Kiemelt kép: Dr. Brassai László. KÉPFORRÁS

Ajánló

Mikor kezdődik az iskolai kirekesztődés?

Nem akkor, amikor egy gyerek már nem jár iskolába.

Hanem jóval korábban.

Amikor már nem érzi, hogy a közösség része. Amikor nincs kivel beszélnie. Amikor nem számít a véleménye. Amikor fizikailag ugyan ott ül az osztályban, de társadalmilag már kívül van rajta.

Dr. Brassai László pszichológus frissen megjelent Kovászna megyei kutatása  nem egyszerű oktatásszociológiai jelentés.

Sokkal inkább egy olyan dokumentum, amely megpróbálja mérhetővé tenni azt, amit a pedagógusok, szülők és iskolapszichológusok gyakran csak megéreznek.

A fordítás az eredeti, cca. 40 oldalas román nyelvű kutatás alapján készült, terjedelemre való tekintettel több bejegyzésben publikáljuk a Magánterületen – minden résznél linkben jelöljük a kapcsolódó elemeket. A lentiekben közzétett fordításunkhoz a lektorálás során kapott észreveteleketfolyamatosan beépítjük. (Kiemelések tőlem. A Szerk.: GE)

A kutató névjegye:

Dr. BRASSAI LÁSZLÓ

pszichológus, kutató, iskolai tanácsadó, a Kovászna Megyei Erőforrás és Nevelési Tanácsadó Központ koordinátora.

A Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskolájában 2011-ben megvédett doktori értekezésében az élet értelmességét vizsgálta mint a serdülőkori egészségmagatartás védőfaktorát.

Kötetei: (Bustya Jánossal) Jelentés a veteményeskertből: Hozzáadott értékek a református felekezeti iskolában, Romániai Református Pedagógiai Intézet, Kolozsvár, 2014.

Jelen kutatásában az iskolai inklúzió és a kirekesztődés korai indikátorait elemzi, 1389 Kovászna megyei diák válaszai alapján.

Brassai László:

Nem elég jelen lenni – Az iskolai kirekesztődés indikátorai az oktatási közösségekben

Kutatási jelentés

I. Fejezet:

indoklás

A társadalmi kirekesztődés azt a folyamatot jelöli, amelynek során egy egyén vagy egy csoport fokozatosan marginalizálódik, elutasításnak van kitéve, illetve akadályokba ütközik a társadalmi, oktatási és közösségi életben való teljes körű részvétel során (Silver, 1994; Sen, 2000). Az iskolai kirekesztődésre ezért nem tekinthetünk pusztán néhány visszahúzódó vagy kevésbé alkalmazkodó tanuló egyéni problémájaként;

sokkal inkább az oktatási rendszer egyik alapvető pedagógiai kihívásaként kell értelmeznünk.

Az oktatási környezetben a társadalmi kirekesztődés elsősorban azt jelenti, hogy a tanuló hozzáférése korlátozott a jelentőségteljes társas kapcsolatokhoz, az osztályközösség közös tevékenységeihez, valamint az iskolai közösséghez való odatartozás élményéhez (Goodenow, 1993; Jiang és munkatársai, 2022). Ez a korlátozottság több szinten is megjelenhet. Egyéni szinten akkor, amikor a tanuló saját kezdeményezésére húzódik vissza a társas kapcsolatoktól, vagy személyes készségei nem teszik lehetővé a sikeres társas beilleszkedést. Közösségi szinten akkor, amikor kortársai vagy maga az osztályközösség utasítja el. Harmadik szintként pedig megjelenhet a pedagógusok részéről érkező elutasítás vagy távolságtartás is.

Az osztályközösséghez való tartozás alapvető védőfaktort jelent a tanulók számára.

Az a gyermek vagy serdülő, aki nem érzi magát elfogadottnak, tiszteltnek vagy megbecsültnek, fokozatosan eltávolodik az iskolától: egyre kevésbé vesz részt a közös tevékenységekben, miközben tanulási motivációja is csökken. Ha hiányoznak a kortárs kapcsolatok, erősödik az elszigeteltség érzése, és a tanuló úgy érzékeli, hogy pedagógusai sem értékelik őt, akkor az iskola a fejlődés színtere helyett a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság helyévé válhat.

Ebben az értelemben a kapcsolati kirekesztődés az iskolai hiányzások, a gyenge tanulmányi teljesítmény és végső soron a lemorzsolódás egyik meghatározó kockázati tényezője.

A megbélyegzés, az egyenlőtlen bánásmód, a döntéshozatalból való kizárás, valamint a tanórán kívüli programokból vagy akár az osztály online kommunikációs felületeiről való kimaradás gyakran nem látványos jelenségek, mégis mélyreható következményekkel járnak.

A „másként” címkézett tanuló idővel internalizálhatja ezt a képet önmagáról, ami fokozatosan csökkenti részvételét és aktivitását.

Hasonlóképpen perifériára szorulhat az a tanuló is, akit nem kérdeznek meg, nem hívnak meg a közös programokra, utolsóként értesül a fontos információkról, vagy nem fér hozzá az osztály digitális kommunikációs csatornáihoz – még akkor is, ha formálisan minden nap jelen van az iskolában.

I. FEJEZET

A tanulóknak érzelmi, kapcsolati és pedagógiai erőforrásokra van szükségük, amelyeket kortársaik, pedagógusaik és családjuk biztosíthat számukra.

Amikor egy diák úgy érzi, hogy nincs kihez fordulnia, nem szívesen látott tagja a közösségnek, vagy érzelmi állapota senki számára nem fontos, sérülékenysége jelentősen megnő.

Különösen nagy jelentősége van a pedagógus támogatásának,

hiszen a tanár–diák kapcsolat biztonságot, bátorítást és megerősítést nyújthat. Egy figyelmes pedagógus képes megtörni az elszigetelődés körforgását, míg a hűvös vagy távolságtartó attitűd éppen azt erősítheti meg a tanulóban, hogy nincs helye az iskolai közösségben.

Összességében az iskolai kirekesztődést olyan többdimenziós jelenségként kell értelmeznünk, amely egyszerre érinti a tanuló kapcsolatait, tanulási motivációját, önértékelését és közösségi részvételét.

Megelőzése olyan befogadó iskolai légkör kialakítását feltételezi, amelyben minden tanulót meghallgatnak, megbecsülnek, támogatnak és valódi részvételhez juttatnak az osztályközösség életében.

Az iskola felelőssége nem merülhet ki a tanulmányi teljesítmény figyelemmel kísérésében: észre kell vennie az elszigetelődés kevésbé látványos jeleit is

– a csendet, a visszahúzódást, a részvétel hiányát, a támogatás elvesztését és az igazságtalanság megélését.

Egy valóban inkluzív iskolai közösség nem csupán ugyanabba a tanterembe fogadja be a diákokat, hanem megteremti annak feltételeit is, hogy mindegyikük a közösség valódi tagjának érezhesse magát.

A KUTATÁS CÉLJA

Jelen vizsgálat célja, hogy empirikus adatokat szolgáltasson a Kovászna megyei tanulók körében megjelenő iskolai kirekesztődés különböző dimenzióinak gyakoriságáról. A kutatás során azonosított prevalenciaértékek támpontot nyújthatnak mind az iskolai közösségek inkluzivitásának értékeléséhez, mind az egyéni esetek felismeréséhez és értelmezéséhez.

A KUTATÁS MÓDSZERTANA

Vizsgálati minta és adatfelvétel

Az adatfelvétel 2025 novembere és 2026 januárja között zajlott kérdőíves módszerrel. Az online kérdőív kitöltetését az iskolai tanácsadó pedagógusok koordinálták, véletlenszerűen kiválasztott mintán. A kérdőíveket osztályszinten töltötték ki a tanulók, a részvétel minden esetben önkéntes volt.

Az adatbázis a következő almintákból áll:

• 5–6. osztály: 248 kérdőív;
• 7–8. osztály: 333 kérdőív;
• 9–12. osztály: 808 kérdőív.

Összesen 1389 tanuló vett részt a vizsgálatban.

Vizsgált változók

A kutatás az iskolai kirekesztődés alábbi, a nemzetközi szakirodalomban validált dimenzióit vizsgálta:

• az iskolai odatartozás érzésének hiánya;
• a társas támogatás hiánya;
• a közösségen belüli személyes megbecsülés hiánya;
• a döntéshozatalban való részvételi lehetőségek hiánya;
• az osztály online kommunikációs csoportjaiból (WhatsApp, Classroom, Teams) való kimaradás;
• a megbélyegzés (címkézés);
• a pedagógusok részéről érzékelt társas támogatás;
• a tanórán kívüli programokban való részvétel korlátozottsága;
• az igazságtalan vagy egyenlőtlen bánásmód észlelése;
• az érzelmek és gondolatok kifejezésének lehetősége;
• az önkéntes visszahúzódásra való hajlam.

* * *

Folytatás:

EREDMÉNYEK Az iskolai odatartozás érzésének hiánya

Előzmény:

#MusicHeals

Exkluzív interjúink: