La Cafetière. Fotók, videók: Gergely Edit | JazzTRIP in France
Az első reggelen az eső ellenére muszáj fölkerednünk élelmet szerezni: erre kiváló alkalom a termelői piac, Aurignacban, ami a szálláshelyem, Cazeneuve-Montaut-hoz eső legközelebbi nagyobb település, mintegy 1200 fő lakossal.
Ezek a kis középkori települések Occitanieában három pici márkajelzéssel fonódnak egybe: a Pireneusok ereje, a jövő „picivárosai” (Petites villes de demain) közösségi lánc és a biogazdálkodás életforma.
Sietnünk kell, 9-13 óra között érdemes odaérni – szép időben.
Mintha ugyanabban a középkori kisvárosban forgolódnánk, csakhogy köztes pázsitszünetekkel: ezek a kis elszórt pireneusi falucskák tiszta kő frontukkal pihentetőn vezetik a tekintetet, kerítéseket csak szimbolikusan látni, inkább csak jelzésértékkel, vagy csak a kapuk vannak meg a belépés rituáléjához.
Giccset, komolyan vett gipszdekort nem látni a kertben, inkább csak kedves kerámiák, személyes ízekkel – vagy vicces titkokkal, ahol gyerekek is élnek.
Mediterrán hangulat. Sok zölddel, erőteljes a tavasz itt februárban.
Mondja Laurent, hogy télen egyre kevesebb vagy alig van hó, de a nyarak mérsékeltek, nem ég ki a fű. Most ebből az apró, gazdagon párálló aljnövényzetet látni, és a szűk, egysávos, kifogástalan aszfaltutakon némely kanyarban vadon és gátlástalanul sárgállik a nárcisz a domboldalban.
Kőrózsákkal és tarka virágokkal díszített utcarészek, minden egyszerű, organikus. És tompafényben a mély esőzések miatt.
Fejpástétom – organikus mosollyal
A piactér a központi parkban kihaltnak tűnik a fázósan szitáló esőben, de pillanatok alatt benépesül. Harsányan köszöntik egymást az emberek, mindenki mindenkit ismer, férfi-férfival is háromszor (olykor négyszer is) arcon puszilva köszönti egymást.
Mindenki mindenkivel beszélget, könnyed, barátságos, humoros szóváltások.
Egy idős hölgy azzal köszönti Laurent-t, hogy őróla álmodott – jót nevetnek ezen, anélkül, hogy ecsetelné, ugyan mit is. Kovászos kenyeret, salátát, füstölt helyi húskészítményeket (a lencsefőzelékhez) és sajtot keresünk – utóbbihoz későn értünk ide.
A füstöltekből a pâté de tête persillé-ből is kérek – miután megkonzultáltuk, hogy ez ősi, helyi recept szerint készül disznófejből: petrezselymes, szegfűszeges, fehérboros változatban.
Szerre járom a standokat. A zöldségkínálat bő, és többféle helyi saláta már most megterem: ezek közül a mâche-t vesszük: ami rágást jelent, és édes, zsenge, kerek levelei kandírozott körtével is akár, de sima citromos-mustáros öntettel is kiváló – Laurent német származású receptjében szójaszósz is van.
Az, hogy az árusok adomázóan és végtelen türelemmel bánnak a vevőkkel, amíg az eurócentek előkerülnek a zsebekből – a minimum élmény ahhoz képest, hogy itt egyszerűen mindenki mindenkire mosolyog.
Tisztán. Szélesen. Messziről. Most már értem, hogy Marian minek a hiányától* szenved Belgiumban.
*Kelen Karcsi ex-Népszabadságos kolléga ezt a tételt jelen írás születésekor, privátban, kvázi cáfolta – egosimogató körítéssel (Netnapló-visszajelzések és durci kritikák majd külön blokkban jönnek).
A teljes képhez közzétesszük:
(…) és igen, mindig esik az eső. Az viszont nem igaz, hogy itt, ahol most is vagyok, Brüsszelben, nem mosolyognak az emberek. Ellenkezőleg, visszamosolyognak, ha rájuk mosolyogsz, keresik a kapcsolatot, ha már másodszor látnak meg ugyanabban az utcában.
Kíváncsiak rád. Ahogy tapasztaltam, sokkal inkább, mint Franciaországban. Igen, kis pont vagyunk, de Orbán nevét ismerik. (És két éve még barátságosan nevetgéltek rajta, most már kicsit gyanús vagy te is, ha Magyarországról jössz.) KK
Vásár után kötelező megálló a központi kávézó, a La Cafetière. Előtte még megrendülten nézem Samuel Paty – diákja által lefejezett – franciatanár emlékkövét a parkban.
A 47 éves Patyt egy 18 éves csecsen iszlamista 2020. október 16-án először megkéselte, majd levágta a fejét a nyílt utcán a Párizshoz közeli Conflans-Sainte-Honorine egyik középiskolájának a közelében, miután radikális iszlamista körökben elterjedt egy videófelvétel arról, hogy
a tanár a szólásszabadságról szóló óráján Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott be
(ítélethirdetés 2024 decemberében). Ezzel a gondolattal lépünk be a kávézóba.
Lieu de vie, convivial – együttműködésen alapuló közösségi élettér
Odabe nyoma sincs az árvíznek: eleven, vidám, élénk minden: egybenyíló terek, egyszerű, funkcionális bútorok, sok szín és egyéni dizájn, az itthoni művészkocsmák hangulatában.
Laurent már jelezte: ez ennél sokkal több, mert koncerthelyszín és közösségi tér is.
Szinte azonnal igent mond a tulajdonos, Gilles, mikor kérdezem, fényképezhetek-e a Literának
– már fordul is ki a pulttól, és inti, körbevezet. Menet közben beleegyezik a videófelvételbe is.
Megtudom, hogy az egész épület egy hárompilléres szerkezet: coworking tér van az emeleten, de ifjúsági tanácsadói szolgáltatás is rendszeresen üzemel, a konferenciateremben a közösségi eseményeket rakják össze. Kézműves- vagy más műhelyek is vannak, és temérdek kurzust tartanak – mire épp érdeklődés van. Farsangi maszkkészítéstől a kreatív írásig.
Ugyanakkor az alsó térben biciklijavító műhely. Nem szokványosan.
Aurignacban itt havonta egyszer közösségi kerékpárjavító műhely várja az érdeklődőket. A program keretében a résztvevők saját kerékpárjukat hozhatják el, és önkéntes segítők támogatásával tanulhatják meg annak javítását és karbantartását. A helyszínen szerszámok, valamint új és használt alkatrészek is rendelkezésre állnak.
A kezdeményezés célja a fenntartható közlekedés népszerűsítése, a gyakorlati tudás átadása és a közösségi együttműködés erősítése. A hozzájárulás alkalmanként 3 euró – vagy évi 10 euró.
A közösségi szervezés gyakorlati működés a kávézóban is: ki-ki szerre üzemelteti a kávézót,
tehát egyik szolgáltató például a spanyol vonalat hozza a hét két napján, másik kettőn a következő vezeti le a napot soros „tulajdonosként” – forgószínpadban. A farsangi ünneplés most a fő téma, erre készülnek hagyományosan – mindenki bekapcsolódik, a környező falvakból is, Laurent-ék is – vonulnak, zenélnek, ünnepelnek.
Itt ismerkedem meg Natachával, aki hivatásos mesélő tanárnő: szeretne összekapcsolódni magyar és erdélyi hivatásos mesemondókkal.
Pontosítja és kiderül:
nem népi mesemondás ez, hanem történetmesélés: dokumentált és tudományos alapú történetek a közösséget érdeklő témákról: a női létezésről például
vagy a közösség legendáinak kialakulásáról, szociológiai-népismereti vagy történelmi-kultúrtörténeti összefüggésekről.
A hívószó mindig a közösségtől jön, és 3-4 ilyen mesélő is működik a környéken. Ahogyan 2-3 ilyen kávézó-központ is.
Közösségi-kulturális összeköttetésben élnek Franciahon piciny falvaiban.
Lieu de vie, convivial – együttműködésen alapuló közösségi élettér. Természetesen az önkormányzat is támogatja őket, de minden a résztvevőktől indul ki: ők akarnak, és ők szerveznek is, élő, pezsgő, eleven. Egy egyesület által működtetett kulturális közösségi tér Aurignac településen. Élő, barátságos, közösségi találkozóhely.
Az asztalunknál már sokan ülnek ekkor: Bruno Renard, a concept-fém(üveg-fa-bőr)szobrász, Alain Azad, a környék legismertebb és legsikeresebb festőművésze.
Bruno hirtelen zavarba jön, mikor engedélyt kérek, hogy portrézhassam: mindenkinek mondja az asztalnál, hogy Portét rólam? Igen, de mit tegyek?
De mi már indulunk, mert estére Verniolle-ban van Laurent-nek szólókoncertje: a Vivance, előtte alapos hangpróbával. És időben kell elindulni az áradások miatt is.
A 100 kilométerre levő, mintegy 2300 fős Verniolle ugyanazt a településképet hozza, mint Aurignac vagy Cazeneuve-Montaut: kőházak, színes, mediterrán ablaktáblák, keskeny járdák, patyolattisztaság mindenütt, és eső, eső, eső.
A Relais de Poche (zsebrelé) a La Cafetière-hez hasonlóan rendhagyó, de franciáknál megszokott konglomerátum: azzal az eltéréssel, hogy
itt könyvesüzlet, koncerthelyszín-, gourmet-konyha a képlet.
Igen, szintén műhelyekkel (jóga, felnőttképzés, kézműveskedés stb.) Míg Laurent kipakolja a hangszereket a Caddyból, én a közvetlen szomszédban levő templomba lépek be. Megfigyeltem, ez jellegzetes itt: a templomok-várak fellelhetően legkorábbi fényképei kinagyítva föllelhetők a bejáratközeli főhelyen.
Eredetileg a román kori templom erődtemplomként szolgált; a déli falban egy lőrésként kialakított kis ablak maradványait tárták fel. A vallásháborúk idején elpusztult épületet 1640-ben újjáépítették. A következő évszázadok során, mivel a templom már szűknek bizonyult, meghosszabbították a hajó falait, és kápolnákkal bővítették. A szentély bal oldalán a plébánia védőszentje, Szent Laurent (Lőrinc) vértanúságát ábrázoló festmény.
Odabe egyedül vagyok pár percig, bátran körbejárhatok: az egyetlen föllelhető vágott virág a templomban a fehér rózsa, magára, díszítmények nélkül. Az egyszerűség mindenben jelen van. És ezt is megfigyeltem itt: a Szűz Mária-szobrok aljához beépített hálaadó márványköveken is csupán annyi: „Merci”. Családnevek, adományozók neve nélkül. Ahogy a gyóntatószékekhez érek, az egyik szárny könyvekkel teli fogad – elveheted, elviheted, hozhatsz helyette mást. A talált tárgyak (sálak, kendők, sapkák) is itt leledznek.
Hangoskodók közelednek, gyorsan térdre ereszkedem, és kívánok valamit a népemnek – ha már Erdélynek kámpec.
A koncerten eleinte feszült picit a hangulat, mert elromlott a kandalló, és elég hideg van. Telepakolják a teret mobil hősugárzókkal. Hang- és fénypróba megy nagyon precíz, nagyon fiatal csapattal, akik – megtudom később Laurent-től – önkéntesen dolgoznak be a Dominicnek, miként a többi besegítő is ezeken a plusz estéken. Addig szétnézek a könyvesüzletben.
Ki van téve egy kis tábla a kasszánál, hogy „az átjárás mindenfelé szabadon engedélyezett”, és egyazon térben van az elektromos sütő, a mosogatógép és a könyvek.
Beleborzongok, hány közegészségügyi ellenőr randalírozhatna joggal egy ilyen konglomerátumnál Romániában – ahol a közétkeztetési kívánalmak egészen biztosan kizárják az ilyen létesítmények létrejöttét.
Romániában csírájában beölik a közvegyes-kultépítkezéseket – a romániai magyar érdekképviselettel közös veterán törvényhozás ellenére.
Magyarország, biztosan, jobban teljesít.
Megkérdezem, magyar és román szépirodalom van-e.
Mutatják a polcot, „ahol a külföldiek vannak…” Nem esik túl jól, de nem forszírozom. Az íróknak szóló herbáriummal vigasztalódom, és a francia ifjúsági irodalommal. Krasznahorkait is csak a vacsora alatti rólam cseverészés hozza elő majd.
Önkritikusan viccelődnek, hogy: huha, Nobel, upszi.
A Vivance hidegben is szépen szól, a közönség nagyon szereti ezt a pulzáló eleganciát, amit Laurent Rochelle zeneszerzőként kikottáz. A Vivance-szóló első része márciusban jelenik majd meg, de ezen a koncertéjszakán, a Valentin-napi éjen már kijött a Mélodie pour les coeurs brisés, a Dal az összetört szíveknek, amelyet a közönség most Artaud Bonnet hegedűművész és Clémence Lagiére énekesnő nélkül premierben meghallgathatott.
Mivel ezt még december elején átküldte alapformátumban, picit beleépülhettünk mi is, családilag: zenész fiam jelezte, hogy a kickMIDI+echo szétnyomja a szax-szólót – ennek Laurent örült, és hasznosította is keverésnél.
Hugi, Arena Minda, írt egy kissé szertelen szöveget, amit – mígnem rendesen is lefordítok –, most összefoglalok:
Mélodie pour les coeurs brisés
Átkottázás Valentin-napra
Mi, Európában,
megtanultuk a hiányt szívnek nevezni,
a várakozást hűségnek,
a csendet néha veszteségnek.
A TAO nem ismeri a szívet,
csak az áramlást.
Mi pedig a szívvel díszítjük föl a Valentin-napot,
És kézenfogva beállunk a tűzijáték alá.
De érezzük, persze, hogy ez csak egy vaku,
Egy későbbi fényképre, amin majd sírni fogunk.
Mert sírni is kell a gyógyuláshoz.
De én nem kérdezem: mi lesz velünk.
A TAO nem kérdez.
Hanem átkottázzuk a szívünkre a lélegzetünket,
ezen a szenvedélyes dátumon,
amelyen a figyelem
kicsit lassabban lélegzik.
Ami mozdulat volt,
itt dallam lesz.
Ami üresség,
itt térköz a hangok között.
Amit elengedésnek mondunk,
itt egy lassú, pontos belépés
egy másik ritmusba.
Valentin napja, az összetört szívek birodalmában
nem a találkozás ünnepe,
hanem a hangolásé.
TAÓval jöttem, nem virággal.
Nem gyorsítjuk fel azt,
ami már mozog.
Laurent basszusklarinétja és szopránszaxofonja megkínlódta a hideget – izzad, és a hangszerből looperre csorgó nedvesség érdekes közjátékot eredményez – de Laurent mindent megold, a jazz patrónusaként. Imrovizációs jazzizomból.
Hazaérve átadom a sepsiszentgyörgyi kisboltból vásárolt, Ceaușescu idejéből, gyerekkoromból márkázott ROM-csokit, és a pici arany-őz márciuskát, hogy megünnepeljük a premiert.
Ezen az éjszakán, valamitől, a vihar is elcsöndesedik odaki.
Cazeneuve-Montaut
A Netnapló sorozat eredetileg 2026. február 23-27.-én jelent meg Magyarország Pulitzer-díjas irodalmi portálján, a LITERÁn.
A szerző Méray-díjas újságíró. Két szépirodalmi kötet szerzője. Blogja, a Magánterület.tk, az első magyar nyelvű blog (2002) Romániában (vö. Czika Tihamér: Kis erdélyi blogtörténelem). A Magánterület 2.0 microsite ennek a folytatása.
Az eredeti közlés helyén, képtárral, a Literán.
Kapcsolódó:
És Neked miben segíthetek? • GEpress-referenciák.
#musicHeals
„You must believe in spring, Michel Legrand extrait d’un concert solo à la philharmonie de Pitesti en Roumanie”. Ji-Bé Baudin:
Exkluzív interjúink:
Weber Kristóf Fotó: Lenthár Balázs • Laurent Rochelle Stéphane Migot • Gergely Edit Winter Zeev • Balázsi Gábor • Gyalai István • Arena Minda Gertrud Gozner
Olvasd el Laurent Rochelle zeneszerző-szaxofonművész-lemezkiadóval készült friss interjúnkat. • Weber Kristóf zeneszerző-kritikus a művészet- és AI kapcsolatáról gondolkodik. • Balázsi Gábor newyork-i rákkutató emberi léptékben enged közel egy FLOWinterjúban. Kurtág100: Gyalai István bécsi grafikussal.
Az arenaminda-gergelyedit projekt
Arena Minda / Photo: Δούλος Ιωάννης • Gergely Edit / Fotó: Winter Zeev
Koncepció:
A Magánterület 2.0 – geXperience független microsite és ArtHeals fórum.
Műfaja: Serious matters & Glamdoire.
Stratégiai cél: femicide-tribute.
Fenntartó, szerk.: Gergely Edit.
A Történet:
Arena Minda – hivatásos modell, via Párizs www.arenaminda.com
Gergely Edit – hivatásos kommunikátor, Székelyföld szívében.
Ikertestvérek, akik két világot élnek át, egyszerre. Még ebben az Életben.
Partnerek:
Glamdoire: Attila Simon • Δούλος Ιωάννης • Gertrud Gozner
MusicHeals: Laurent Rochelle
hangmérnök: Winter Zeev
microsite backdrop: Kovács Zsolt
Köszönöm, hogy a Magánterület 2.0 megépítésekor a KZSfluxus-Octosonicra támaszkodhattam.
Az arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE
