Békés Pál (1956. március 27. Budapest – 2010.május 28. Budapest) Fotó: Valuska Gábor I Litera NAGYVIZIT. Előszó, riporter: Gergely Edit

Előszó

Van valami illetlen abban, ahogyan az irodalmi emlékezet működik: nem igazságos, nem arányos, nem következetes. Inkább hasonlít egy rosszul szervezett, mégis makacsul fennmaradó köztársaságra, ahol a polgárok – az olvasók – szeszélyei döntik el, ki marad életben, és ki hal meg másodszor is.

Ma hetvenéves lenne Békés Pál, és ez az évforduló nem ünnep, hanem próba: van-e még közünk ahhoz a világhoz, amelyet ő – csendes, nem hivalkodó, de kérlelhetetlen pontossággal – megírt.

Mert Békés Pál nem tartozott a zajosak közé.

Nem volt benne semmi az irodalmi exhibicionizmusból, amely a késő modern magyar próza egy részét – nem kis sikerrel – jellemzi. Ha Örkény István egypercesein – ahogy Demény Péter írja – hahotázunk, akkor Békés Pálnál valami egészen más történik: nem nevetünk, hanem elhallgatunk. Ez a különbség nem stiláris, hanem morális. Az egyik az abszurd felszabadító gesztusa, a másik a létezés halk, de visszavonhatatlan melankóliája.

Demény „bélyege” pontos metafora. A bélyeg ugyanis egyszerre hordoz értéket és feleslegességet: apró, gyűjthető, rendszerezhető – és közben egy eltűnő világ relikviája. Békés prózája ilyen: mintha mindig már egy eltűnőfélben lévő tapasztalatot próbálna megőrizni. A város mikrotörténeteit, az utazás illúzióit, a szabadság kétarcúságát.

És itt érdemes megállni egy pillanatra annál a mondatnál, amely ma is hidegen és pontosan vág:

„Az Egyesült Államok a felnőtt emberek társadalma… a felszabadító örömével meg kíméletlen nyersességével együtt.”

Ez nem Amerika-leírás. Ez antropológiai állítás. Arról szól, hogy a szabadság nem erkölcsi kategória, hanem állapot: nincs benne garancia, nincs benne vigasz. Aki ezt nem érti, az a szabadságot mindig félre fogja érteni – és talán ezért van az, hogy Közép-Európa még mindig tanulja, mit jelent az, hogy „a magad ura vagy”.

Békés ezt nem elmagyarázta, hanem megélte – és ami fontosabb: megírta. Nem programként, nem ideológiai állásfoglalásként, hanem tapasztalatként. Ezért nem lehet őt egyszerűen „tematikusan” olvasni. Nála nincs „Amerika-téma” vagy „identitás-téma”.

Nála minden mondat mögött ott van az a bizonytalanság, amelyet nem lehet feloldani.

Talán ezért is működik olyan furcsán az emlékezete.

Nem kultikus szerző. Nem lett belőle jelszó. Nem lett belőle kötelező hivatkozás.

Inkább olyan, mint Demény emlékképe: valaki, aki ott ül a Szervita téren, fagylaltot nyal, és akit nem szólítunk meg – aztán később már nem lehet.

Ez a később a mi időnk.

És ebben az időben különösen feltűnő az, amit Békés már akkor látott:

az irodalom és a piac viszonya nem tragédia, hanem szerkezet.

Amikor egy New York-i szerkesztő „regényreceptet” ad neki – cigány kislány, rendszerváltás, tíz fejezet, két hónap –, az nem karikatúra, hanem rendszerleírás. A globalizált irodalom nem az egyediségre, hanem a felismerhetőségre épül. Békés ezt nem fogadta el – és ennek ára volt. De az ára az, ami ma is olvashatóvá teszi.

Mert ami ma hiányzik – és amit talán ezért érzünk „baromira” hiányként –, az éppen ez a fajta józanság. Az a képesség, hogy valaki egyszerre legyen benne a saját korában, és mégse azonosuljon vele teljesen. Hogy értse a szabadság mámorát, de ne felejtse el a hidegét.

Ezért lehet ez az emlékezés – ahogy Péternél ma jeleztem – „nyitott ünnepi projekt”. Nem azért, mert közösségi gesztus, hanem mert Békés maga is ilyen nyitott szerző volt: nem lezárt életmű, hanem folyamat. Olyan, amelyhez hozzá lehet beszélni, hozzá lehet írni, sőt – hozzá kell írni.

Mert különben az történik, ami mindig: a csend győz.

És most még nem kellene győznie.

 

Gergely Edit

2026. március 27.

A szerző projektmenedzser-, HR-specialista- és kulturális közösség- és közönségszervező képesítésű, marketing-kommunikáció végzettségű, Méray-díjas újságíró. Két szépirodalmi kötet szerzője. Blogja, a Magánterület.tk az első magyar nyelvű blog (2002) volt Romániában (Czika Tihamér: Kis erdélyi blogtörténelem). Ez itt a folytatása.

Kapcsolódó:

[nekrológ][interjú] Andrassew Iván: Erdély a szívemben van, nem az eszemben

---

Regényrecept és olvasásdivat:

erdei beszélgetés Békés Pállal, A Nagy Könyv „importőrével”

 

 

N é v j e g y:

Békés Pál (1956–2010) József Attila-díjas író, drámaíró, műfordító és egyetemi tanár, a kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója. Prózáját az egyéni sors és a történelem összefonódása, az utazás tapasztalata és a városi lét mikrotörténetei határozták meg.

Pályáján meghatározó szerepet játszott amerikai jelenléte: 1992–93-ban Fulbright-ösztöndíjjal New Yorkban, a Columbia Universityn tanult, majd 1997-ben az Iowa University International Writing Programjának ösztöndíjasa volt. Az Egyesült Államok kulturális, társadalmi és irodalmi közege nemcsak szemléletét formálta, hanem műveiben is visszatérő referenciaponttá vált.

Legjelentősebb prózai műve, a Csikágó (2006) a budapesti városrész (születési helye) történetén keresztül globális – köztük amerikai – történelmi és kulturális összefüggésekig tágítja a perspektívát. Gyermekirodalmi klasszikusai (A kétbalkezes varázsló), színházi munkái (A dzsungel könyve musical), valamint jelentős műfordításai révén hidat épített magyar és angolszász irodalmi hagyományok között.

Békés Pál életműve különösen alkalmas arra, hogy Európa és Amerika kulturális különbségeiről, párhuzamairól és kölcsönhatásairól szóló beszélgetések kiindulópontja legyen. Részletes életrajz és DIA-műtár.

---

Nagy Könyv, Erdély, Amerika

GE: Mi jut eszébe, ha az erdélyi irodalom szókapcsolatot hallja?

BÉKÉS PÁL: A szókapcsolat számomra a magyar irodalom egy fontos színét jelenti, nem elsősorban tematikát, hanem ízt, zamatot, nyelvezetet – a különféle tehetségek garmadáját Tamási Árontól Bodor Ádámig, Karácsony Benőtől Dragomán Györgyig – és nem mernék részletező névsorolásba kezdeni.

Ami a klasszikusokat illeti – amikor első alkalommal jártam az Egyesült Államokban, egyetlen magyar könyvet vittem magammal a hátizsákos útra: Bölöni Farkas Sándor Napnyugati utazását – mégiscsak ő volt az első magyar, aki hírt hozott az Észak-Amerikai Státusokról.

GE: Tizenhatezer kilométeres háromhavi bolyongást, kalandos amerikai utat tud maga mögött. Hogyan érezte magát Amerikában, és érezte-e annyira jól, hogy elképzelte amerikai íróként magát a továbbiakban?
–

BÉKÉS PÁL: Többször jártam Amerikában, kétszer elég hosszú időre, ösztöndíjjal, kétszer pedig hátizsákkal futottam neki az USA-nak – a kérdés nyilván erre vonatkozik. Mindez elég régen történt, és biztos, hogy életem nagy élményei, közé tartozik.

Valahogy akkoriban, ezeknek az utaknak a révén éltem át a korlátlan szabadság mámorát. Meg a rettenetét, amiről nem szokás áradozni. Hogy azt csinálsz, amit akarsz – de nem véd meg senki.

A magad ura vagy, ugrálj, ha akarsz, amekkorát csak jól esik – de védőháló nincs. És egyszerűen értelmezhetetlen a jól megszokott, otthonos közép-európai nyavalygás, másra mutogatás, hárítás.

Az Egyesült Államok a felnőtt emberek társadalma, ennek összes felszabadító örömével meg kíméletlen nyerseségével együtt.

Mindez még erősebben hatott rám az időpont miatt, hiszen akkor történt, amikor itthon még csak éppen csak kóstolgattuk a nyakunkba szakadt szabadság-szerűséget, és a többségnek eszébe sem jutott hogy

„a szabadság szele” olyan hideg is lehet, hogy megfagy tőle az ember.

Persze, hogy elképzeltem, milyen lenne, ha amerikai író lennék.

Csak

sajnos elég jól tudok angolul ahhoz, hogy tudjam, mi a különbség az anyanyelv meg a nem-anyanyelv közt.

De azért nem hagytam ki a lehetőséget: elküldtem egy New York-i kiadóhoz egy angolra fordított könyvemet.

Felhívtak, hogy menjek be.

Egy hibátlan műveltségű, négy nyelvet beszélő szerkesztő fogadott, gratulált, a könyvem remek, de nem adják ki. Magyarokból telített a piac: és felsorolta a három ott ismert kortárs írót.

Azt mondta egyetlen üres hely van. A külföldi irodalomra koncentráló sorozatukban. Lengyel, cseh, orosz szerzőjük van, egy magyar még épp befér. Én megfelelek.

A javaslata a következő:

• a sorozat fiataloknak szól, tehát a főhős legyen gyerek.
• Fontosak az etnikai kisebbségek, tehát legyen cigány.
• Fontosak a nők, tehát legyen lány.
• Érdekes még a kommunizmus bukása – ezt ki ne hagyjam.

Összefoglalva:

írjak egy közérthető nyelven fogalmazott regényt arról, hogy egy cigány kislány bolyong a rendszerváltás forgatagában. Terjedelem: hat ív. Tagolás: tíz fejezet. Határidő: két hónap.

Nem tudom, hogyan történhetett, de nem lettem amerikai író.

GE: Pályája során időszakosan szabadúszóként alkotott. Mi teszi boldoggá a prózaírót: a függetlenség, vagy a biztos havi pénzkereset?

BÉKÉS PÁL: Ez a kettő.

GE: Egyetért-e azzal a felfogással, hogy igazi íróvá valaki csak harmincéves korára lehet, mert addigra képes úgy elrendezni tapasztalatait, hogy erőt adjon a mondatoknak?

BÉKÉS PÁL: Nem tudom pontosan milyen az „igazi író”. De lehet, hogy a gondolatban van némi igazság, a tapasztalat meg az edzés nem árt. A gyűrődés sem.

De például egyik mintaképem, Heinrich von Kleist, a Kohlhaas Mihály írója harmincnégy évesen már meg is halt. Rövid ideje volt, de jól használta.

GE: A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) magyar szekciójának elnökeként hogyan látja a gyerekirodalom helyzetét? Hogyan a magyar nyelvű gyerekirodalomét? Hogyan látja benne a Harry Potter őrületet?

BÉKÉS PÁL: Ez így egy lélegzetvételre kicsit sok. Mindenesetre a magyar kultúra igen rossz hagyománya, hogy minden, ami gyerekeknek szól másodlagos és mellékes.

Mértékadó irodalmárok a gyerekirodalomról hallván bólogatnak, mert úgy illik, de nemigen alázkodnak odáig, hogy ha a magyar irodalomról általában beszélnek, akkor akár csak megemlítsék, mint létező, eleven valamit. Mindezzel együtt – még az sem lehetetlen, hogy részben Harry Potter hatására – jó néhány fiatalabb magyar író fordult a gyerekirodalom felé az utóbbi években.

És ez azért jó hír.

GE: Elvált apaként novellaciklust írt a gyerekeiről, és -vel, ha jól tudom. Ez a BÁLDOR. Milyen élmény, mekkora írói görcs saját gyerekei társszerzőjének lenni?

BÉKÉS PÁL: A tárcanovellákat, amelyek annak idején sorozatban jelentek meg a Népszabadságban később meg kötetté terebélyesedtek, nem egészen a gyerekeimmel együtt írtam.

Ők „szállították” az ötleteket, a témákat nap, mint nap, kezdetben pusztán a létezésükkel, ahogyan nőttek az orrom előtt, azután már úgy kezdték a napi beszélgetést:

„és azt is írd meg, hogy…”, végül pedig megrendelték, hogy miről olvasnának szívesen, más témáktól pedig egyenesen eltiltottak.

Amikor úgy éreztem, hogy a „cenzúra” erősödik, vagyis amiről igazán érdemes volna írni, arról nem szabad, mert igazi kiskamasz-érzékenységet sért, akkor persze befejeztem a sorozatot. De addig remekül éreztük magunkat.

És titokban néha még most is jegyzetelek – ki tudja, hátha egyszer még visszatérünk a BÁLDORhoz.

GE: Évekig dolgozott Televízióban színház és irodalom felelős szerkesztőjeként, a munkaviszony megszűnte után többek között a televízióról írt komédiát.

Mit gondol, hogyan lehetne a kereskedelmi adókat érdekeltté tenni abban, hogy műsoridőt szánjanak színvonalas magyar tévéjátékokra? Változtathat ezen például egy tévékomédia?

BÉKÉS PÁL: A kereskedelmi adók csakis a közvetlen és azonnali bevételben érdekeltek. A színvonalas tévéjáték tehát esélytelen. Törvénymódosítás kényszerítheti őket ilyen rettenetes áldozatokra vagyis reklámbevétel-kiesésre. Ők a szappanoperáikat tekintik „színvonalas magyar tévéjátéknak”.

De az MTV sem készít ilyesmit.

Gyakorlatilag megszűnt a tévéjáték-gyártás.

Egy tévékomédia pedig – egyebek közt – ezen sem változtat.

Ha ezt hinném, akkor tévkomédia lenne.

GE: Erdélyben is zajlik A Nagy Könyv-projekt – az első forduló eredményhirdetése éppen ezen a hétvégén.

Ön hozta be a Nagy Könyvet Magyarországra. Mesélje el, hogyan történt.

BÉKÉS PÁL: Tavaly a Magyar Magic, a nagy-britanniai magyar kulturális évad művészeti kurátoraként dolgoztam, vagyis részt vettem abban, ahogyan a magyar kultúrát igyekeztünk ismertté tenni a szigetországban. Így azután sokszor voltam Londonban és ott láttam még 2003-ban a BBC képernyőjén a The Big Read című műsort.

Őrült izgalmasnak és merésznek találtam egyebek közt azt, ahogyan a szörnyű valóságshowk technikai eszköztárát egy más, fontos cél érdekében használják föl. Rögtön elkezdtem gondolkodni azon, hogyan lehetne ezt átültetni Magyarországra – természetesen átszabva a mi kultúránk hagyományainak és méreteinek megfelelően.

És megtaláltam az NKA-nál és az MTV-nél azokat az embereket, akik meglátták ebben az ötletben a lehetőséget.

GE: Az angolok végtelen patriotizmusát jellemzi, vagy mit, hogy az angol Nagy Könyv végső toplistáján egyedül Tolsztoj Háború és békéje fért be az első húszba – 19 brit szerző után?

BÉKÉS PÁL: Nem 19 brit, hanem 19 angol nyelvű szerző után, akik több országból származnak.

A brit kultúrában más a viszonyrendszer.

Viszonylag keveset fordítanak idegen nyelvből, mert az angol nyelvű irodalom (az USA-tól Kanadán Ausztrálián vagy mondjuk Indián, Nigérián, Szingapúron át) elég olvasnivalót kínál.

Ezt mi igazságtalannak találjuk.

És tökéletesen igazunk van. De akkor sem fog megváltozni.

GE: Erdélyből nem látszik tisztán a Nagy Könyv projekt.

Mit üzenne a „konzervatív” erdélyi olvasótábornak, amely tábor nem érzi kimondottan vonzónak az irodalom és a tévéreklám ilyenféle összekapcsolását?

BÉKÉS PÁL: A Nagy Könyv az olvasás népszerűsítését szolgáló program. A „tévéreklámok” valójában egyperces könyvajánlók, amelyek szavazásra bíztatják a nézőket.

Ha úgy adódott, hogy a XXI. században élünk, akkor hasznos a XXI. század eszköztárát vetni be egy ilyen cél érdekében. Minden felmérés azt bizonyítja, hogy egyre kevesebbet olvasunk, és ennek sóhajtozással nemigen lehet útját állni. Noha természetes, hogy a program leglátványosabb része a képernyőn zajló versengés – hiszen ez a „húzóerő”, ám

az egészre fordított pénz túlnyomó részét a könyvtárak kapják, melyek a program „szívét”, az olvasómozgalmat, az olvasóköröket szervezik.

Természetes, hogy egy újszerű kezdeményezésnek vannak ellenzői. De még az ellenzők, a fanyalgók is erről beszélnek. Vagyis az olvasásról.

Azt szeretnénk, ha ennek a játéknak a révén az olvasás ismét divattá válna. És reméljük, hogy sikerül.

 

GE: A televíziós reklám pénz, nem is kis pénz. Milyen arányban szálltak be a kiadók a projekt finanszírozásába?

BÉKÉS PÁL: Semmivel sem járultak hozzá.

A Nagy Könyvet az NKA, az NKÖM és az MTV pénzeli, vagyis minden fillér állami pénz. Ezen kívül folyamatosan reménykedünk a szponzorokban.

A kiadók egytől egyig magáncégek, melyek számára esetleg – ha valamelyik általuk kiadott könyv sikeresen szerepel – hasznot hozhat A Nagy Könyv, méghozzá befektetés nélkül.

GE: Erdély financiális viszonyai olyanok, hogy a Magyarországra látogató olvasó erdélyi megáll a könyvesbolt kirakatánál, be se mer lépni, mert a könyvárak megfizethetetlenek számára.

Lehetségesnek tartja, hogy A Nagy Könyv lefutása után annyira megugrik az olvasók könyvvásárlási kedve, hogy a bevételből Erdélyt a helyi viszonyokhoz igazított árakon látják el?

Ismerünk ilyet. A MOL, példának okáért harmadával olcsóbban adja az üzemanyagot.

BÉKÉS PÁL: Az a gyanúm, hogy a MOL nem azért adja olcsóbban a benzint, mert jólelkű, hanem mert a román költségvetés kevesebb jövedéki adót tesz rá a nyersanyag árára, mint a magyar.

A kiadók magáncégek, és szintén nem jólelkűek.

Ugyanez mondható a terjesztőkről is.

Én pedig nem igazán értek az árképzés fortélyaihoz.

GE: Mindent csinál íróként, színházat, rádiót, televíziót, Nagy Könyvet – ezek súlyosan időigényes mellékfoglalkozások, de nem az ön nagynagy könyve (amelynek tömörített változatát Bélyeggyűjtemény címen olvashatjuk Andrassew Iván honlapján).

Nem aggódik néha, hogy az évek mennek, és úgy jár, mint Karinthy, aki lemaradt saját Nagy Enciklopédiájáról?

BÉKÉS PÁL: Ha zseni volnék, mint Karinthy, nemigen aggódnék semmiért.

Egyébként meg azt hiszem,

manapság nehéz eldönteni, hogy mi a „mellék” és mi a „fő”.

Mit tegyek, engem sok minden érdekel, és örülök, hogy sok mindent kipróbálhattam. Az Andrassew Iván honlapján is megjelent Bélyeggyűjtemény egyébként kötetként 1999-ben jelent meg, természetesen sokkal több történettel, mint amennyi a neten hozzáférhető.

Ám a mostani viszonyok között,

ha egy könyvnek nincs látványos reklámja és/vagy nem övezi kritikusi rajongás, akkor kevés esélye van arra, hogy közismertté váljék.

Ezt egyébként nyilván érdekesen tükrözik majd A Nagy Könyvnek az élő irodalomra vonatkozó eredményei-statisztikái is.

Ami a saját „nagynagy könyvemet” illeti – ha ezen a terjedelmes regény értendő – azzal persze kísérletezem. E folyamatos kísérletezés egyik állomása például a tavalyi könyvhétre a Palatinusnál megjelent A bűntárs című regényem.

Gergely Edit , Magánterület.tk

Az interjú rövidített változata megjelent az erdélyi Krónika április 22-24-i számában.

A szerző a szöveg keltezése idején a gyergyószentmiklósi SynTV főszerkesztője és a Krónika erdélyi magyar napilap gyergyói tudósítója volt.

Jelenleg projektmenedzser képesítésű, marketing végzettségű szabadúszó kommunikátor, Méray-díjas újságíró. Két szépirodalmi kötet szerzője. Blogja, a Magánterület.tk, az első magyar nyelvű blog (2002) volt Romániában (Czika Tihamér: Kis erdélyi blogtörténelem). Ez itt a folytatása.

---

#musicHeals

• Az arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE