Kedves Olvasó! Előbb a ma megjelent recit hozzuk – a hírértéke miatt.
Ha lejjebb görgetnek, körülbelük a cikk közepétől kezdődik a Rebecca írói pályájának bemutatása: arra törekedtem, hogy minden könyvét, kis kártyaszerűen, látni lehessen, kiadói adatokkal is, hogy megérthessük: konkrétan mit is jelent „besztszeller”-írónak lenni manapság. Amerikában.
Ez alatt pedig Kovásznára látogatunk. 2024-es, élete legelső kovásznai látogatásáról hoztam két videófelvételt: egyiken magyarul beszél hozzánk, másodikat (amelyet a helyszíni hallgatóságot leszámítva) most először láthatja a Közönség. (És egyben ez az egyetlen ott-és-akkor készült videófelvétel is.) Dokumentum.
Ajánlás: papírzsebkendőket kézügybe.
Kellemes ittlétet!
A mai New York Timesban recenziózza Tóth Krisztina: A majom szeme friss angol fordítását Rebecca Makkai chicagói író – kovásznai felmenőkkel.
Ebben a posztban mindkét földrajzi helyszínt (NY nyomokban) megnézzük – közben, mindahányunk alatt, a, reméljük, nem „disztópikus” magyar nyelv. GE
A Novel Intertwines the Many Dramas of Life in an Autocracy
Branching plots and dark humor animate “Eye of the Monkey,” set in an unnamed dystopian country.
[rebecca makkai / NYT]
Azaz:
Egy regény, amely összefonja az élet számos drámáját egyazon autokráciában
Elágazó cselekményszálak és sötét humor éltetik az „A majom szeme” című művet, amely egy meg nem nevezett disztópikus (a.m. „negatív utópia”, Szerk.megj. GE) országban játszódik.
„Figyelemre méltó, ahogyan Tóth Krisztina képes fenntartani a figyelmünket, miközben az ellenőrzött történetmesélés ha titokzatos módokon ágazik is el. Itt egy könyv, amely egyszerre lehet kanyargós és labirintusszerű anélkül, hogy céltalanul szétfolyna — akárcsak: itt egy Szerző, aki képes kezelni a megfoghatatlanságot átláthatatlanság vagy szemérmeskedés nélkül — ami, igazán ritka dolog.”
— Rebecca Makkai, The New York Times.
A 2025. október 9-én megjelent angol fordítás. Műfaja: „Horror, Disztópikus fikció, Fiktív politikai történet”.
Örömmel írtam kritikát Tóth Krisztina 2022-es, friss fordításban megjelent regényéről, A majom szeméről (Eye of the Monkey). Nehezen lehetett körülírni ezt a könyvet — disztópikus és kísérleti, mégis alapvetően realista —, és lelkesen ajánlom.
(Magyar barátaim, elnézést a New York Times nagyon furcsa „ékezet-tilalmaiért”… Nem az én hibám! Esküszöm, tudom, hogyan kell helyesen írni!)
– mondja a recenzens, Rebecca Makkai chicagói bestseller-regényírónő szabadkozva.
Ezt tanúsíthatom. Nem azt, hogy tudja, hogyan kell helyesen magyarul írni – mert tudja -, hanem hogy hogyan beszél is magyarul – tanulja, szisztematikusan, már több éve, és olyan szavakat használ (magyar szókincs), hogy lefordulsz a székről. Olyan váratlanul. Erről lennebb.
Itt a reci.
Gratulák!
Jó tudni: A The NYT fizetős egyébként – mint ahogyan az normális is.
***
A majom szeme
by Tóth Krisztina; fordította: Ottilie Mulzet
— by Rebecca Makkai
Részletek a kritikából – azoknak, akik most találkoznak először A majom szemével (2022):
„Első hallásra olyan, mintha egy szokványos disztópikus regény lenne, amelyet a világépítés köt le. Egy meg nem nevezett ország — nos, meg nem nevezett, de kicsi, elszigetelt, Európa közepén fekszik, és a szereplők magyar neveket viselnek — a polgárháború után lezárta a határait, és Egységes Kormányzóságként született újjá. Az autokratikus Régens uralma alatt a fővárost „védett” és „szegregált” zónákra osztották, elkülönített szolgáltatásokkal, termékekkel, törvényekkel és erőforrásokkal.Akik a védett területeken élnek, jobban élnek, de állandó megfigyelés alatt. A város Új Egyetemére beiratkozó diákok tandíjat nem fizetnek, cserébe később állami intézménynél kell munkát vállalniuk, és havonta 30 órát töltenek egy kormányzati trollgyárban, ahol gyűlölködő kommenteket írnak az interneten.”
„Tóth formai választása — baljós narratív háló, amely összekapcsol egy zárt határok közé szorított ország sok szereplőjét — korántsem önkényes. Ezek az emberek egy olyan rendszer áldozataivá válnak, amelyben maguk is cinkosok; látszólag autonómok, de végül a hatalom eszközei zárják őket körbe. Hiszen az áram — ez a felvillanyozó, ám végzetesen veszélyes erő — csak zárt áramkörben tud folyni.”
„Ha sötét könyvnek láttattam A majom szemét, annak megvan az oka.
Minden egyes szereplő a végzete felé száguld. Ugyanakkor mélyen humoros is, különösen, amikor Tóth metaforateremtő tehetsége teret kap.
Tóth 1967-ben született Budapesten, Párizsban tanult francia irodalmat, és dolgozott ólomüveg-művészként is. Nemrég úgy döntött, Magyarországon kívül él, a kormányzati sajtóban folytatott zaklatásra hivatkozva.”
(Svájc, 2025. februártól. – szerk.megj., GE)
A majom szeme, a második regénye, az első, amely angolul is megjelent. Szerencsénk, hogy Ottilie Mulzet, a magyar irodalom termékeny fordítója vállalkozott rá, és képes volt megragadni a szöveg különösségét és költőiségét egyaránt. Abban a pillanatban, amikor amerikai írók azt kérdezik, milyen történeteket mesélhetünk egy gyorsan szűkülő rezsim közepette és arról, érdemes azokat olvasnunk, akik sokkal régebb óta élnek együtt ilyesmivel.
E táj megrajzolásában ez a könyv orwelli és felkavaró. És szürrealitásában túlságosan is valós.
Rebecca Makkai, The New York times
* * *
DE Kicsoda
Rebecca Makkai?
Megvizsgáljuk.
Rebecca Makkai / Photo: Monica Kass Rogers Forrás
Az amerikai anyanyelvű Rebecca szerzőként 2011-ben robbant be Amerikában. Érdemes megnézni Oversees: a kiadói logikát, ahogyan Amerika gondolkodik: hány kiadás, milyen rating, mekkora minta/szórás. Goodreads-adatokat kiteszem mindenütt a könyvborítók alá (Katt a borítók!).
3.54 avg rating — 16,426 ratings — published 2011 — 36 editions
Persze, minden kiadásban változó borítódesign – én az elsőt teszem (asszem 🙂 ti.62 (!) kiadásnál olykor elkeveredhetünk. (Igen, példányszám a kérdés.)
Első regénye, a The Borrower 2011 júniusában jelent meg.
A Booklist Top Ten Debut listájára került, bekerült az Indie Next-válogatásba, az O, The Oprah Magazine is ajánlotta, és Chicago 2011 legjobb szépirodalmi könyvei közé választotta.
Tizenkét nyelvre fordították le.
3.44 avg rating — 12,973 ratings — published 2014 — 18 editions
Második regénye, a The Hundred-Year House Chicago északi elővárosaiban játszódik, és 2014 júliusában jelent meg a Viking Press/Penguin Random House gondozásában.
Csillagos (kiemelt) kritikákat kapott a Booklisttől, a Publishers Weekly-től és a Library Journal-tól. A könyv elnyerte a Chicago Writers Association 2015-ös „Az év regénye” díját, és a BookPage a 2014-es év legjobb könyvei közé sorolta.
A NEW YORK TIMES BESTSELLER 3.59 avg rating — 137,694 ratings — published 2023 — 3 editions
Olvasható magyarul is 2023-tól Rebecca Makkai amerikai sztáríró, kreatív írásoktató – : ő a Lenne pár kérdésem című regény szerzője, mely több hétig szerepelt a New York Times sikerlistáján, és számos év végi toplistára is felkerült.
Ebben a könyvben Makkai Rebecca zökkenőmentesen és professzionálisan ötvözi a különböző műfajokat, beleértve a „whodunnit mystery”-t, a jogi thrillert, a pszichológiai thrillert, a női fikciót és a drámát – mondják a Molyok, ahol jelentős az olvasottsága.
4.29 avg rating — 166,295 ratings — published 2018 — 62 editions
A címeket filmeknél is nagy előszeretettel átkonvertáló magyar közegben Négy betű ként (lehet találgatni: AIDS/LGBT) megjelent könyvét Pulitzer-díjra jelölték.
Makkai Rebecca az írás mellett a Northwestern Egyetemen és a Nevadai Egyetemen tanít, illetve művészeti igazgatója a StoryStudio Chicagónak. Jelenleg Chicagóban és Vermontban él családjával – anya is.
1,967 ratings — published 2015 — 9 editions
Named a must-read by the Chicago Tribune, O Magazine, BuzzFeed, The Huffington Post, Minneapolis Star-Tribune, and The L Magazine.
Named one of the best short story collections of 2015 by Bookpage and Kansas City Star
Milyen egy könyvbemutatója?
Ilyen. Fotó: John Thomas Bychowski, 2018.
És makkai rebekka Magyarul tanul. Eltökélten.
Ugyanis, édesapja, Makkai Ádám, kétszeres Kossuth-díjas író, nem tanította a gyerekeit egyik házasságában se magyarul: Rebecca viszont, úgy érzi, nagymamájától „örökölte” az íróságot, elszántan tanulja a magyart. Főként, mint mondta: mert Ignácz Rózsa művei nem lelhetők fel angol fordításban (ami önmagában is elgondolkodtató), és neki létszükséglet elolvasnia.
Negyvenkötetes írónőnél, aki Ignácz Rózsa, a székelyföld legkeletibb csücskén született írónő-színművész (1909.01.25., Kovászna – 1979.09.24., Budapest), ehhez bőven van muníció is, amin. És munka, feladat, nekünk. Nemde?
Viszont, amíg itt még nem vagyunk fizetősek a Magánterületen (nem sokáig 🙂 ), hozom a Rebecca-történetet. Premier videóval alul. Különengedéllyel. Mert kind of személyes.
Mindkét videót rögzítette: Gergely Edit
Chicagóból érkezett életében először Kovásznára – via Berlin (onnan Bukarestbe röpülve), ahol következő regényéhez kutatott levéltárban – Ignácz Rózsa unokája, Makkai Rebecca Rózsa író, a 2024-es kovásznai Ignácz Rózsa Napok díszmeghívottjaként. Gödriné Molnár Márta helyi nyugalmazott magyartanárnő, az Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület (IREME) elnöke még maga is találkozott Ignácz Rózsával.
Szervezés közben, észrevette, hogy Rebecca lájkolja az egyik bejegyzését – és ráírt. Magyarul.
Nem te vagy a Rózsa dédunokája? De, az vagyok. – mondta Rebecca.
És nem jönnél el az emlékünnepre? De igen. – és Rebecca, aki a Google-fordítót is használta a biztonság kedvéért ahhoz, hogy Márta nénivel megértesse magát ekkor még, eldöntötte: átröpül Berlin-Bukarest.
Escort sofőrt fogadott a reptéren, és a nagy fekete autóval begurult Kovásznára, ahol három napig vendégeskedett az IREME-Csoma Egyesületnél.
Ignácz Rózsa
Miközben várakozott egy felvétel technikai előkészületére, bő órányit kísérgettem, és kérdezhettem tőle. Pár dolgot, amit elmondott, azóta is emésztek – tudom, éve. Viszont, annyira baromi nagy a kultszakadék kettőnk közt (Budapest és Székelyföld között is), hogy nem is tudom, honnan lehetne jól megfogni ezeket az alapkérdéseket, melyek engem is foglalkoztatnak – mármint jól kijönni is belőle. Ezek: Hogyan legyünk írók, ha magunk is küzdünk 4 betűvel (ADHD)? Hogyan neveljünk gyereket közben? És mi van, ha ezt örököltük zseniális, alkotó őseinktől – ergo továbbadj(t)uk?
Értitek. Emésztem.
Mindezek eléggé megalapozták a hangulatot, a publikus része (videópremier: görgess legalul) befogadásában is. Megjegyzem: miután lejárt az emlékünnepség, megkérdeztem Rebeccát, kitehetem-é a webre a teljes felvételt. Tudom, hogy publikus esemény volt. És hogy ez dokumentum is, tehát nem engedélyköteles sajtóetikailag. Viszont, egyedül én filmeztem. És ez átkeretezi: mert vulnerábilis a pillanat. Rebecca mosolyogva törölte a könnyeit, és alig bírt beszélni. És, ott, helyben, élőben – mikor életében először megérkezett oda, ahol nagymamája született, és ahol meglátja nagymamája bronszobrát – holott csecsemőkörában láthatta csak Rózsát -… az a pillanat ott, együtt, megfoghatatlanul személyes.
Mindannyiunknak, tanúknak is.
És, igen, én is srtam közben, vele, persze. Mint még sokan ott, mind együtt. És, ha azt választja, ne tegyem ki, akkor tiszteletben tartom.
Meglepődött, hogy megkérdeztem, értettük egymást. Azt mondtam: ne azonnal döntsön, úgyis együtt vagyunk még másnap is.
És úgy döntött: ez dokumentum – és publikus.
Itt tekinthető meg. Itt van az ideje. (Aki fordít: Tasnádi Kinga.)
This work is licensed under a Creative Commons Attribution 4.0 International License.
A poszt szerzője Méray-díjas újságíró, több évtizedes kulturális szerkesztői tapasztalattal. Két szépirodalmi kötet szerzője. Blogja, a Magánterület.tk, az első magyar nyelvű blog (2002) volt Romániában (Czika Tihamér: Kis erdélyi blogtörténelem). Ez itt a folytatása. Kiemelt kép: Tóth Krisztina / Rebecca Makkai
