illusztrációink: szörr! Fotók: ge
A fordító margójegyzete
Mi történik, amikor egy gyerek már nem próbálkozik?
A legtöbbször azt gondoljuk, hogy a visszahúzódó diák egyszerűen csendes, zárkózott vagy nem érdeklődik az iskola iránt.
Dr. Brassai László Kovászna megyei friss, román nyelven publikált kutatása azonban egy egészen más magyarázatot kínál.
Azt sugallja, hogy a visszahúzódás sokszor nem a történet kezdete, hanem a vége.
Egy hosszú folyamat vége.
Amelyben a tanuló újra és újra azt éli meg, hogy nem tartozik igazán a közösséghez. Hogy nincs, aki meghallgassa. Hogy kevés támogatást kap. Hogy a véleménye nem számít. Hogy igazságtalanság éri. Hogy egyre ritkábban vesz részt az iskola közösségi életében.
Egy idő után már nem azért hallgat, mert nincs mondanivalója.
Hanem mert megtanulta, hogy nincs értelme megszólalni.
Brassai László kutatásának talán ez a legfontosabb üzenete: az önkéntes visszahúzódás nem ok, hanem következmény. Az iskolai kirekesztődés nem egyetlen eseményből születik, hanem sok apró, egymásra rakódó élményből.
És talán itt kezdődik az inklúzió valódi kérdése is.
Nem ott, hogyan hozzuk vissza azt a gyereket, aki már kivonult a közösségből.
Hanem ott, hogy észrevesszük-e időben, amikor még csak távolodni kezd.
Dr. Brassai László eredményei azt mutatják, hogy az érzelmek és gondolatok szabad kifejezésének lehetősége nem pusztán kommunikációs készség, hanem az iskolai inklúzió egyik alapvető feltétele. Idekapcsoljuk a Kovászna megyei tanulmány utolsó kutatási fejezetét is: az önkéntes visszavonulás késztetéséről mért eredményekel.
Érdekes módon ez a fejezet szinte lezárja az egész kutatás logikáját. Az előző tíz indikátor itt „ér össze”:
Dr. Brassai László (fotó) azt vizsgálja, hogy amikor egy tanuló hosszabb időn át nem érez odatartozást, támogatást, igazságosságot vagy meghallgatottságot, vajon elkezd-e önként kivonulni az iskolai közösségből.
Ennek a zárófejezetnek a logikája megerősíti azt az értelmezést, amelyet a blogcikkedben is kiemeltél.
Brassai László modellje valójában nem a hiányzásról vagy a lemorzsolódásról szól, hanem arról a pszichológiai folyamatról, amely megelőzi azokat.
Ez adja a kutatás valódi újdonságát:
az inklúziót nem adminisztratív mutatókkal, hanem a tanulók megélt iskolai tapasztalatain keresztül teszi mérhetővé. Ez a gondolat a nemzetközi oktatáskutatásban is korszerű megközelítés.
A kutatásról:
A kutatáshoz az adatfelvétel 2025 novembere és 2026 januárja között zajlott kérdőíves módszerrel. Az online kérdőív kitöltetését az iskolai tanácsadó pedagógusok koordinálták, véletlenszerűen kiválasztott mintán. A kérdőíveket osztályszinten töltötték ki a tanulók, a részvétel minden esetben önkéntes volt.
Az adatbázis a következő almintákból áll:
- 5–6. osztály: 248 kérdőív;
- 7–8. osztály: 333 kérdőív;
- 9–12. osztály: 808 kérdőív.
Összesen 1389 tanuló vett részt a vizsgálatban.
(A szerk./ford. / Magánterület)
Dr. Brassai László:
Nem elég PUSZTÁN jelen lenni – Az iskolai kirekesztődés indikátorai az oktatási közösségekben
Kutatási jelentés
(7. rész.)
Olvasd el EREDETIBEN: Dincolo de prezența la școală: indicatori ai
excluziunii școlare în comunitățile educaționale1. rész magyarul ITT,
2. rész magyarul ITT.
3. Rész magyarul ITT.
4. Rész magyarul ITT.
5. Rész magyarul ITT.
6. Rész magyarul ITT.
Az érzelmek és gondolatok kifejezésének lehetősége
Elméleti háttér
Az érzelmek és gondolatok szabad kifejezésének lehetősége az inkluzív iskolai környezet egyik alapvető ismérve. Azok a tanulók, akik biztonságban érzik magukat ahhoz, hogy véleményüket megfogalmazzák, érzéseiket megosszák és kérdéseiket feltegyék, nagyobb valószínűséggel kapcsolódnak aktívan az iskolai közösséghez, magasabb pszichológiai jóllétről számolnak be, és ritkábban mutatnak visszahúzódó vagy problémaviselkedést. Ezzel szemben az önkifejezés korlátozottsága fokozhatja az elszigetelődés élményét, csökkentheti az önértékelést, és akadályozhatja a közösségi részvételt.
A nemzetközi szakirodalom hangsúlyozza, hogy a tanulók pszichológiai biztonsága (psychological safety) alapvető feltétele annak, hogy merjenek megszólalni, hibázni, segítséget kérni vagy személyes nehézségeikről beszélni. Az olyan iskolai közeg, amelyben a tanuló attól tart, hogy kinevetik, figyelmen kívül hagyják vagy negatívan megítélik, hosszabb távon csökkenti az aktív részvételt és gyengíti az iskolához való kötődést.
Az érzelmek és gondolatok kifejezésének lehetősége ezért nem pusztán kommunikációs kérdés, hanem az iskolai befogadás egyik központi dimenziója.
A mérőeszköz
A vizsgálat az önkifejezés dimenzióját olyan kérdőívtételekkel mérte, amelyek azt vizsgálják,
- mennyire meri a tanuló elmondani a véleményét;
- biztonságban érzi-e magát érzései megosztásakor;
- képes-e segítséget kérni;
- illetve úgy érzi-e, hogy meghallgatják és komolyan veszik.
A kérdések valamennyi korosztályban az életkori sajátosságokhoz igazított formában jelentek meg.
Az V–VI. évfolyamon tanulók eredményei
Az alsó gimnáziumi tanulók többsége úgy érzi, hogy képes érzéseit és gondolatait kifejezni.
Mindazonáltal megjelenik egy kisebb tanulói csoport, amely
- nem meri elmondani, mit érez;
- nehezen kér segítséget;
- illetve attól tart, hogy véleménye nem talál meghallgatásra.
A részskála megfelelő belső megbízhatóságot mutatott.
A VII–VIII. évfolyamok tanulóinak eredményei
A serdülőkor kezdetén az önkifejezés nehézsége valamivel hangsúlyosabban jelenik meg.
A válaszok arra utalnak, hogy ebben az életkorban a kortársak véleményének megnövekedett jelentősége miatt a tanulók egy része inkább visszatartja érzéseit, és kevésbé vállalja fel saját gondolatait.
Ez különösen igaz azokra, akik egyéb inklúziós dimenziókban is sérülékenyebb helyzetben vannak.
A IX–XII. évfolyamokon tanulók eredményei
A középiskolás korosztályban a kutatás szerint továbbra is jelen van egy kisebb, de jól körülhatárolható csoport, amely nem érzi magát biztonságban saját érzelmeinek vagy véleményének megfogalmazásakor.
Az eredmények alapján ezek a tanulók
- ritkábban osztják meg személyes problémáikat;
- kevésbé kérnek segítséget;
- és gyakrabban választják a hallgatást konfliktushelyzetekben.
A korrelációs elemzések szerint ez a dimenzió szoros kapcsolatban áll
- a társas támogatás hiányával,
- az alacsony odatartozás-érzéssel,
- valamint az önkéntes társas visszahúzódás tendenciájával.
Az önkéntes visszahúzódás tendenciája (Tendința de retragere voluntară)
Elméleti háttér
Az önkéntes visszahúzódás (voluntary withdrawal) az iskolai kirekesztődés egyik legösszetettebb és legkésőbb megjelenő indikátora. Míg a korábbi dimenziók elsősorban a tanuló környezetében megjelenő hiányokat vagy akadályokat ragadják meg – például a társas támogatás hiányát, az igazságtalanság észlelését vagy az odatartozás érzésének gyengülését –, addig ez a dimenzió már azt vizsgálja, hogyan reagál minderre maga a tanuló.
A szakirodalom szerint a tartós társas kudarcélmények, az ismétlődő elutasítás vagy a közösségi részvétel korlátozottsága következtében a tanuló fokozatosan maga is csökkentheti részvételét az iskolai életben. Egyre ritkábban kezdeményez kapcsolatokat, kevésbé kapcsolódik be a közös tevékenységekbe, kerüli a megszólalást, és igyekszik „láthatatlanná” válni az iskolai közegben. Ez a folyamat hosszabb távon a pszichológiai leválás, végső soron pedig a lemorzsolódás előszobája lehet.
A nemzetközi kutatások hangsúlyozzák, hogy a visszahúzódás nem feltétlenül jelent passzivitást vagy érdektelenséget. Sok esetben adaptív megküzdési stratégia, amelynek célja a további negatív élmények elkerülése. A tanuló azért nem jelentkezik, azért nem vesz részt a közösségi programokon vagy nem kér segítséget, mert korábbi tapasztalatai alapján ezek nem vezettek pozitív eredményre. Így a visszahúzódás önvédelmi mechanizmussá válik.
A mérőeszköz
Az önkéntes visszahúzódás tendenciájának mérésére a kutatás olyan állításokat alkalmazott, amelyek azt vizsgálják, hogy a tanuló:
- tudatosan kerüli-e a közösségi részvételt;
- inkább egyedül marad-e;
- visszahúzódik-e az osztály közös tevékenységeiből;
- kerüli-e a társas interakciókat még akkor is, amikor erre lenne lehetősége.
A kérdőív tételei minden korcsoportban az életkori sajátosságokhoz igazított formában szerepeltek.
Az V–VI. évfolyamon tanulók eredményei
A legfiatalabb vizsgált korcsoportban az önkéntes visszahúzódás viszonylag ritkán jelenik meg.
A válaszok alapján a tanulók túlnyomó többsége szívesen vesz részt az osztály közösségi életében, ugyanakkor már ebben az életkorban is megfigyelhető egy kisebb csoport, amely inkább a háttérben marad, kerüli a közös helyzeteket, és ritkábban kezdeményez kapcsolatokat.
A VII–VIII. évfolyamon tanulók eredményei
A serdülőkor kezdetére az önkéntes visszahúzódás gyakoribbá válik.
A kutatás szerint azok a tanulók, akik korábban alacsonyabb társas támogatásról, gyengébb odatartozás-érzésről vagy igazságtalan bánásmódról számoltak be, nagyobb valószínűséggel választják a visszahúzódást mint megküzdési módot.
Ebben az életkorban a visszahúzódás már nem egyszerű személyiségvonásként jelenik meg, hanem szoros kapcsolatot mutat az iskolai inklúzió más dimenzióival.
A IX–XII. évfolyamon tanulók eredményei
A középiskolások körében az önkéntes visszahúzódás válik a kutatás egyik legösszetettebb indikátorává.
A korrelációs elemzések szerint ez a dimenzió különösen erős kapcsolatban áll:
- az iskolai odatartozás érzésének hiányával;
- a társas támogatás hiányával;
- a közösségi részvétel korlátozottságával;
- az igazságtalanság észlelésével;
- valamint az érzelmek és gondolatok kifejezésének nehézségeivel.
A vizsgálat eredményei alapján az önkéntes visszahúzódás nem önálló jelenség, hanem több, egymással összefüggő iskolai tapasztalat következménye. Minél több területen él meg a tanuló kirekesztődést, annál nagyobb valószínűséggel kezd el tudatosan kivonulni az iskolai közösségből.
Összegzés
A kutatás záró dimenziója jól összefoglalja a teljes modell logikáját.
Az iskolai kirekesztődés nem egyetlen esemény eredménye, hanem egymásra épülő kapcsolati tapasztalatok sorozata. Az odatartozás hiánya, a gyenge társas támogatás, a megbélyegzés, az igazságtalanság érzése, a részvételi lehetőségek korlátozottsága és az önkifejezés nehézsége végül ugyanabba az irányba mutatnak: a tanuló fokozatosan eltávolodik az iskolai közösségtől.
Ezért az önkéntes visszahúzódás nem a folyamat kezdete, hanem annak következménye. Egyben ez az a pont, ahol az iskolai inklúzió erősítése a legnagyobb jelentőséggel bír: ha a pedagógiai közösség időben felismeri a korábbi figyelmeztető jeleket, a visszahúzódás és a későbbi lemorzsolódás megelőzhető.
A kutató névjegye:
Dr. BRASSAI LÁSZLÓ
Brassai Lászó Képforrás
pszichológus, kutató, iskolai tanácsadó, a Kovászna Megyei Erőforrás és Nevelési Tanácsadó Központ koordinátora.
A Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskolájában 2011-ben megvédett doktori értekezésében az élet értelmességét vizsgálta mint a serdülőkori egészségmagatartás védőfaktorát.
Kötetei: (Bustya Jánossal) Jelentés a veteményeskertből: Hozzáadott értékek a református felekezeti iskolában, Romániai Református Pedagógiai Intézet, Kolozsvár, 2014.
Jelen kutatásában az iskolai inklúzió és a kirekesztődés korai indikátorait elemzi, 1389 Kovászna megyei diák válaszai alapján.
