Rovatavató: SCROLL
Amit nézünk, lassan visszanéz ránk.
Napi hány ezer képet nézünk meg?
Hány arcot, mondatot, zenét, mozdulatot, reklámot, mikrotragédiát, poént, háborút, receptet, testet, kutyát, kampányt, összeomlást?
Nem emlékszünk rájuk.
De a testünk emlékszik.
Ez a rovat innen indul: abból, hogy a scroll nem üres időtöltés többé, hanem életforma. Idegrendszeri környezet. Abban élünk, amit nézünk. És amit nézünk, lassan visszanéz ránk.
A feed nemcsak információt ad, hanem hangulatot, ritmust, ingerelhetőséget, szorongást, vágyat, türelmetlenséget. Mire este letesszük a telefont, lehet, hogy nem is tudjuk, miért vagyunk feszültek. Csak azt, hogy túl sok minden ment át rajtunk.
És aztán felrúgjuk a macskát. Nem szó szerint. Bár néha úgy is.
Hanem rövidebben válaszolunk. Türelmetlenebbek leszünk. Nem figyelünk végig egy mondatot. Nem tudunk csöndben maradni.
Elfáradunk mások jelenlététől. Miközben egész nap embereket néztünk.
A pünkösdvasárnap induló scroll nem médiakritika akar lenni, és nem kultúraajánló. Inkább jegyzetelés arról, hogy mi történik velünk nézés közben.
Melyik videó szabadít föl.
Melyik használja a figyelmünket.
Melyik hagy nyomot a testen.
Melyik után lesz nehezebb embernek maradni.
Ma Atsuko után például könnyebb lett lélegezni.
A közvetlen utáni csíksomlyói RMDSZ-reel után megint eszembe jutott, milyen vékony a határ áhítat és felhasználás között.
És valószínűleg ez a rovat erről fog szólni:
nem arról, mi virális,
hanem arról,
mi marad bennünk a scroll után.
inEdit / LIVEblogging [10:35 – 11:58, 24.05.2026]
Pünkösdvasárnapi scroll
Mikor lesz egy közösségi képanyagból kegyelem, és mikor kampányanyag?
Az ember későn tanulja meg, hogy a kapitalizmus nemcsak az árukat kebelezi be, hanem a transzcendenciát is. A búcsút, a nevetést, a testet, a gyászt, a felszabadulást. Mindent.
by ge | Fotó: Winter Zeev
A modern tömegkultúra legnagyobb teljesítménye nem az, hogy hazudik, hanem hogy a hiteles pillanatot is képes forgalomba hozni.
És mégis: néha marad valami.
Atsuko föllépésében ez a maradék érződik.
Atsuko:
a felszabadító test
Atsukót nézem, és valami megkönnyebbül bennem.
A későkapitalizmus neurotikus, szorongó, önmagát menedzselő alanya hirtelen nem teljesíteni akar, hanem létezni.
Atsuko Okatsuka: tajvani–japán származású, amerikai stand-upos. Los Angelesben él, ahová 8-éves korában rabolta el Tajvanból anyai nagyanyja – és 7 évig illegális bevándorlóként élt egy garázs fölötti szobácskában.
A The Intruder HBO-speciallel lett Amerikában szélesebben ismert, a második specialje, a Father, Hulu/Disney+-on fut (bármit is jelentsenek ezek. Merhogy upsz mi nem fogyasztunk TV-t, csak „véletlenül” (=databringsdata) itt scrolltunk bele.) A munkája lényege: nagyon könnyű, játékos jelenlét, de alatta migráció, család, trauma, test, szégyen, gondoskodás.
Ezért lehet rám ilyen jó hatással: nem „viccet mond”, hanem áthangolja a néző idegrendszerét.
Nem egyszerűen stand-up.
Nem humoripar.
Hanem egy ideiglenesen felszabadított test.
Ezért hat olyan elementárisan.
Nem azért, mert vicces — bár nagyon az —, hanem mert nincs benne az a görcsös bizonyítás. Nem akar fontos lenni. Nem akar „jól kinézni”. Nem akarja uralni a teret. A gesztusai könnyűek, de nem üresek. Nem cinikus.
Engedélyt ad a jelenlétre. Ez ma már majdnem politikai tett.
És ettől az egész testközelivé válik.
Lélegezhetővé.
Aztán jön a csíksomlyói reel.
És ott is van valami igaz.
A por.
Az arcok.
Az a különös lassúság, ami csak zarándoklatokon jelenik meg, ahol az emberek még nem tartalmat gyártanak, hanem egyszerűen mennek egymás mellett fölfelé.
Egy ideig működik is a videó mint etűd.
Mint figyelem.
A végén mégis megérkezik a logó.
Nem agresszíven. Nem hangosan.
Csak úgy, mint amikor valaki egy nagyon személyes közszakralitás végére odateszi a saját céges aláírását.
És hirtelen más lesz a mondat természete.
Nem tudom eldönteni, hogy ez baj-e.
Talán, előbb, csak szomorú egy kicsit.
Meghát: etikáltlan. Márha nem az RMDSZ szervezte/finanszírozta az idei búcsút. Ésmost, a grand fináléban, joggal, finoman be is öleli az eseményt az animált logójába: „RMDSZ-produkció”.
Hogy ma már semmi nem maradhat egészen névtelen.
Hogy minden kép mögött ott kell állnia valamilyen tulajdonviszonynak.
Atsuko után különösen erős ez az érzés. Mert nála épp az történik, hogy a személyiség nem márkává válik, hanem visszaalakul emberré.
Esendővé.
Furcsává.
Szerethetővé.
A somlyói videóban pedig egy közösségi élmény próbál visszaalakulni kommunikációvá.
Egy politikai alakulat presztízsnöveléséért. Puffer.
Kríziskezelünk. For real.
Talán ezért kell együtt lenniük itt a microsite-on.
Nem azért, mert „egy témáról szólnak”, hanem mert ugyanazon a vasárnapon két teljesen különböző mozdulat:
az egyik közelebb vitt az emberekhez.
A másik emlékeztetett arra, milyen könnyen lesz mindenből felület.
A szerző kulturális közönség- és közösségszervező képesítésű, marketing-kommunikáció végzettségű szabadúszó kommunikátor. Méray-díjas újságíró. HR-specialista. Két szépirodalmi kötet szerzője. Blogja, a Magánterület.tk az első magyar nyelvű blog (2002) volt Romániában (Czika Tihamér: Kis erdélyi blogtörténelem). Ez itt a folytatása.
És Neked miben segíthetek? • GEpress-referenciák.
#musicHeals
contact@gergelyedit.com
Köszönet az elmúlt két hónap több mint 10 ezer megtekintéséért, és a 2023 szeptember 19-től mért több mint 62 ezer cikkolvasásért.
A Magánterület 2.0 organikusan terjed, egyetlen reklámot sem fizettünk eddig, semmilyen platformon.
Jelenleg innen- és ennyien (UX – egyedi látogató) olvasnak bennünket:
Exkluzív interjúink:
Weber Kristóf Fotó: Lenthár Balázs • Laurent Rochelle Stéphane Migot • Gergely Edit Winter Zeev • Balázsi Gábor • Gyalai István • Arena Minda Gertrud Gozner
Olvasd el Laurent Rochelle zeneszerző-szaxofonművész-lemezkiadóval készült friss interjúnkat. • Weber Kristóf zeneszerző-kritikus a művészet- és AI kapcsolatáról gondolkodik. • Balázsi Gábor newyork-i rákkutató emberi léptékben enged közel egy FLOWinterjúban. Kurtág100: Gyalai István bécsi grafikussal.
Az arenaminda-gergelyedit projekt
Arena Minda / Photo: Δούλος Ιωάννης • Gergely Edit / Fotó: Winter Zeev
Koncepció:
A Magánterület 2.0 – geXperience független microsite és ArtHeals fórum.
Műfaja: Serious matters & Glamdoire.
Stratégiai cél: femicide-tribute.
Fenntartó, szerk.: Gergely Edit.
A Történet:
Arena Minda – hivatásos modell, via Párizs www.arenaminda.com
Gergely Edit – hivatásos kommunikátor, Székelyföld szívében.
Ikertestvérek, akik két világot élnek át, egyszerre. Még ebben az Életben.
Partnerek:
Glamdoire: Attila Simon • Δούλος Ιωάννης • Gertrud Gozner
MusicHeals: Laurent Rochelle
hangmérnök: Winter Zeev
microsite backdrop: Kovács Zsolt
Köszönöm, hogy a Magánterület 2.0 megépítésekor a KZSfluxus-Octosonicra támaszkodhattam.
Az arenaminda-gergelyedit projekt: LÉPJ BE
