#vintage [Bukarest] Koltai Róbert: A moziban vagy a színházban nincs jobboldal vagy baloldal

Koltai Róbert Bukarestben. Fotó: Mihály László.

Gergely Edit, Mihály László I Új Magyar Szó, 2026.10.27-i nyomtatott lapszám.

Koltai Róbert nem hagyományos filmrendező, saját történetei vannak, és ő „csak” egy érző és együtt érző ember – szabadkozik Bukarestben, a részben Szatmámémetiben forgatott Világszám! október 23-i, éjszakába nyúló bemutatója után.

A népszerű budapesti színész-rendező szerint

szakmája az, hogy együtt kell éreznie azzal a sok-sok figurával, akit eljátszott.

■ Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóját itt, Bukarestben tölti. Könnyen eldöntötte, hogy vállalja, és nem inkább Budapesten emlékezik?
— Nekem ott nincs dolgom, és ha a filmemmel mehetek bárhová, az a munkámhoz tartozik, ráadásul Csíkszeredában májusban volt egy dokumentumfilm-fesztivál [Film.dok], ahol ez volt az egyik fő műsorszám, meg az önálló humorestem is lezajlott, és ezt a bukaresti kulturális intézet rendezte. Akkor szóba került, hogy majd október 23-án tartunk egy szép bukaresti bemutatót. Tehát ez már régen eldöntött dolog volt, és boldogan megyek a filmmel.

Ez a tizenötödik külföldi város, ahol közönségtalálkozóimmal vegyes bemutatóm volt.

■ Milyen érzés innen figyelni a megemlékezéssel kapcsolatos eseményeket?
— Én is izgalommal hallgatom az évforduló napján, hogy Budapesten mindenféle megmozdulások vannak, én

nem hasonlítanám ezt 56-hoz, mint ahogy a demokrácia egyetlen pártja sem üdvözölte azt, ami a tévé előtt történt.

Ugyanakkor nem szeretnék politikai nyilatkozatot tenni, mert nem az a a dolgom.

Itt a moziban vagy a színházban nincs jobboldal vagy baloldal. A szélsőségekre én nem tudok semmit sem mondani.

Demokrácia van, viták lehetnek, küzdelmek, ellenzéknek és a kormánynak kell lenni, de ellenségnek nem.

Nekem az a legszomorúbb az elmúlt tizenhét évben, hogy nem sikerült egy olyan politikai légkört teremteni semelyik kormány alatt, ahol a viták után le tudnának ülni egy pohár sörre és elmennének színházba, moziba.

Szóval nagyon szonorú, ami most történik. Mert az élet mindenhol nehéz, és a demokráciának is megvannak a nehézségei, meg nyilván az uniós életünknek is, de a gyűlöletre nincs mentség, nincs magyarázat.

■ A Világszám! – Dodó és Naftalin is 56-os hátterű történet. Rendezőként, valamint Naftalint alakítva, milyen volt Jirí Menzellel játszani?

— Szabó G. László, Menzel tolmácsa, régen mondta, hogy szerinte mi Jirjível passzolnánk. Én azt hittem, hogy viccel, mert egy ilyen Oscar-díjas filmóriáshoz mi közöm lehet?

Egyszer szaván fogtam Szabó G. Lászlót, és amikor elkészölt a legkedvesebb három komédiámból (Sose halunk meg, Szamba, Csocsó) a DVD, akkor mondtam, hogy vigye el, és különös tekintettel a Csocsót ha megnézné Menzel, és ha már megnézi, kérdezze meg, játszana-e esetleg egy szerepet a filmemben.

És csodák csodájára azt válaszolta, hogy ő ezzel a rendezővel játszana, hogy ő ezzel a rendezővel nagyon szívesen játszana, mert nagyon szerette a filmet.

Ugyanezt tudom elmondani a Világszám!-ról, mert ott ült mellettem a pécsi moziban, amikor először látta, és még a film vége előtt

egyszer csak átnyúlt a páholyba, és megszorította a kezem.

Ez mindennél többet mond, ezek után a magyar kritika írhat, amit akar.

■ Valahányszor újranézi a  filmet, annyiszor van újabb és újabb észrevétele?
— Mindig észreveszek valamit. Ma például abban a jelenetben, amikor engem rá akarnak beszélni, hogy ugorjak be abba a szerepbe, akkor már annyira elegem van magamból, ahogy ott a falnál ordibálok, hogy a túlsó oldalt néztem.

És észrevettem, hogy Ullmann Móni az utószinkronban is olyan halálpontosan mondja: „Na, Jenő, beszélj már vele!” Ezt nem lehet a filmben látni, csak én ma ezt figyeltem.

Meg nagyon nagy érzelemmel figyeltem az unokámat, aki azóta már négyéves lett, és improvizált a filmben, mert engem meglátott, és kétévesen csak annyit tudott mondani, hogy Papa. Akkor még nem mondott nagypapát.

Meglátott engem a kamera mögött, és elkezdett mutogatni, és hangosan mondta a nézőknek, hogy „Ott a papa”. Ez annyira jól jött a filmbe, hogy az a gyerek, aki ott csücsült, ugyanaz a gyerek, aki az előző pillanatban született.

A bukaresti filmbemutatón készült fotók Mihály László felvételei. ÚMSZ, Hétvége melléklet.

■ Akkor nem igazán van ideje, hogy unokájával együtt nézzék mega  közös filmeket.
— Annak idején, két és fél éves korában nem a filmet, hanem azt a jelenetet videón nézte, amiben ő játszott. És egyszer nagyon érdekeset mondott, és majdnem megőrült, mert nem értettem, mit akart mondani. Köszöntem valakinek, akivel Chicagóban találkoztam, és megkérdezte:

„Nagyapa, miért voltál Chicagóban?” – akkor már rég beszélt. Mondtam, azért, mert meghívtak azzal a filmmel, amiben te is játszottál, a Vilászámmal.

Azt mondja: „Kibeszéltem a filmből?”

De akkor még selypített, fél óráig nem értettem, már ordítozott a gyerek, hogy kibeszélt a filmből, és én képtelen voltam ezt felfogni.

■ Ez volt az első film, ahol a fia volt a producer. Hogya alakult ez a munka?

— Igen, és a frissen elkészült Megy a gőzösnél szintén ő. A fiam üzletember, nagyon komoly végeknél volt igazgatóhelyettes, gazdasáiigazgató-helyettes. Mindig döbbenten látta, milyen nehéz a saját filmjeimben a helyzetem a producerekkel, gyártásvezetőkkel, és segíteni akart. Így került közel a filmhez.

A Világszámnál úgy alakult, hogy én lettem volna a producer is, viszont a filmtörvény szerint nem lehetek rendező és producer is, és mondtam, legyen ő. Nagyon szigorú producerem lett.

■ Ön azért többnyire újabb ötletekkel áll elő a filmjeiben. A magyar filmgyártásban is megjelentek a régi filmek adaptációi. 
— Mindenki a maga útját járja, erre ennyit tudok mondani. Nem szeretném régi filmek adaptációját csinálni, játszani játszodtam a Hippolytban.

Én például azért dolgozom rengeteget, hogy a lustaságomat valahogy leplezzem. Mint az az úszó, aki azért úszik világcsúcsot, mert nem tud úszni, és igyekszik mielőbb a partra vergődni.

Mindenkinek a maga útját kell járni.

■ A Sose halunk megnek a színházi változata is elkészült.
— Igen. Dés László csodálatos zenéjével. Remélem, siker lesz, és elindul a nagyvilágban, mert olyan zenéje van, hogy őrület.

■ Színészként fél a digitális világtól, digitális filmtől?

Nem, én a világtól félek, hogy ne romoljon el.

Félek, hogy mi lesz a világból.

És már nem is annyira magam miatt, mint az unokáim miatt.

■ Kész az újabb film, a Pletykaanyu prózakötetéről elbrresült Grecsó Krisztián fiatal íróval dolgozott a frissen befejezett új filmen. Ha jól értettem, nyolc hónap mútva kerülne bemutatásra.

Csoda jó dolog lesz! Igazából az Indul a bakterházzal – amely egész Magyarországon már húsz éve nagy siker – bombáztak mindig, hogy annak kellene egy folytatás, de a jogörökösökkel nem sikerült megegyezni.

A fiam pedig annyira beleélte magát, hogy elindul valami az Indul a bakterház folytatásaként, ez volt, ami őt közel hozta a filmhez.

Grecsó Krisztiánt pedig felkértük, előbb azzal a szándékkal, hogy ő írjon valamilyen folytatást, de aztán kitaláltuk, hogy írjunk egy vadonatúj, de Bakterház-lelkű! – forgatókönyvet.

Annyi a hasonlóság, hogy színészek játszanak ebben is, vasutas és népi figurák.

Irtó jól eltalált dolog lett, és fantasztikusak a színészbarátaim, akik közül egy-kettővel eddig sosem dolgoztam együtt, például Szabó Győző az egyik legkiválóbb fiatal színész, és akikkel igazi barátok lettünk a forgatáson.

Gergely Edit-Mihály László, Bukarest, 2006. október 23.

Kapcsolódó gergely edit-mihály lászló:

#vintage [interjú] Göncz Kinga: Minden változással szemben mindenki mindig ambivalens

• Műfaja: Serious matters & elitbulvár. Glamdoire.
• Stratégiai cél: femicide-tribute.
• Fenntartó, szerk.: GE

Az arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE