Nem tehettem másként, feszített szét belülről a Sziget.
Egyszerű: egész héten az irodalmi programokon tanyásztam, teleírtam vele a Terasz.hu-t.
Kétségem nem volt. Ötletem volt: egyenként vettem az ábécé betűit, és összeállt egy szótár.
Sziget különszám. Vezető fotó: Gergely Edit / Népszabadság
Még arra is figyeltem, nehogy rímeljen – mert mind akart rímelni is, de nem mindenütt, és arra semmiképp nem volt idő, hogy koncepcióba kerüljön ez is.
Még ami megvan: a Géza arca, amikor elolvassa, és leteszi. „Ez jó lesz.” – néz rám. Mosolyog. Mosolygunk egymásra, Kolléga. Az én arcom, az nekem nincs meg. De, nyugodt voltam. Megírni pedig fantasztikus volt. És Géza tekintete is jó érzés volt. Büszke volt rám. Tudom, hogy nem volt mit veszítenie, de baromi jól esett, hogy megkaptam azt az esélyt.
Köszi, klassz volt rájönnöm, hogy ehhez qrvára értek. (Valahonnan előkeresem ezt a cikket.) A fíling megmaradt: nyomás alatt, megoldani kreatív ügyeket, azóta egy nagyon élesbe kvalifikált szkillem.
Fotó: Dánél Mona
Meg is élek belőle – ha megint úgy akarom.
Itt van lennebb, kiásható nyomokban, egy Sziget-partitúra.
Csatolok egy képet a magánból, akkorról.
Irodalom a Füvön
Elveszett szigetre leltünk augusztus 12-én: az üdítő Octopusra. Valójában nincs semmi elveszve, nem is a Balázs Eszter és Rácz I. Péter szervezte Irodalmi Pavilon meg video-, labirint-társai voltak összművészetileg eddig sem, csupán a Terasz magányos krónikása kutatott ügyetlenül utána egy nappal korábbi Szigetes fotóbarangolásakor az irodalmi színhelyet környező bozótosban.
Megvan az irodalom a Szigeten, és nagyon megvan. Egyrészt elszigetelt az amúgy általános zsivajtól, egyetlen helyszín a Szigeten, mely nem esik céltalan kerengők útvonalába (a bozótos haszna): csak az találja meg, aki ide indult.
Nagyjából ilyen késleltetett, üres körökkel indult a 12-i est: fél 6 fél órája elmúlt. már, ám 7 mikrofonra hangol a Manusha, s a technikai bemelegítőket nem lehet, nem érdemes sürgetni. Sátor előtt hosszú sor a Tarot Labirintushoz, mellette víz-szobrok, nem akárhol: „a Füvön” (hivatalos elnevezés).
Minden a helyén, rajtolhat a pszichedelikus irodalmi est. Asztalon Timothy Leary: Belső utazások, Zinberg: Függőség és kontroll, Rita Marley: No Woman No Cry – Életem Bob Marley-val (az egy évvel korábban New Yorkban megjelent eredetiből fordította Tesfay Sába, a fordítást ellenőrizte: Bánföldi Tibor) és Hofmann: LSD, bajkeverő csodagyerekem könyvei.
Welker Gábor felolvas. Fotó: Gergely Edit/Magánterület.tk/kultura.hu
Parti Nóra és Welker Gábor a felolvasóasztalnál. Nem kiadói estről van szó, viszont kihagyhatatlan: minden kiadvány a Halmos Ádám alapította fiatal, budapesti Nyitott Könyvműhely Kiadó terméke. A felolvasásra szánt passzusokat Halmos Ádám, és a kiadó szerkesztője, Dánél Móna válogatta.
Tanulságos, ijesztő, szórakoztató tények és vallomások.
Hofmann, az LSD felfedezője naplójából szemléletes szemelvény, első élményei a szer hatásáról: azt hitte megbolondult. Vagy meghalt. Leary szerhasználatra buzdító ideológiája. Zinberg használók és függők kisinterjúi Nóra és Gábor altján.
A most 60 éve született Marleyról megtudjuk: véletlenül sem a fű vitte el, hanem a nagylábujja. Igen, kész vicc. Egy focista taposott rá, elhanyagolta, nem hagyta levágatni (nehogy ne bírjon egy koncertet végig állni). Végzetes hiba.
„A felkorbácsolódott idegeket a Manusha együttes nyugtatja.” – állt a programban. Finoman fogalmazva. Igazából nagy port ver fel a dolog: ropják a sátor előtt a cigányzene betétekre.
Simó (Simonovits Péter) magyarázza a kapcsolódást: a drogfogyasztók is épp olyan kevésbé tolerált réteg ma Magyarországon, mint a cigányok, így hát nem pszichedelikus zenét nyomatnak (mint eredetileg januárban tervezték), hanem büszkén játsszák ezt a zenét, „és remélem, elérkezik az idő, közösen szívunk el egy spanglit a Margit hídnál” – mondja derűsen a mikrofonba.
Manusha: pár hete alakult, nem repertoár trupp: örömzenét játszanak. Énekesük egy eldugott kis faluból jött kiskorú cigánygyerek, akit majd jól hátbaver a bátyja a kétnapos fővárosi kimaradásért: fakitermelésből élnek.
Simó iktatott papírjai szerint hivatásos uccazenész, a rasztahajú Kővári „Borz” József dorombozik, amúgy FÁME (Fény-Árnyék Művészeti Alapítvány) vezetőember. Mandolinon Kökény Róbert festő, felesége, Nagy Ibolya szintén zenész. Vagyis festő. Kakukktojás a natúr szőke Tibi, testvérük az örömzenében.
Hátlap borító, Rita Marley: No Woman No Cry – Életem Bob Marley-val. Az egy évvel korábban New Yorkban megjelent eredetiből fordította Tesfay Sába, a fordítást ellenőrizte: Bánföldi Tibor. Kiadó: Nyitott Könyvműhely, Budapest.
Bő másfél óra muzsika köret és „drogéria”. Drogária, amit Don Giovanni vált fel a sátorban, a zeneművészetisek előadásában. Ekkorra, a már avatott szemekkel, láthatni: melyik asztalnál jár körbe egy füves cigaró a lampionok fényében.
Kép és szöveg: Gergely Edit – MAGÁNTERÜLET/
