a régi Maszol kultrovatostul, a Manna.ro cakompakk a Kulissza színházi blogommal együtt, A Hét, Népszabadság, a régi Krónika kultúrrovat és a Szempont melléklete, a régi ÚjKönyvpiac.

Nem csak a kulturális, hanem integrált hírportálok esetében a társadalmi-politikai-gazdasági-sport tartalmak is.

És az alattuk zajló hozzászólások véleményütköztetései. A tematizált és kommentben izmosodó közviták. Ügyek, vétkek, bármily közérdekű szövetségek témakövetési lánca visszanézve teljes terjedelmében kiáshatatlan

– noha kivonatosan, társadalomtörténeti aspektusban itt még menedékben van, ami erdélyi.

De ha benyitunk az Adatbankba, éppen a mentési koncepció-szűrőn átjutott tartalmak kivonata az, ami érzékelteti a mögülük elvesző forrástartalom tragédiáját. Az Adatbank (vagy Digitéka) feladata nyilván nem a behalt portálok backupja volt. Szemlézett összefüggéseik a jelen online tartalommenedzsmenthez elérhetetlenek. Nem visz tőlük link a jelenbe. S így az elillant, adatbankilag nem szemlézett tartalmak előállításán dolgozók energiája, emlékezete is elvész.

A megmaradt, hiányzó múltadatot fölülíró anyag billeg, torzíthat. Manipulálható.

A kár fölbecsülhetetlen.

És a mindehhez képest parányi Magánterület.tk első webotthonom (2002-2012, az első és saját domainre is épült magyar blog a romániai blogtörténelemben) – már mind sehol. Így a Spájzban nem tudok linkelni forrást, illetve a saját képek is mind odavesztek.

Ahogy beleolvastam a nálam megmaradt saját és Erdélyi Terasz kéziratokba, azt érzem: valami lényeges összefüggés a jelennel valahogyan átjön a múltból.

Ezért nyílásra hagyom a spájzajtót és égve hagytam a villanyt. Beszélgetni az interjú alatt tudunk idebe.

Gergely Edit

---

Beszélgetés parti nagy lajossal, a kortárs magyar irodalom egyik legünnepeltebb szerzőjével

Gergely Edit / Krónika, 2004. december 17. / Szempont melléklet [Kiemelt kép készítője: Csortos Szabolcs (2023)]

– Festő, színész akart lenni, aztán ’68-ban, általános iskolások kategóriájában hirdetett versíró versenyt nyert – jutalmul egy romániai utazást. Mesélje el, hogyan találkozott ekkor az erdélyi költészettel.
– Talán Szinaján történt, valami úttörőtáborban egy tizennégy éves kislány előhúzott a tárcájából egy féltenyérnyi verskivágatot, az orrom alá dugta, mondván: „ez olyan szép, hogy ilyen szépet te az életedbe nem fogsz írni”. Egy Farkas Árpád vers volt. Rémlik, hogy tavaszról volt szó benne, virágrobbanásról talán. Visszagondolva volt a gesztusban bántás is, büszkélkedés is, hogy nekünk itt ilyenünk van, ilyen költőnk –

a legszebb mégis az, hogy milyen intenzív lehetett a költészethez való viszony Erdélyben a 60-as években, ha diáklányok Farkas Árpád verset hordoztak a tárcájukban. Még az is lehet, hogy tényleg sose írtam olyan szépet, illetve nem fogok.

Akkor alighanem azt gondoltam magamban, hogy dehogynem írok én ilyet, noha látnom kellett, hogy az a vers költészet volt, az enyéim meg inkább olyan versfélék.

Electrecord lemez, 1981: Apáink arcán - versösszeállítás Farkas Árpád verseiből. Előadja Balázs Éva színművésznő. Rendező Kovács Levente.

 

– Csíkszeredai felolvasása alatt, láttam, a diákközség testületileg rajongott szójátékaiért. A szakértők szerint 20-30 ezresre becsült olvasótáborának jelentős része a fiatal korosztály. Hogyan fordítja le magának a statisztikát?
– Persze, hogy egy fiatal közönség vevő a szokatlanra, a frivolitásra, a játékra.

A magyar irodalom, pláne ami az iskoláig eljut belőle, borzasztó humortalan,

s szúrós tekintetét a sorskérdések horizontjánál sose engedi alább.

Én pedig másként és máshonnan beszélek, noha ugyanebből a tágan értett hagyományból, de mondjuk az ottliki ürge pozíciójából: tulajdonképpen akkor is ironikusan, ha nem akarom.

Az egy rém szűk réteg, akikben az effajta költészet, egyáltalán a költészet, ahogy fogalmaz: „rajongást” vált ki. A szeretetet azt érzem, s azt is, hogy lassan az „olvasótáborom” túlnyomó része fiatalabb nálam. Nyilván olvashatnák többen – ha eljutna hozzájuk, azt hiszem, értenék is többen -, de ha tényleg van egy 20-30 ezres stabil olvasótáborom azzal én nagyon elégedett vagyok.

Ez a réteg egyre okosabb, egyre jobb és szabadabb olvasókból áll,

azonkívül zömmel bölcsészek, tanárok, tehát a kisugárzásuk igen erős, így az a szemlélet, ami többek között az enyém is, egyre inkább polgárjogot nyer, versanyanyelvvé válik.

– Költő, író, drámaíró. Mit szeret inkább: történeteket kitalálni, vagy a megtörténteket mesélni?
– Ha mesélem, minden, a legmegtörténtebb történet is kitalálódik. Eleve a nyelvben történik meg, a nyelv találja ki önnön működésében- és szerint. Ebből a szempontból, illetve esztétikai szempontból mindegy, hogy van valóságalapja, avagy nincs. Nem nagyon vannak illúzióim,

a legrafináltabb fikcióról is ki szokott derülni, hogy van egy valós előképe, s a valós történeteket is általában már kitalálták.

Bodor Ádám mondja az interjúkötetében – A börtön szaga, kérdező Balla Zsófia -, hogy az író addig ügyeskedik, amíg kitalálja a színtiszta valóságot. Egyébként mostanában inkább fölírni szeretek ezt-azt, sorokat, két sorokat, verset is, prózát is, ha ez megkülönböztethető – ebben a térben, a fölírogatáséban nem nagyon.

Ugyanaz a kéz jár.

Szóval fölírni, nézni, mi mihez tapad, mi mivel mit csinál. Cédulákat gyártani, szabadságfüzeteket. Írni, nem pedig megírni.

Elkezdeni egy történetet, aztán ráhagyni az olvasóra, kirakósdit játszani töredékekből. Most épp egy Berlin-könyv beláthatatlan terében.

– Az író-olvasó viszony interaktivitása a félreolvasás veszélyét hordozza, egy új hordozó, az Internet interaktivitása pedig a “lenyúlás” veszélyét is. Ön pedig – olvastam – azzal is találkozott a neten, hogy valakik PNL név alatt közölnek verseket. Ilyenkor haragszik az internetre?
– A hálóra ostobaság lenne haragudni, épp olyan kusza, vegyes és fantasztikus, mint a világ, mely percről percre termeli, s melynek memóriája és szemetese. A félreolvasás a papíralapú irodalomban éppúgy lehetséges, különben is, tudni kéne mi a nem-félre-olvasat, s csak ahhoz képest lehetne félre bármi is.

Márpedig pl. az én szövegeimnek melyik volna az autentikus olvasata? Az enyém? Nem hiszem. Akkor kié?

Voltaképp minden olvasás félreolvasás.

S nem úgy van, hogy érthetném jól de szándékosan rosszul értem, hanem nekem most ezt és ezt jelenti egy szöveg, s akkor már nem „félre”. Lenyúlás ellen nincs orvosság, de a háló akkora, hogy vakvéletlen, ha az ember a saját szövegeit más neve alatt látja meg.

Az is vakvéletlen, ha szörnyű rossz klapanciákat találok a nevem alatt, ennek nem örülök, de inkább szánakozom, mint haragszom.

Elvben bármikor bárki a fejébe veheti, hogy X nevében verseket gyárt és fölrakja egy honlapra, persze elvben a szolgáltató felelősségre is vonható, gyakorlatilag ez is, az is ritkaság, el lehet töprengeni viszont az autoritás kérdésén, meg a hamisítványén – csupa echte posztmodern kérdés.

– Bizonyára unja már, tán nem is örül, hogy a Döbrentei-Írószövetség ügyről kérdem; viszont ki sem hagyhatom, hiszen ön volt az első kilépő, aki után annyi író hagyta el a Magyar Írószövetséget, mint az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) másfélszázas tagsága. Cselekedne ma valamit másként?
– Nem, pontosan ugyanúgy cselekednék. Legföljebb másodjára kevésbé lepne meg a választmány és némely tisztségviselők reagálása. Nem mintha lettek volna illúzióim, de másodjára egy csöpp se lenne. Egy lejárt szervezet, lejárt szólamokkal, sajnos. Szerencsére nincs „másodjára”. Kiléptem, kész.

– Parti Nagy novellákból és francia pénzből film készül, a Taxidermia. Mikor Pálfi György, a szakma elismerését elnyerő Hukkle film készítője megkereste, ön nem örült túlzottan az ötletnek. Miért?
– Örültem, csak nem akartam volna forgatókönyvet írni. De hát ezt megírták helyettem Pálfi Gyuri és társa, Ruttkai Zsófi. Nagyszerű forgatókönyvet írtak, én inkább csak mondtam ezt-azt, itt-ott változtattam kicsit a hangzó mondatokon. Kezdettől úgy voltam vele, hogy ez az ő filmjük az én némely szövegem felhasználásával.

A film Parti Nagy Lajos A hullámzó Balaton és A fagyott kutya lába című novellái alapján készült, valamint a film harmadik szegmenséhez a szerző Hősöm tere című regényéből is felhasználtak néhány elemet. A 37. Magyar Filmszemle (2006) fődíját és látványtervezői díját nyerte, valamint színészei, a 2021-ben elhunyt Czene Csaba (Morosgoványi Vendel) és az amatőr Stanczel Adél (Aczél Gizi) kapták a legjobb férfi- és legjobb női epizódszereplő díját.

---

Nem is tudtam volna, de nem is akartam beleszólni. Egyrészt mert nagyon megbízom bennük, másrészt mert – ahogy a két darabom előadásainál is – igazából az érdekel, ők, az alkotók hogyan látják ezeket a szövegeket, mit látnak bele, mit akarnak csinálni belőle. Most, karácsony előtt forgatják le a film második harmadát, és most megyek ki először a forgatásra.

Ha igaz, lesz egy kicsi szerepem is: halottat fogok játszani.

– Szekszárdon született, Pécsett, Kaposváron, Székesfehérváron is élt, összesen jóval több mint tucatszor költözött már. Mert szüksége van az újabbnál új terekre, “lelakják” a versei, történetei az íróasztalokat s tárgyakat? – vagy csak az élet váltásai miatt kell sűrűn mozdulnia?
–Déry írja az Ítélet nincs-ben, hogy valami francia lakásban egyszer nekiálltak tejberizst főzni, az dagadni kezdett, nosza, tettek hozzá tejet, ettől hígulni, erre tettek hozzá rizst, és így tovább, kidagadt a fazékból s végül a massza kiüldözte őket a lakásból.

Szép lenne, ha így üldöznének ki a szövegeim, a történeteim a lakásaimból – de nem így van. Jónéhányszor fölborult az életem, muszáj volt költözni, ilyen triviális a magyarázat. Bizonyos térre, mondjuk egy szobára, szükségem van, otthon dolgozom, akár az órás, az asztalos.

Kell egy műhely.

De egyre kevésbé van szükségem újabbnál újabb terekre, a tér a verseké, a prózáké belül van aztán vagy megnyílik, vagy nem.

– A kortárs erdélyi magyar irodalom központi problémája a pénz. Nemrégen futott le itt egy Éhezik-e az erdélyi magyar író? felcímű vita. Milyen viszonyban áll a pénzzel egy sikeres magyarországi író?
– Felemás viszonyban áll. Tulajdonképp egész felnőtt életemben máról holnapra éltem, ahogy nemzedékem humán értelmiségijei, s egyáltalán az értelmiség a Kárpát-medencében. Ez egyrészt fakadt az anyagi helyzetből, másrészt, az előbbitől nem függetlenül, az életforma része volt:

az ideiglenesség ideig-óráig a szabadság pótlékaként volt képes viselkedni.

Bizonyos létbizonytalanságot tehát, pláne szabadúszóként megszoktam, mégis, a pénzhez való viszonyomban van egy folytonos szorongás, bár ez alkat kérdése. Ezzel együtt spórolni vagy „öregségemre” felhalmozni képtelen vagyok, nincs miből – ilyen egyszerű.

Csupán a könyveim jövedelméből természetesen nem tudnék megélni, noha ez volna a természetes, de „ebből az egészből”, színházi munkákból, fordításból és átírásból, olykor filmből, meg fölolvasásokból, néha ösztöndíjakból normálisan megélek, el tudom tartani a családomat.

„Van kenyerem, borom is van”, hogy Kosztolányit idézzem. Meg tudom tankolni az autómat. Nyaranta le tudok menni pár hétre az Adriára. De azt, hogy mondjuk egy évig ne csináljak mást, mint kizárólag a magam munkáját, vagyis hogy a következő könyvemet írjam, azt már nem engedhetem meg magamnak. Nincs okom panaszra, sok jeles író-kollegám kevesebb munkához és pénzhez jut. Olykor van is némi lelkifurdalásom.

Attól, hogy nem vagyok szegény, már-már gazdagnak gondolom magam.

Gergely Edit

Névjegy:

Parti Nagy Lajos 1953. október 12-én született Szekszárdon. Kossuth-, József Attila-díjas és Babérkoszorú-díjas magyar költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.  Magyar-történelem szakon végzett Pécsett, ugyanitt a Tanárképző Főiskolán, 1977-ben. Két évig könyvtárban dolgozott, évekig szerkesztője volt a Jelenkor című folyóiratnak. 1986 óta szabadfoglalkozású íróként él Budapesten. 1987-88-ban a Magyar Írószövetség egyik titkára volt. 1982-ben Angyalstop címmel jelent meg első verseskötete, azóta vers-, próza-, női álnéven (Sárbogárdi Jolán) írt kisregény-, regény-, drámakötete jelent meg. Több tucat irodalmi díj birtokosa.

---

Gergely Edit

A szerző projektmenedzser- és HR-képesítésű, marketing végzettségű szabadúszó kommunikátor, Méray-díjas újságíró. Két szépirodalmi kötet szerzője. Blogja, a Magánterület.tk, az első magyar nyelvű blog (2002) volt Romániában (Czika Tihamér: Kis erdélyi blogtörténelem). Ez itt a folytatása.

---

#musicHeals Petit-Petit koncert Laurent Rochelle stúdiójában. Kontextus a Litera netnaplómban. Laurent interjú.

---

Exkluzív interjúink:

arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE

Koncepció:

A Magánterület 2.0 – geXperience független microsite és ArtHeals fórum.

Műfaja: Serious matters & elitbulvár. Glamdoire.

Stratégiai cél: femicide-tribute.

Fenntartó, szerk.: GE

A Történet:

Arena Minda – hivatásos modell, via Párizs www.arenaminda.com
Gergely Edit – hivatásos kommunikátor, Székelyföld szívében.
Ikertestvérek, akik két világot élnek át, egyszerre. Még ebben az Életben.

 

• Az arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE