Zeneszerző · szaxofonművész · lemezkiadó

Interjú:

GERGELY EDIT & ARENA MINDA

Fotó: STEPHANE MIGOT, LIONEL PESQUE

Az interjú az ArtHeals projekt keretében jelent meg. Francia eredeti itt. Kiemelt kép: Laurent Rochelle. LemigPHOTO

Francia alkotó, akinek világa a kortárs jazz, az improvizált zene és a színpadi/előadóművészeti kutatás metszéspontjaiban mozog:

Laurent Rochelle

több mint húsz éve épít egy mélyen érzékeny, határokon átívelő életművet.

A február 14-i Vivance koncertjén eljátssza a Valentin-napra megjelent Mélodie pour les coeurs brisés – Dal az összetört szíveknek dalt is.

Itt lehet belehallgatni:

És itt előrendelhető. Február 14-én éjfélkor fog megjelenni.

---

Laurent kapcsolata a magyar és erdélyi kortárs szcénával 2010-ig nyúlik vissza, Gyergyószentmiklósig: egy ottani együttműködés olyan tartós kulturális párbeszédet indított el, amely Franciaország, Magyarország és Románia között is hidakat épített.

Laurent Rochelle:

„Az igazi nyelvem a zene — a lehető legnemzetközibb nyelv. A szív nyelve.”

Ebben az interjúban szó esik a zenei alkotásról mint alkimista folyamatról, az interkulturalitás szerepéről, a művészek helyzetéről az AI korában, és arról a mélyen emberi művészetfelfogásról, amely végigkíséri Laurent gondolkodását.

a magyar szcéna:

egy váratlan művészi találkozás

GE: Először 2010-ben találkoztunk Gyergyószentmiklóson, a Figura Stúdió Színház fesztiválján, a Dance.Mouvement.Theather fesztiválon bedolgozó médiafelelősként dolgoztam, te pedig Döbrei Dénes koreográfussal működtél együtt és felléptetek.

Hogyan indult a művészi kapcsolatod a kortárs magyar szcénával? Mi vonzott eredetileg ebben a világban?

LAURENT ROCHELLE:
– Az első kapcsolódásom a magyar szcénához Akosh S. szaxofonos zenéjén keresztül történt: akkoriban sokat hallgattam, és Franciaországban, különböző fesztiválokon többször is összefutottunk.

Aztán 2005 körül egy táncos barátnőm révén megismertem Döbrei Dénes táncost-performert és a feleségét, Varga Henit.
Azonnal működött köztünk valami — mintha mindig is ismertük volna egymást.

Készítettünk együtt egy első előadást (La chute de Belzébub), amellyel Franciaországban, Magyarországon, Szerbiában és Szlovéniában is játszottunk.

Aztán egy második projekt is megszületett Loïc Schild dobossal (Accent aigu) — ez hozott el minket Gyergyószentmiklósra, Románia egy olyan részére, amelyről addig semmit sem tudtam.

Akkor még nem is sejtettem, hogy Romániában élő, eleven magyar kulturális közeg is létezik.

Egy olyan teret fedeztem fel, ahol több kultúra él együtt és keveredik — a politikai határokon túl.

Franciaországban, még nagy sokszínűség mellett is, ez nem így működik.

Erdély felfedezése:

gazdag és meglepő művészeti közeg

ARENA MINDA: Abban az időben a színházat Béres László vezette, aki a független szcéna fontos alakja volt. Milyen benyomások maradtak meg benned ebből a művészeti környezetből?

LAURENT ROCHELLE:
Nagyon szerettem ott lenni. Alkatilag kíváncsi vagyok és nyitott. Utazni, emberekkel találkozni, megérteni, hogyan gondolkodnak és hogyan működnek: számomra óriási gazdagság.

Nagyon jól fogadtak, és nagyon gyorsan megszületett bennem a vágy, hogy visszajöjjek, és jobban megismerjem ezt az országot.

Rövid ideig maradtam, így nem tudtam teljesen felmérni a helyi művészeti szcéna gazdagságát, de élénken él bennem egy gyergyószentmiklósi színházi este emléke: intenzív, meglepő, szép.

Serpentine Streams:

egy utazásból lett zene

ARENA MINDA: A Serpentine Streams egy közös kirándulásból született a Gyilkos-tóhoz, Loïc Schilddel és Z.-vel — Gergely Edit fiával — egy nap kanyargós utakkal és váratlan pillanatokkal.

Hogyan emlékszel a darab születésének alkotói folyamatára? Mitől fontos neked ez a kompozíció?

LAURENT ROCHELLE:
A Serpentine Streams valóban ebből az erdélyi utazásból született, és valószínű, hogy a hegyeken való átkelés táplálta az inspirációmat — de nem csak ez.

Amikor komponálok, olyan érzelmekből merítek, amelyek áthaladtak rajtam, és amelyeket nem mindig tudok megnevezni.

Zenévé alakítom őket — kicsit úgy, mint egy alkimista.

Nem igazán értem, mi történik, és szeretem ezt a rejtélyt: nem tudni, nem uralni a folyamatot.

Les amours invisibles. Laurent Rochelle fotómontázs, feat. Gergely Edit hangja.

Minden új kompozícióval úgy érzem, mintha nulláról kezdenék, mint egy gyerek, aki még semmit sem tud. Olyan benyomások és érzelmek visznek, amelyeket szavakkal lehetetlen kimondani…

A zene viszont egyszerűen életre tudja kelteni őket.

 

 

Határokon átívelő alkotás:

a szív nyelve

GE: A darab később kiváló nemzetközi kritikákat kapott: az angol szöveget Sebestyén Rita Júlia adaptálta, a francia változatot pedig édesanyád fordította. Mit jelent számodra ez a többnyelvű és interkulturális alkotói közeg?

LAURENT ROCHELLE:
Számomra az interkulturális keveredés valami teljesen természetes.

Például a magyar nyelv gyönyörű: önmagában is zeneként szól, még akkor is, ha az ember nem érti a szavakat.

Már önmagában „mesél” valamit.

Az, hogy az édesanyám angoltanár volt, valószínűleg nagyon korán megnyitott a nyelvek felé. A németet is nagyon szeretem, ez is magyarázza, hogy miért dolgoztam olyan sokat német nyelvterületről érkező művészekkel.

Sok nyelven szeretnék beszélni, de a mélyén:

az igazi nyelvem a zene — a lehető legnemzetközibb nyelv.

A szív nyelve.

Laurent Rochelle
Névjegy

Laurent Rochelle francia zeneszerző, szaxofonos és improvizátor.


Munkája szabadon mozog a kortárs jazz, az improvizált zene és a színpadi alkotás tereiben, különös figyelemmel az érzelmekre, a belső tájakra és az emberi találkozásra.
Nagyrészt autodidakta művész, több mint húsz éve épít egy egyedi, könnyen felismerhető életművet: egyszerre van benne kompozíciós fegyelem és kísérleti fantázia, szürreális ihletés, poétikus hangszemlélet.
Különböző formációkban lép fel (duók, együttesek, határátlépő projektek), és 2003 óta vezeti a független Linoleum Records kiadót.


Projektjei a Les Arpenteurs kollektíva keretében futnak össze.

További információk és teljes diszkográfia:
www.laurent-rochelle.com

Mindenekelőtt az emberi találkozás:

hogyan választasz alkotótársakat

AM: Az improvizátori munkádban kulcstényezőnek tűnik az együttműködés: trió hárfával, szaxofon-duók, sokféle projekt… Hogyan választod ki a művésztársaidat?

LAURENT ROCHELLE: Számomra a zene elsősorban emberi találkozás. Nem tudok zenélni olyanokkal, akikkel emberileg nem rezonálok — és nem is érdekelne.

A zene, a komponálás adta meg nekem a lehetőséget arra, hogy emberekkel találkozzam (zenészekkel, alkotókkal, közönséggel…), miközben alkatilag félénk és introvertált vagyok, és az emberi kapcsolódás mindig nehéz volt számomra.

A zene helyet adott nekem a társadalomban: a zenész-alkotó helyét.

Amikor új projektet indítok, természetesen fontos a zenei minőség — de még fontosabb az emberi minőség.

Az évek során rájöttem, hogy nem tudok együtt dolgozni olyan művészekkel, akik túl „maszkulin” energiát hordoznak — a Tao értelmében inkább túlzottan jang jellegűt. Ez a filozófia közel áll hozzám.

Én magam inkább jin energiájúnak érzem magam, és ösztönösen olyan emberek vesznek körül, akik érzékenyek, mélyek, visszafogottak.

Ebben a térben tud megszületni a zene.

Teremtő év:

négy album és új irányok

AM: Az új albumod szeptemberben jelent meg, és már online is elérhető. Mesélnél róla?

LAURENT ROCHELLE: 2025 rendkívül termékeny év volt számomra: négy albumot adtam ki. Kettő audiovizuális munkákhoz készült (Breath és Rendez-vous au bal), kettő pedig színpadi projektekhez: egy duó a francia–német Saxicola Rubi projektemmel, és egy kvartett a Prima Kanta formációval.

Egy új albumot is rögzítettem egy klasszikus kamarazenekarral Szkopjéban, Észak-Macedóniában. Ez tisztán zeneszerzői munka — nem játszom rajta, kizárólag komponistaként vagyok jelen.

2025 szeptemberében jelent meg a Prima Kanta kvartett új albuma, In a Purple Time, a következő felállásban:
Rébecca Féron – elektroakusztikus hárfa, ének,
Frédéric Schadoroff – zongora, szintetizátor,
Arnaud Bonnet – hegedű, ének.

Nagyon büszke vagyok rá, és arra is, amit a zenészekkel együtt létrehoztunk. Ez egyszerre megírt és improvizált zene, erősen képszerű: utaztatja a hallgatót.

CD-n és minden platformon elérhető.

Ahhoz, hogy ez a szép zene — és ezek a kiváló zenészek — szélesebb körben ismertté váljanak, most már több koncertet kellene játszanunk Franciaországon kívül is.

A hosszú idő esztétikája:

a zene filmezése mint emberi jelenlét

AM+GE: Sok videód hosszú, szemlélődő, nagyon emberi beállításokkal dolgozik — szemben a mai gyors, széttöredezett audiovizuális trendekkel. Ez tudatos művészi döntés, vagy természetesen következik a zenédből?

LAURENT ROCHELLE: Valóban szeretem a kontemplatív formákat, még ha a zeném néha nagyon dinamikus is. Sokszor egy folyamatos áramlásban marad: mindig mozgásban van.

Inspirálnak az amerikai repetitív zenék, és a Tao filozófiája is, amelynek egyik fő szimbóluma a folyó: a víz, amely megállás nélkül halad, a folyamatos mozgás.

Nem egy tudatos „ellen-gesztus” ez a túl gyors világgal szemben.

Egyszerűen ezt szeretném adni: lassúságot, szemlélődést, gyengédséget. Általában nem követem a frenetikus trendeket.

Az ösztönömre, a természetes intuíciómra hallgatok.

Alkotás az AI korában:

ellenállás, alkalmazkodás, művészi felelősség

AM+GE: A 2026-os kulturális kommunikációs trendek szerint egy AI által formált világban az intim, emberi, élő művészi formák felértékelődhetnek. Te hogyan látod ezt?

LAURENT ROCHELLE: Remélem, hogy a mesterséges intelligencia nagyon erős térnyerése mellett a művészek továbbra is létezni fognak. Valószínűleg alkalmazkodnunk kell majd — legalább egy ideig —, de bízom benne, hogy nem tűnünk el.

Egyelőre még ott lehetünk a színpadon — amíg a művészt nem váltja ki egy hologram vagy egy robot.

Zeneszerzőként az is elképzelhető, hogy az AI-eszközök minket is kiváltanak.

Ez már most is látszik például Spotify-szerű platformokon: AI által generált zenék kerülnek tömegesen be — kizárólag gazdasági okokból —, így „hamis” előadók jönnek létre. A film világában is elkezdődött, és a társadalom egészében terjed.

Itt Franciaországban kulturális válságot élünk: azt mondják, nincs több pénz kultúrára, miközben a társadalmi egyenlőtlenségek egyre nőnek.

Egyre nehezebb rendesen fizetett koncertdátumokhoz jutni. A nagyon mainstream, azonnal profitábilis zenék tudnak érvényesülni; a marginalizáltabb műfajok rendkívül sokat szenvednek.

Én a magam részéről tovább fogok ellenállni. Szerencsére Franciaországban még sok alternatív hálózat létezik, különösen vidéken — de a pénz nagyon-nagyon hiányzik.

A független művész szabadsága és törékenysége:

LINOLEUM RECORDS és a kulturális gazdaság

AM+GE: Saját kiadót is vezetsz. Mi kell ma ahhoz, hogy egy független zenei projekt működjön?

LAURENT ROCHELLE: Ma — legalábbis Franciaországban — sok művész nagyon függetlenné vált: saját maga gyártja a tartalmait, és megtanul forrásokat szerezni. Én is így működöm a 2003-ban alapított Linoleum Records kiadómmal.

Ez nagy cselekvési szabadságot ad, egyfajta függetlenséget — ugyanakkor rengeteg munkát jelent, amit nem a komponálásra fordítok.

Folyamatosan zsonglőrködni kell a kettő között.

Két éve a munkámat a Fondation de France és a Fondation Stin’Akri támogatja.

A segítségük felbecsülhetetlen — különösen bizonyos felvételi projektek esetében. Nagyon hálás vagyok nekik.

Részletek itt

Egy olyan világban, amely extrém gyorsan változik, nagy alkalmazkodó- és előrelátási képesség kell. Semmi sem biztos: folyamatos éberségre van szükség.

Szerencsére Franciaországban még létezik az úgynevezett intermittent du spectacle státusz, amely védi a művészeket — de ezt a státuszt fenyegeti a szélsőjobb erősödése, sőt bizonyos aktuális politikák is.

[Szerkesztői megjegyzés: Az intermittent du spectacle a francia előadóművészeti/audiovizuális szektor „szakaszos foglalkoztatására” kialakított, speciális munkaviszony- és munkanélküli-ellátási rendszer. Lényege, hogy a rövid szerződésekből (projektekből) élő művészek és technikusok a teljesített munkaórák alapján jogosultságot szerezhetnek ellátásra a két munka közti időszakokra. A szabályozás a munkanélküli-biztosítási rendszer VIII. és X. mellékleteihez kötődik (technikusok vs. előadóművészek). Primér francia jogforrás (példa): Légifrance – az annexák szövege és jóváhagyása itt: https://www.legifrance.gouv.fr/jorf/id/JORFTEXT000000796646 ]

Mindennapos küzdelem létezni egy olyan társadalomban, ahol mintha csak a gazdasági érték számítana.

Románia, Erdély:

egy őrült, szelíd – és alig ismert lágyság

AM+GE: Több időt töltöttél Bukarestben és Erdély több városában is. Franciaországból nézve hogyan látszik ma Románia és Erdély? Mi rezonál benned ezekkel a helyekkel kapcsolatban?

LAURENT ROCHELLE: Sajnos még mindig nagyon keveset ismerek Romániából, Erdélyből és Magyarországból.

Több interkulturális cserekapcsolatra lenne szükség, mert Franciaországból nézve ezekről a régiókról alig hallani.

Távolinak tűnnek. Rengeteget beszélünk Ukrajnáról, Oroszországról, és néha Viktor Orbánról is…

Ugyanakkor nagyon szép emlékeim vannak az ottani utazásokról és találkozásokról. Többször jártam Szegeden, és Szerbiában is nagyon szerettem. Van ott valami fajta „szelíd őrület”, ami nálunk itt nincs.

Ezek az élmények mélyen megmaradtak bennem, és szeretném továbbra is jobban megismerni ezeket az országokat.

#Art Heals:

a törékenység erővé alakítása

AM+GE: Sok hallgató úgy ír a zenédről, mint egyfajta gyógyító hatásról — Art Heals. Mit jelent számodra ez a dimenzió?

LAURENT ROCHELLE:
Az én zeném az intimitás, az érzelem, a belső világ, a finom érzékenység zenéje. Néhány éve felfedeztem, hogy valójában hiperszenzitív alkat vagyok — és ezt a hiperszenzitivitást használom alkotáshoz. Bizonyos értelemben ezt a „gyengeséget”, ezt a „törékenységet” erővé alakítom, hogy létezni tudjak emberként és művészként.

A zenémet az egész világnak adom (hála az internetnek!), és mélyen megérint, amikor valakiben rezonál, jót tesz neki, talán még gyógyítja is.

Mert a zene tényleg megmentett engem. Tényleg… A mindennapjaim szövetségese.

Úgy gondolom, hogy emberként mindannyiunknak felelőssége van abban, amit teszünk, amit mondunk, ahogyan éljük az életünket, és abban is, amit a világnak adunk.

Ha változtatni akarunk ezen a világon — bármilyen nehéz is néha —, a saját léptékünkben kell kezdenünk, és mindig a legjobbat adni magunkból.

Ahogy a Tao mondja:

„Bármilyen helyzetben: tedd a legjobban a dolgod, aztán vonulj vissza, és hagyd, hogy megtörténjen.”

Élőben: hallgasd meg Laurent Rochelle-t

Akik élőben is szeretnék felfedezni a világát, a következő alkalmakon találkozhatnak vele:
31.01: Scène de Bayssan – BÉZIERS (előzenekar Erik Truffaz előtt)

01.02: LES TABAYOTS À ANGONIA

14.02: VIVANCE au Relais de Poche (09) – Verniolle Mélodie pour les coeurs brisés – a single PREMIERJE Cazeneuve-Montaut-ban
20.02: TMS – Scène Nationale Archipel de Thau – BALARUC-LES-BAINS – Pima Kanta

Minden részlet és gyakorlati információ Laurentnél érhető el közvetlenül: itt.

Gergely Edit / interpretáció: Arena Minda, 2025. december 10–12.

Minden CD egy kattintással elérhető:

Gergely Edit

A szerző projektmenedzser- és HR-képesítésű, marketing végzettségű szabadúszó kommunikátor, Méray-díjas újságíró. Két szépirodalmi kötet szerzője. Blogja, a Magánterület.tk, az első magyar nyelvű blog (2002) volt Romániában (Czika Tihamér: Kis erdélyi blogtörténelem). Ez itt a folytatása.

 

---

#ArtHeals contact@gergelyedit.com

---

Exkluzív interjúink:

arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE

Koncepció:

A Magánterület 2.0 – geXperience független microsite és ArtHeals fórum.

Műfaja: Serious matters & elitbulvár. Glamdoire.

Stratégiai cél: femicide-tribute.

Fenntartó, szerk.: GE

A Történet:

Arena Minda – hivatásos modell, via Párizs www.arenaminda.com
Gergely Edit – hivatásos kommunikátor, Székelyföld szívében.
Ikertestvérek, akik két világot élnek át, egyszerre. Még ebben az Életben.

---

 

• Az arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE