Mellőzi az áhítatot, napi használatra engedi át római hatalmi emlékeit Thesszaloniki. Beolvasztja a Birodalmat.
Thesszaloniki úgy használja a római kori hatalmi relikviáit, hogy közben az (ige)idő hellén végtelenségéről tanít: az infinitivus a görögben az egyes szám első személy. Így van ez Galériusz császár birtokán. Ahogy kiszállunk a város szívében elbarikádozott, új vasútállomáson, mindebből még semmi sem sejthető.
Lakhelyünkről, Színdosz külvárosból a 14 km-rel keletebbre levő központba az autópályánál is sebesebben röpít a nálunk Kék Nyílként ismert sima személyvonat: félóránként, 80 centért. Padlója egy síkban a peronnal, akár a metróknál, ami fontos, ha, mint mi, babakocsival és utasával közlekedik az ember – a járműt fogantyújára kanyarított triciklivel tetézve.
Az állomásról az Égei-tenger felé vagy a Fellegvárra visz az összes út, Kelet-Nyugat tengelyen pedig párhuzamosan szabdalt kisutcákba: némelyiken kétoldalt narancstól roskadozó fák, némelyikek kínai negyeddé állnak össze: nem csak a boltok, az élelmiszerüzletek cégérei is kínaiul, és a finomka kis kínai lányok föl-alá taxiznak, valamiért.
Kamara /Fotó: GE
Rutinosan közlekedünk a Thesszalonikit átszövő bicikliúton, ideális babakocsisoknak: kifogástalan, széles, a veszélyesebb szakaszokon a forgalomról botlasztókkal elválasztott. Mikor először ötlik fel, lazán, a forgalom kellős közepén a Galériusz-diadalív, szinte hanyatt esel az ámulattól.
Háttérben Galériusz császár Diadalíve. Stelios Kazantzidis közkedvelt görög énekes Thesszalonikiról beszél. Az ezt követő dal címe „Thessaloniki Mou” („Az én Thesszalonikim”).
Római birodalmi kincseken Rómában trendi ámulni, de ahogyan a görögök „integrálják” Galériusz hatalmi építményeit, az az „unzsenír” és a „lelemény” között variálható.
Minden természetes. Természetesen van. Használatban.
A Kamara néven ismert diadalív forgalom felőli karja eltekeri a fejeket a közvetlen hatsávos pálya járműveiben is – ezt autónkkal is kipróbáltuk. Finom, kovácsoltvas védőrácsa csak közel érve érzékelhető, így az az érzésed, teljesen szabadon áll, s miután lefotóztad, olyan – még most, a fotókat nézvén is – mintha meg is érintetted volna. (Lehet, megérintett.) Galériusz diadalívét nem aggatták tele emlékmű-jelzésekkel, az előtte levő kis térrel pedig épp olyan bevett találkahelye Thesszalonikinek, mint Kolozsváron a Mátyás szoborcsoport „ló farka”.
A sétány beszalad az ívek alá. A 400-as évek első negyedében épült diadalív anyaga akár a Rotundáé: tégla. A márvány reliefborítások a hőstettek részleteivel finoman csipkézik a tengerillatú zápor nyomait. Vagy fordítva. Beállítom a babakocsit a fiammal alá, érzékeljem a fotón a nagyságrendet.
Fotó: Gergely Edit magánarchívuma
És itt a türkiz partiszemüveg, puffos, csiklandozó tollújával, rózsaszín lencséjével: az imént találtuk, a tízperces zápor előtt, az Arisztotelousz sétányon. A szétszaladt sétálókat vártuk, ücsörögtünk az ásatásoknál, s persze, fiam „felkapackodott” a párkányra: ott, hol a cicák kényesen nyújtóznak át a közel kétezer éves romokon, alul pedig ecsetkékkel fésülik a sétány alá beszaladó mozaikos leleteket, ott van a partiszemüveges kis tasakok lelőhelye.
Fiam ideadja, nézzük a kasszabont: egy órája vásárolták, rajta a cím a szomszédos utcát mutatja. Ára: 4 euró. Olcsó, ha azt nézem, Thesszaloniki kényes klubjaiban ugyanennyi egy kávé, a múzeumi belépők pedig 6 euróra is felszaladnak.
Fotó: Gergely Edit magánarchívuma
Ücsörgünk Thesszaloniki szívében, Galériusz császár birtokán. A Kamara előtti tér a szemközti Panagia, Szűz Mária templom tere is, innen már látszik a Rotunda, aztán kaptatunk fel a Hippodrom maradványaihoz a Plateia Arisztotelouszon. Az egyetlen hely, amivel elégedetlen voltam mindahányszor Thesszalonikiben jártunk: élettelen, zárt, minimál.
Tolom ki a babakocsit a kaptatón, Galériusz császár palotájához.
Szakértőknek persze az őrzők igényességét mutatja a konzerválás és a tálalás: a frissen, csíkosra nyírt gyep. Mi, laikus kémlelődők, csak ácsorgunk, és persze, nem megyünk be köveket hajigálni. Fiacskám elalszik.
Fotó: Gergely Edit magánarchívuma
Ráhúzom az esőkabátomat, elöl becipzározom, úgy bámulom a romok mellől ugró modern bérházak tűzfalán a türkiz fergeteget. Fejemben ez a világ: Thesszaloniki moú.
Az én Thesszalonikim. Független igeidőben.
- Eredeti közlés helye a szerző Transindex-blogján. - A szöveg keltezésekor a szerző a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Erasmus-ösztöndíjasa volt, marketing-kommunikáció szakon. Mindmáig egyedüli az A.T.E.I. történetében, aki egyedül nevelt 2 és fél éves gyerekével egyetemben végezte el sikerrel a szemesztert: 1-1 adott vizsgalehetőséggel. Conversation + grammatics külön kreditek görög alapfokú nyelvizsgával együtt.
Erasmus Alexander Technological Educational Institute of Thessaloniki Marketing communication course at the Dalamara Vinery. Photo: ATEI / Gergely Edit magánarchívuma.
Olvasnál még görög kalandot? Itt egy tabutéma:
#Transindex [A PERVERZIÓ FÖLDRAJZA] Görög titoktemető: a Csontok Háza
